Cseh Katalin úgy vágott vissza, hogy nem mond igazat

Cseh Katalin úgy vágott vissza, hogy nem mond igazat
  • Perrel is fenyegetőzik a BENNFENTES ellen, mondván, portálunk korrupcióval vádolta.
  • A BENNFENTES nem vádolta korrupcióval a Momentum politikusát.

Megpróbálta kimagyarázni magát Cseh Katalin a körülötte kialakult botrányos helyzetből, de a Momentum uniós képviselője úgy próbálta ezt megtenni, hogy lényegében valótlan állítást tett.

A politikust nyilvánvalóan megcáfolják a céges iratok. A Bennfentes.net mai tényfeltáró cikke kapcsán Cseh Katalin a közösségi médiában úgy fogalmazott: az írás szerinte pusztán propagandacikk, ami lejáratónak is nehezen nevezhető.

A Momentum európai parlamenti képviselője azzal érvel, hogy a tényfeltáró cikk egyszerűen összeadta az ugyanabba az ipari parkba bejegyzett összes cég és vállalkozás által elnyert uniós támogatást, ahol az a nyomda is működik, amit egykor édesapja vezetett.

"Az pedig egyértelműen kiderül a cégiratokból, hogy én évekkel ezelőtt, jóval azelőtt, hogy politikai pályára léptem, lemondtam a cégvezetésről" – írta Cseh Katalin.

A valóság ezzel szemben az, hogy – miként az éppen a cégiratokból kiderül – a politikus 2013. január 25-től 2018. január 10-ig vezette a Pannónia Nyomda Kft.-t, miközben már 2015-ben a Momentum Mozgalom alapítói között volt, majd 2017 augusztusában, a párttá alakulás után elnökségi taggá választották.

Ezek szerint hosszú időn át közéleti szereplőként, politikusként vezette a nyomdacéget, amivel uniós pénzeket nyert el.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-12-02 | 12:39
Képmutatás: miközben a rezsicsökkentést szidják, elsőként jelentkeznek a rezsicsökkentés védernyője alá

Képmutatás: miközben a rezsicsökkentést szidják, elsőként jelentkeznek a rezsicsökkentés védernyője alá

  • Márki-Zay Péter számtalanszor kifejetette, ostobaságnak, hülyeségnek, átverésnek tartja a rezsicsökkentést.
  • De ez nem akadályozta meg abban, hogy azonnal behúzódjon a rezsicsökkentés kormányzati védernyője alá.
  • Hódmezővásárhely polgármestere ugyanis amint lehetősége volt, gyorsan jelentekezett az állami rezsicsökkentés egyetemes szolgáltatási árszabályozása alá.
  • Ugyanígy tett Karácsony Gergely, Budapest Főpolgármestere is.
  • Ez a csütörtöki Kormányinfón derült ki, Gulyás Gergely szavaiból.
Botrány 2021-08-11 | 13:31
Palotaforradalom: a Partizán belvárosi villából vezényli a munkásosztály forradalmát

Palotaforradalom: a Partizán belvárosi villából vezényli a munkásosztály forradalmát

  • Féláron jutottak hozzá egy VII. kerületi villaépülethez.
  • Ott 2020-ig egy óvoda működött.
  • Gulyásék 689 774 forintot fizetnek az 581 négyzetméteres ingatlanért a baráti önkormányzatnak.
  • Ez a piaci ár fele.
Botrány 2021-11-03 | 15:02
A világ vezetői szenderegtek a klímacsúcson

A világ vezetői szenderegtek a klímacsúcson

  • Innen akarták nekünk megüzenni, hogy veszélyben vagyunk, felforr a bolygó.
  • Annyira komolyan vették a saját riogatásukat, hogy belealudtak.
  • Azt követően, hogy 400 magángéppel érkeztek meg rettegni Glasgowba.
  • Egy magángép egyetlen 4 órás útja egy európai polgár éves, teljes kibocsátása.
  • Állítólag Karácsony is részt vett sopánkodva ezen a konferencián, de arról nincsenek hírek, hogy milyen nyelven tette ezt.
  • Így arról sem készült fotó, hogy a világ más klímarettegőihez hasonlóan ő is beleszenderedett volna az unalomba.
Botrány 2021-09-27 | 14:41
A megfélemlítési botrányba fulladt ózdi előválasztás koordinátora az a férfi, aki múlt hét szerdán lezúzott egy luxus kupé BMW-t az M3-as autópályán

A megfélemlítési botrányba fulladt ózdi előválasztás koordinátora az a férfi, aki múlt hét szerdán lezúzott egy luxus kupé BMW-t az M3-as autópályán

  • A totálkáros autóból előválasztási szavazólapok szóródtak szét, az autóban pedig nagy mennyiségű készpénz is volt.
Botrány 2021-10-01 | 19:53
Újraszámlálás: az épphogy vesztes DK-s jelöltek furcsának tartják az utolsó perces momentumos győzelmeket

Újraszámlálás: az épphogy vesztes DK-s jelöltek furcsának tartják az utolsó perces momentumos győzelmeket

  • Budafokon és Baján is újraszámlálást kértek az alig vesztes jelöltek.
  • Mindkét körzetben a Momentum jelöltje nyerte a baloldali előválasztást az online szavazatok segítségével.
Botrány 2021-08-04 | 14:34
Nem csak tárolta, de készítette is a pedofil felvételeket a jobbikos pedofil

Nem csak tárolta, de készítette is a pedofil felvételeket a jobbikos pedofil

  • Volt, amit jelszóval védett, de két videót szabadon tárolt a gépén a jobbikos pedofil.
  • Nem csak tárolta, hanem készítette is ezeket a felvételeket.
  • Emiatt, és más bűncselekmények miatt kétrendbeli gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanújával tartóztatták le.
  • A férfi számítástechnikai eszközeit lefoglalták.
  • A BENNFENTES gyulai forrásai szerint a férfi öngyilkosságot akart elkövetni pár napja, de nem járt sikerrel.
  • Állítólag a saját torkát akarta elvágni, de ez nem jött neki össze.
  • Ezt követően kórházba szállították.