A magyargyűlölő Mark Rutte kormánypártjának alapítványa is pénzelte a Momentum pártalapítványát

A magyargyűlölő Mark Rutte kormánypártjának alapítványa is pénzelte a Momentum pártalapítványát
  • Nemzetközi baloldal, nemzetközi pénzekből.
  • A német FDP pártalapítványa is bőkezű volt a lila pártocskával.
  • Talán ezért ellenzi a Momentum ennyire a Belgrád-Budapest gyorsvasút megépítését?
  • Mert akkor délkeleti versenytársa lesz a rotterdami, antwerpeni és a hamburgi árukikötőknek?
A Momentum pártalapítványa, az Indítsuk be Magyarországot alapítvány mögött olyan finanszírozók is megjelentek, mint például a Mark Rutte-féle holland kormánypárt pártalapítványa, amely szervezet több millió forintot adott a Momentumnak még 2019-ben. Így már érthető, hogy miért sietett a magyarokat térdelésre kényszeríteni szándékozó Rutte védelmére Fegyőr Bandi és Soproni Tamás is.

A holland alapítvány hazai partnere az egykori SZDSZ-es Horn Gábor elnöksége alatt működő Republikon Intézet. A német liberális FDP pártalapítványa is adott több mint 2 millió forintot a Momentumnak még 2019-ben. A szervezet már a nyitólapján hangsúlyozza a Soros György-féle nyílt társadalom gondolatát. Hazai partnerei között pedig feltűnik a Soros alapítványa által bőségesen - 2015-ben közel 60 millió forinttal - pénzelt Political Capital is.

Kérdés, hogy mennyire független és befolyásmentes egy olyan párt, amelyet bizonyítottan két különböző ország pártalapítványa is finanszíroz, amelyek szorosan köthetők a Soros-féle álcivil hálózathoz - teszi fel a kérdést a Kontra egy nagy tényfeltáró cikkben.

A magát tisztakezűnek és a korrupcióellenesség élharcosának bemutatni szándékozó Momentum gazdálkodási visszaélései nem most láttak először napvilágot.

Emlékezetes, hogy a 2018-as kampányköltéseik miatt korábban már magyarázkodásra kényszerültek. Sőt, a pénzügyi visszaélés olyan súlyú volt, hogy az Állami Számvevőszék még a párt állami támogatásának utalását is felfüggesztette.

A teliszájjal diktatúrázó, és politikai szándékról beszélő lila pártnak az Állami Számvevőszék felsorolta, hogy milyen problémákat tapasztalt a gazdálkodása során. A felsorolás minden kétséget kizárt:

"A Momentum Mozgalomnál a jelölő szervezetnek járó költségvetési támogatás felhasználása nem volt szabályszerű, átlátható és elszámoltatható. A Momentum a kampányköltések mértékére előírt korlátozás betartása és a választások tisztaságát szolgáló finanszírozási tilalmak tekintetében nem biztosította az átláthatóságát és elszámoltathatóságát. (…)"

Mindez az ÁSZ megállapításai szerint felveti azt, hogy:

  • nincsenek valós számlák és teljesítés a párt közzétett elszámolása mögött,
  • a párt törvényellenesen nem, vagy nem teljeskörűen, illetve nem kampánycélra költötte el a támogatást,
  • a Momentum túllépte a törvényben meghatározott finanszírozási korlátozást és ezzel tisztességtelen előnyhöz jutott a választásokon,
  • a Momentum olyan tiltott hazai, vagy külföldi támogatásokból is finanszírozta a kampányát, amely a párttörvényben rögzített tilalomba ütközik.

     

Vagyis - az Állami Számvevőszék szerint - a Momentum már az első országgyűlési választását megelőzően kipipálta szinte az összes lehetséges visszaélési formát. A fentiek miatt függetsztették fel a Momentum pártfinanszírozását.

