Kásler: aggasztó a delta-variáns terjedése

Kásler: aggasztó a delta-variáns terjedése

Nagyon aggasztónak nevezte a koronavírus delta mutánsának terjedését Kásler Miklós az InfoRádiónak adott interjúban.

Az emberi erőforrások minisztere szerint a járvány hazai alakulása attól függ, hogy hány embert ér még el a tömeges oltás.

Beszélt a kötelező oltásról, a harmadik vakcina felvételének rendjéről és arról is, hogy milyen eredményt hozott a vakcinák hivatalos hatékonyságvizsgálata.

Tervezik-e, hogy az egészségügyi dolgozókon kívül például akár a pedagógusok, rendőrök vagy katonák számára is kötelező legyen az oltás?

Az egészségügyben dolgozókra a saját maguk és a betegek védelme érdekében kicsit más szabályok vonatkoznak, mint a társadalom többi tagjára. A harmadik oltás kötelezővé tétele ennek a szempontnak felel meg. Más foglalkozási csoportoknak az átoltása napirenden van, de az ő esetükben nem tesszük jelen pillanatban kötelezővé.

Ezzel a kérdéssel várhatóan később foglalkozik a kabinet?

Minden kérdéssel és minden felvetéssel foglalkoznunk kell. Ha Magyarországon is lenne negyedik hullám, akkor a megelőzés érdekében mindent meg kell tenni, minimalizálni kell a veszteségeket.

Ahogy azt a kormányfő is jelezte, ajánlatos lehet a harmadik oltás felvétele azok számára, akiknek ez indokolt. Mikortól lehet ezekhez hozzájutni?

Miniszterelnök úr három dologról beszélt. Egyrészt alapvetően fontos, hogy az indiai mutáns ellen az átoltottság szintjét növeljük, és elsősorban a 60 év fölötti korosztályban. Aki nem kapta meg eddig az oltást, a saját élete védelmében vegye fel. A másik megjegyzése arra vonatkozott, hogy mivel a fertőzés egyre inkább érinti a fiatal korosztályt, a 12 és 18 év közöttiek önkéntes oltása napirenden van. A harmadik, amiről a miniszterelnök úr beszélt, az a harmadik oltás kérdése. Egyetlen vakcina sem biztosít százszázalékos védelmet, és mivel folyamatosan csökken az ellenanyagszint, illetve az immunitás többi tényezőjének a hatékonysága az idő elteltével, a harmadik oltást mindenkinek nagyon határozottan lehet javasolni.

Sokan aggódnak a legkisebbekért, de a 12 év alattiak esetében még nem nagyon ismerni eredményeket, kutatásokat. Vannak információik, hogy mikortól és esetleg melyik vakcinával lehetne a legkisebbeket is oltani?

Folyamatosan figyeljük a nemzetközi szakirodalom eredményeit. A 12 év fölöttiek esetében tudományos bizonyítékok vannak arra, hogy az oltást el lehet kezdeni és folytatni lehet, 12 év alatt ilyen határozott evidencia nincs. Majdnem minden gyógyszergyártó cég vizsgálja ebben a korosztályban a vakcináció lehetőségét, és abban a pillanatban, amikor ez tudományosan bizonyított, Magyarországon is nagyon gyors lépések következnek.

Elhangzott az is, hogy harmadik oltásként érdemes lenne "keverni", egymással váltani az mRNS, illetve a vektor alapú vakcinákat. Ezzel kapcsolatban a Pfizer magyarországi vezetője és Karikó Katalin azt mondta, hogy az mRNS-t tartalmazó vakcinákat akárhányszor be lehet adni az előző oltás után és nem érdemes felváltani vektorvakcinákkal. Mi az ajánlás Magyarországon?

Karikó Katalin nyilatkozata rendkívül korrekt volt: a Pfizerrel ismételni lehet a vakcinációt. Azt azonban Karikó Katalin nem mondta, hogy a többivel ne lehetne ismételni. A gyógyszergyártóknak értelemszerűen megvan a saját szempontrendszerük, ugyanakkor a tudományos közvélemény egyre inkább afelé mozdul el, hogy az úgynevezett heterológ vakcinációt célszerű alkalmazni, mert a védettséget rohamszerűen, nagyon határozottan megnöveli. A tudományos álláspont az, és ebben nincs vita Magyarországon, hogy az mRNS-vakcinák után a másik kettőből, tehát vagy az elölt vírusvakcinákból vagy vektorvakcinából kell a harmadik oltást adni és fordítva. Meg fogjuk jelentetni a vakcináció irányelveit, szabadon hagyva az orvos mérlegelését speciális esetekre.

