Ismét román embercsempészeket fogtak a rendőrök Fertőendréd közelében

Ismét román embercsempészeket fogtak a rendőrök Fertőendréd közelében
  • Tizenegy illegális migránst szállított autójában a román férfi.
  • Ez a mai második elfogás.

Az afgán állampolgárok sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A rendőrök a járművezetőt és utasait elfogták, majd a Soproni Rendőrkapitányságra előállították.

A rendőrök 2021. július 29-én 9 óra 25 perckor egy román rendszámú személygépkocsit ellenőriztek a 85-ös számú autóút 51-es kilométerszelvényében, Fertőendréd térségében. A rendőri intézkedés elől a jármű vezetője, valamint ismeretlen számú utasai a helyszínről elmenekültek, a járőrök az autóban azonban négy – magukat afgán állampolgárnak valló – külföldi férfit találtak. A román sofőrt, illetve menekülő hét afgán utasát a megállítás közelében az egyenruhások 10 óra körül elfogták. 

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő -írja a police.hu.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-12-10 | 14:00
A rendőrök 11 illegális migránst tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében

A rendőrök 11 illegális migránst tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében

  • A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei a cseh rendőrökkel együttműködve 2021. december 10-én 11 óra 40 perckor 11 illegális migránst tartóztattak fel Ásotthalom külterületén.
  • Ellenőrzésük során a csoport tagjai szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. 
  • A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
Bel 2021-09-06 | 13:22
Óriási áttörés, Karácsony ma reggel is kipróbálta a koránkelést

Óriási áttörés, Karácsony ma reggel is kipróbálta a koránkelést

  • Már 7 óra 30 perckor teljes szelfivértezetben kampányolt a Széll Kálmán téren.
  • Mi ez, ha nem valódi teljesítmény?
  • Szidta egy kicsit a bejelentkezésben Orbánt, de kapott a DK is.
  • Karácsony rossz néven vette, hogy a DK egy hozzá közel álló Facebook oldalon bemutatta: a Főpolgármester sokkal népszerűtlenebb a miniszterelnöknél.
Bel 2021-09-21 | 17:06
DK-s polgármester előterjesztése szerint a fővárosi FKF nem takarítja a tulajdonában álló járdákat és közterületeket

DK-s polgármester előterjesztése szerint a fővárosi FKF nem takarítja a tulajdonában álló járdákat és közterületeket

  • Niedermüller Péter előterjesztése szerint több lakossági panasz is érkezett az önkormányzathoz a köztisztaság miatt.
  • Ezért egy olyan előterjesztést készítettek és fogadtak el a testületi ülésen, mely szerint a kerületi önkormányzat inkább elvégzi a budapesti helyett a munkát.
Bel 2022-02-04 | 07:36
Újabb szír migráns csoportot fogtak el

Újabb szír migráns csoportot fogtak el

  • A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. február 4-én 4 óra 45 perc körül 11 külföldit tartóztattak fel Katymár térségében.
  • Az illegális migránsok szír állampolgárnak vallották magukat, és jogellenesen jutottak be az ország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2022-02-19 | 14:21
Orbán: ha minden jól alakul, még bejelentünk egy 6 milliárd eurós beruházást

Orbán: ha minden jól alakul, még bejelentünk egy 6 milliárd eurós beruházást

  • A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara előtt tartott gazdasági évadnyitót a kormányfő.
  • A statisztikai adatokon túl Orbán Viktor a kormányzat gazdaságfilozófiai alapjait is ismerette több mint egy órás, szabatos előadásában.
Bel 2021-08-11 | 15:29
Nincs megállás, a gyerekeink kellenek nekik: már a pedofilok iránt is érzékenyítenek

Nincs megállás, a gyerekeink kellenek nekik: már a pedofilok iránt is érzékenyítenek

  • A pedofilok is csak áldozatok - sugallja a mainstream liberális propaganda.
Bel 2022-03-09 | 09:16
Az oltás továbbra is folyamatosan elérhető

Az oltás továbbra is folyamatosan elérhető

  • A beoltottak száma 6 397 806 fő, közülük 6 176 649 fő a második, 3 823 111 fő a harmadik, 227 541 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • 2632 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 809 917 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 54 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 549 emelkedett.
  • A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 641 256 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 124 112 főre csökkent.
  • 2617 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 118-an vannak lélegeztetőgépen. 
  • A járvány ötödik hullámának leszálló ágában vagyunk, ezért kormány kivezette a járványügyi korlátozásokat és megszűnt a maszkviselési kötelezettség.