Az ÁSZ a feltárt tényeket az ügyészségnek továbbította, mivel megítélésük szerint bűncselekmény elkövetésének a gyanúja is felmerült Bár a nyomozás még folyamatban van a Momentum kampányfinanszírozása miatt, és nem tudunk részleteket annak állásáról, mégis vannak kétségeink a pártnak és a politikusainak tisztakezűségét és függetlenségét illetően.

Erre nem csak Cseh Katalin családjának kétkapuzása enged bennünket következtetni, hanem az is, ha alaposabban megnézzük a párt alapítványa, az "Indítsuk be Magyarországot Alapítvány" finanszírozását is. A pártalapítványt egy kuratórium vezeti, amely Diallo Alfa, Szabó Balázs és Végh Tamás vezetése alatt áll. Korábban kuratóriumi tag volt az általunk is bemutatott, és a Soproni Tamás vezette Terézváros vagyonkezelőjének dolgozó Pleszel András is, aki azonban a tavalyi évben kiszállt a pártalapítvány igazgatásából és a Terézvárosi Vagyonkezelő vezetőségét erősíti.

RUTTE PÁRTALAPÍTVÁNYA PÉNZELTE A MOMENTUMOT

Az Indítsuk be Magyarországot 2019-es beszámolójából kiderül, hogy az ÁSZ-szal folytatott jogvita után a pártalapítvány több mint 81 millió támogatást kapott a központi költségvetésből.

Ami azonban érdekesebb, hogy az Alapítványt ebben az évben 2,5 millió forinttal finanszírozta a De HAYA van Somerenstichting holland civil szervezet is. Ez a civil szervezet Haya van Somerenről, a holland VVD (Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért), tehát a jelenlegi holland kormánypárt fiatalon elhunyt elnöknőjéről elnevezett alapítvány. A párt jelenlegi elnöke, Magyarország "nagy barátja", a magyarokat nemrég térdelésre kényszeríteni szándékozó holland miniszterelnök, Mark Rutte.

A holland kormánypárthoz köthető alapítvány kimondott célja, hogy a demokratikus átmenet alatti országok liberális pártjaival törekszik a kapcsolatait fejleszteni.

Az alapítvány  az Európai Liberális Fórumnak (EUROPEAN LIBERAL FORUM) is tagja, amely az európai liberálisokat, így a Momentumot is tömörítő ALDE alapítványa. Az ALDE kapcsán egy pillantra érdemes megemlékezni Guy Verhofstadtról is, aki az ALDE korábbi frakcióvezetője volt. A képen egy közismert önzetlen filantróppal látható.

Az Európai Liberális Fórumban a fenti holland szervezettel csapattárs a Republikon intézet és a Szabadságért Alapítvány is. Sőt, az Európai Liberális Fórum alelnöke volt a közelmúltig a magyar Tóth Csaba, a Republikon Intézet korábbi igazgatója, jelenleg pedig Cseh Katalin asszisztense az Európai Parlamentben.


A Republikon kuratóriumi elnöke Horn Gábor, akinek szintén szoros kapcsolatai vannak az öreg spekulánshoz, hiszen öt éven keresztül vezette és koordinálta a Soros Alapítvány oktatási programját.

A NÉMET LIBERÁLISOK IS TÁMOGATTÁK A HAZAI KISTESTVÉRT

De hogy még kitől kaptak pénzt a Momentumosok a 2019-es beszámolójuk szerint?

A Friedrich Naumann Alapítványtól, amely a német liberális FDP alapítványa, akik szintén pont a Momentumban látták meg a lehetőséget: több mint 2 millió forinttal támogatták őket.

A német alapítvány honlapján nem is árulnak zsákbamacskát, hiszen külön fülön hirdetik a Soros György zászlajára is tűzött nyílt társadalom eszméjét.