Lesz szabadságuk az orvosoknak, vagy akár a a pácienseknek a választásra?

Lehetnek olyan esetek, hogy jelentkezett valamilyen szövődmény vagy mellékhatás bármely vakcina esetében – az orvos, amikor a harmadik oltást elvégzi, ezeket figyelembe veheti.

Ha valaki most szeretne harmadik dózist felvenni valamelyik koronavírus elleni vakcinából, akkor jelezze ezt a háziorvosának, és a menete a szokásos lesz?

Az a rendező elv, hogy ugyanott végezzék el a harmadik oltást, ahol az első kettőt elvégezték. Magyarországon nagyon jelentős mennyiségű vakcina van, ezért a harmadik oltás esetében rendkívül nagy a szabadsága a magyar egészségügynek. Ismételten kiszelektálódnak olyan mutációk, amelyek veszélyesek lehetnek, és ezek között vannak olyanok is, amelyek az eddigi vírusellenes vakcinákat megkerülhetik. Nagyon aggasztó jelenségeket tapasztalunk: Izraelben egy hét alatt megháromszorozódott a fertőzöttek száma, pedig a két Pfizer-oltást a lakosság döntő többsége megkapta. Angliában öt hét alatt megötszöröződött a fertőzöttek száma, Hollandiában olyan meredek a fertőzés dinamikája, hogy egy hét alatt egységnyi lakosra vetítve utolérték Angliát. Dániában, Romániában rendkívül gyors a fertőzés emelkedése, de Horvátországot vagy Szlovéniát is említhetném. Minden tapasztalatunk az eredeti vírusfertőzésre, illetve a harmadik hullámot okozó brit törzsre vonatkozott. Az indiai mutáns ellen, amelyik agresszíven veszélyesebb, mint a brit volt, most gyűlnek a tapasztalatok, de általános megfigyelések, törvényszerűségnek vannak. Amikor bármit lép az operatív törzs javaslatára a magyar kormány, akkor ezekre támaszkodik. Magyarországon befejeződött egy felmérés, amely február 15. és május 15. között azt vizsgálta, hogy a kétszer átoltottak esetében a különböző vakcinák alkalmazása során hány újabb fertőzés jelent meg, és ennek alapján, nagyon megnyugtató módon, az az eredmény jött ki, hogy mindegyik vakcina a fertőzés ellen brit mutáns esetén 82 és 94 százalék között véd, a halálozás megelőzése szempontjából pedig 84-85 százalék és 96-97 százalék között véd.

A szennyvízminták elemzése jó előre megmutatja, hogy kell-e fertőzésektől tartani. Mit mutatnak a mérések, kell az indiai vagy a delta mutáns elterjedésétől tartani Magyarországon?

A szennyvíz víruskoncentrációja jelen pillanatban annyira alacsony Magyarországon, hogy az esetleges emelkedése abba a tartományba kerül, ami nem értékelhető. Ugyanakkor a másik nagyon lényeges az R-tényező, ami azt jelenti, hogy egy fertőzött hány további embert képes megfertőzni. 17 nappal ezelőtt 0,6-ről emelkedni kezdett, hét nap alatt elérte az 1-et, és attól kezdve efölött van. Ha a magyarországi nagyon magas átoltottság mellett az R-tényező elindul, ez azt jelenti, hogy valamilyen eddig nem ismert, minden valószínűség szerint az indiai mutáns szaporodása jelenti a változást.

Mikor állhat vissza teljesen abba az üzembe a magyar egészségügy, amelyben a Covid előtt volt?

A magyar egészségügy minden fertőzöttet ellátott, szemben nagyon sok tőlünk nyugatabbra fekvő országgal, egyetlenegy beavatkozást, diagnosztikát, terápiás eseményt nem halasztott el abban az esetben, ha az elhalasztása az életet veszélyeztette volna vagy egészségromlást okozott volna. A halasztott beavatkozások végrehajtása előtt pedig megnyílt már a lehetőség több héttel ezelőtt. A továbbiakban, hogy milyen lesz a magyar egészségügy megterhelése, a járvány alakulásától függ, az pedig attól függ, hogy hány ember fertőződik meg, az pedig attól függ, hogy a tömeges oltást milyen mértékben lehet a továbbvinni. Mivel minden vakcina és egyéb körülmény rendelkezésre áll, a nem átoltottak egyéni felelőssége az, hogy mi történik velük. A kormány mindent megtett és mindent biztosított ahhoz, hogy a negyedik hullám megelőzése reális legyen.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-09 | 09:29
Hadházy Ákos: "A visszalépések és a civil jelöltek távoltartása miatt sok helyen nem várható igazi verseny az előválasztáson"

Hadházy Ákos: "A visszalépések és a civil jelöltek távoltartása miatt sok helyen nem várható igazi verseny az előválasztáson"

  • A baloldal csodafegyveréről újabb ellenzéki politikus állítja, az bizony besült.
  • Természetesen az előválasztási színjáték főszereplői a mutyizásról továbbra is azt hazudják az embereknek, nincs itt semmi látnivaló.
Bel 2021-07-30 | 11:37
Rohamosan nő a magyar határt megsértő illegális migránsok száma

Rohamosan nő a magyar határt megsértő illegális migránsok száma

  • A tagállamok összehangolt fellépésének köszönhetően 2020-ban 2280 embercsempészt tartóztattak le, 14 szervezett bűnözői csoportot számoltak fel, valamint lefoglaltak 639 900 euró értékű készpénzt, 52 tűzfegyvert, 1166 hamis okmányt és 381 járművet.
  • Jól érzékelhetően erősödni fog a migrációs mozgás a balkáni útvonalon, nőni fog a nyomás – más országok mellett – hazánkon is.
Bel 2021-12-17 | 13:35
A csomagtartóban bújt el a kubai férfi

A csomagtartóban bújt el a kubai férfi

  • Egy német nő belépésre jelentkezett 2021. december 17-én 12 óra 15 perckor a Tompa Közúti Határátkelőhelyen egy személyautóval.
  • Az ellenőrzés során a csomagtartóban egy kubai férfit találtak, aki magyarországi tartózkodásának jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudta igazolni.
  • A gyanú szerint a sofőr az illegális migránsnak segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jusson, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít.
  • A sofőrt előállították, őrizetbe veszik, és kihallgatását követően előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. Az illegális migránssal szemben idegenrendészeti eljárást indítanak.
Bel 2021-09-29 | 21:36
Fekete-Győr bekukucskált az 1% alá Szabolcs 5. választókerületében

Fekete-Győr bekukucskált az 1% alá Szabolcs 5. választókerületében

  • Jakab mellett Fekete-Győr a Gyurcsány-show igazi nagy vesztese.
  • Szabolcs 5. VK-ban egészen pontosan 0,892061 százalékot ért el a lila párt elnöke, mint miniszterelnök-jelölt.
Bel 2022-01-03 | 12:05
Elfogták a fák között bujkáló migránsokat

Elfogták a fák között bujkáló migránsokat

  • A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. január 3-án 7 óra 5 perckor 15 külföldit tartóztattak fel Mélykút térségében.
  • Az illegális migránsok indiai, bangladesi és afgán állampolgárnak vallották magukat, és jogellenesen jutottak be az ország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
 
 
 
Bel 2021-07-17 | 13:57
Az UEFA bejelentette, hogy 2023-ban a Puskás Arénában lesz az Európa-Liga döntője!

Az UEFA bejelentette, hogy 2023-ban a Puskás Arénában lesz az Európa-Liga döntője!

  • A hírt Fürjes Balázs ismertette a Facebook oldalán.
Bel 2021-08-25 | 12:19
12 migráns szállított az embercsempész Veszprémvarsányban

12 migráns szállított az embercsempész Veszprémvarsányban

  • A szolgálatot teljesítő rendőrök 2021. augusztus 24-én 21 óra 21 perckor egy magyar honosságú személygépkocsit ellenőriztek a 82-es számú főúton, Veszprémvarsány belterületén.