 

Állításuk szerint az ilyen társadalomban "bárki kifejtheti a véleményét" - ez, ugye az elmélet. A gyakorlatot ismerjük. Az eltérő vélemény megengedhetetlen luxus a liberális univerzumban. De a fentebb már említett Republikon Intézet által "Soros György és Magyarország" címmel rendezett konferenciát, amelynek támogatója épp a Friedrich Naumann Alapítvány volt.

A Momentum pártalapítványa a tavalyi évre vonatkozóan már korántsem volt ilyen közlékeny, hiszen az állami támogatásokon túlmenően kizárólag 10 millió forint magánszemélytől kapott dotációt ismertek el. A fentieket áttekintve elgondolkozik az ember, hogy a lila ügynökpárt vajon kinek az érdekeit képviselheti Magyarországon. Mennyire független, befolyástól mentes egy olyan hazai tömörülés, amelyet a holland kormánypárt, illetve a német liberálisok is finanszíroznak és amelyek - ahogy fentebb láthattuk - ezer szálon köthetőek a Soros-hálózathoz? - teszi fel a kérdést a Kontra.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-07-05 | 08:06
Újabb román embercsempész vitte az afgán migránsokat

Újabb román embercsempész vitte az afgán migránsokat

  • Márialiget külterületén ellenőriztek a rendőrök 2022. július 5-én 1 óra 40 perckor egy magyar honosságú gépjárművet, amelyet egy 27 éves román férfi vezetett.
  • Az egyenruhások a kistehergépkocsi rakterében 13 – magukat afgán állampolgárnak valló – külföldit találtak, akik személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A sofőrt elfogták és a migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
Bel 2021-12-07 | 18:05
A Fidesz megszavazza Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését

A Fidesz megszavazza Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését

  • Azt követően, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség egy közleményben ismertette a végrehajtói botrányban a vesztegetés gyanúját, az államtitkár azonnal lemondott pozíciójáról.
  • A nagyobbik kormánypárt egy közleményebn tudatta, megszavazza a parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését annak érdekében, hogy tisztázhassa magát.
Bel 2021-05-31 | 12:40
Egy országot akart lebeszélni az ellenzék az oltásról, de ez nem sikerült, így Magyarország letörte a járványt - a magyarok elégedettek a járványkezeléssel

Egy országot akart lebeszélni az ellenzék az oltásról, de ez nem sikerült, így Magyarország letörte a járványt - a magyarok elégedettek a járványkezeléssel

  • Hónapokig uszított a baloldal a kínai és az orosz vakcinák ellen.
  • Gyurcsányék pártja, a Demokratikus Koalíció aláírásokat is gyűjtött a kínai vakcina betiltásáért.
  • A magyarok inkább beoltatták magukat, így az ország letörte a járványt.
  • A járványkezeléssel való elégedettség látszik a magyarok hangulatán is.
Bel 2021-08-01 | 13:04
Egy éjszaka alatt 58 illegális migráns próbált bejönni az országba

Egy éjszaka alatt 58 illegális migráns próbált bejönni az országba

  • Bács-Kiskun megyében 30, Csongrád-Csanád megyében 26, Győr-Moson-Sopron megyében 2 határsértőt tartóztattak fel.
  • A migránsok szír, afgán, líbiai, török, tunéziai, marokkói és pakisztáni, valamint szudáni állampolgárnak vallották magukat.
Bel 2021-11-03 | 14:45
A kormány 57 kilométeren megtisztítja a Ráckevei-Dunát, hogy a budapesti szakaszán is lehessen fürdeni

A kormány 57 kilométeren megtisztítja a Ráckevei-Dunát, hogy a budapesti szakaszán is lehessen fürdeni

  • Karácsony Gergely eközben ölbe tett kézzel Facebookozik.
  • Mióta kiszavazták az előválasztási komédiából, a délelőtti élő, videós bejelentkezéssekkel is alábbhagyott.
  • Korábban ezekben játszotta el, hogy éppen dolgozik.
  • Biztos erre is ráunt, mint a miniszterelnök-jelölti kampányára.