Pintér: 2010 május 29. óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak és nem folytatnak

Pintér: 2010 május 29. óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak és nem folytatnak
  • Ezt a lefolytatott ellenőrzések eredményei is alátámasztják – közölte a belügyminiszter.
  • A belügyminiszter azt is írta: a független képviselő Szél Bernadett konkrét kérdéseit kész megválaszolni az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén.

2010. május 29. óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak és nem folytatnak, és ezt a lefolytatott ellenőrzések eredményei is alátámasztják – közölte a belügyminiszter Szél Bernadett független országgyűlési képviselőnek írt válaszában.

A belügyminiszter azt írta: a független képviselő konkrét kérdéseit kész megválaszolni az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén.

Pintér Sándor közleményében azt is írta: "Magyarország demokratikus jogállam, s mint ilyen, minden személy esetében minden időben a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt és jár el. Magyarországon a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított állami szerveket kormányzati és kormányzattól független intézmények rendszeresen ellenőrzik" – folytatta Pintér.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-09 | 11:54
Sosem látott gazdaságpolitikai lépést jelentett be Orbán Viktor: visszakaphatják a 2021-es SZJA-t a gyermekeket nevelő családok

Sosem látott gazdaságpolitikai lépést jelentett be Orbán Viktor: visszakaphatják a 2021-es SZJA-t a gyermekeket nevelő családok

  • Ezt a családok pénzügyi helyzetének megerősítésével indokolta a miniszterelnök.
  • Ez nagyságrendileg 550-580 milliárd forintot jelent.
  • Kétszázezer forintos minimálbérnek kell lennie a horizonton - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Világgazdaság üzleti napilap konferenciáján szerdán Budapesten.
  • Ellensúlyozni kell a kis- és közepes vállalkozások számára azt, hogy megszűnik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési hitelprogramja (Nhp), továbbá azt is, ha a jegybank elkezdi emelni az alapkamatot - jelentette ki a miniszterelnök a Magyarország újraindul! című konferencián Budapesten.
Bel 2021-11-18 | 09:33
6 millió beoltott, 833 ezer gyógyult

6 millió beoltott, 833 ezer gyógyult

  • A beoltottak száma 6 013 007 fő, közülük 5 784 958 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 714 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • 10 767 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 987 199 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 131 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 833 416 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 121 138 főre emelkedett.
  • 5969 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 606-an vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2021-08-24 | 11:21
Nyíltan listázzák a választókat, de az ellenzéki propagandamédia már érzékenyít erre

Nyíltan listázzák a választókat, de az ellenzéki propagandamédia már érzékenyít erre

  • Hol van már a baloldali rettegés a Kubatov-listáktól.
  • Évtizedes slágertéma volt a baloldali sajtóban, hogy a Fidesz - amerikai mintára - a saját szimpatizánsairól úgynevezett választói adatbázisokat állít fel.
  • Jó ideje ugyanezt csinálja a baloldali ellenzék is - ilyen a politika - azonban ez már nem zavarja a liberális propagandamédiát.
  • Most az ellenzék az előválasztást használja fel a választók listázásához.
Bel 2021-06-12 | 13:53
Az ellenzék szerint mindent elloptak Magyarországon, erre Karácsony olyan nagyvonalú osztogatást jelentett be, hogy abba belerokkan az ország

Az ellenzék szerint mindent elloptak Magyarországon, erre Karácsony olyan nagyvonalú osztogatást jelentett be, hogy abba belerokkan az ország

  • A baloldali politikusok mindig nagy ügybuzgalommal költik mások pénzét.
  • Most is erre készülnek: a nyelvvizsga-botrányában botladozó Karácsony óriási költekezést jelentett be szombaton.
  • Költekezés és adóemelés - a régi jól ismert recept, amelynek egyetlen eredménye, hogy mindenki csak egyre szegényebb lesz, ezt minden magyar ismeri.
  • A nagy pénzszórás mellett persze gyorsan kiderültek az igazán fontos dolgok is: a Soros-egyetem visszahozása, a kisegyházak - netán a szcientológia? - újbóli elismerése, a munkanélküli segély folyósításának visszaállítása 9 hónapra, az önkormányzatok kárpótlása a koronavírus-járvány során elvesztett forrásaik miatt.
  • Ez utóbbit a héten a kormányzat milliárdos tételben tette meg Szeged, Érd, Miskolc, Pécs és más városok esetében is, Karácsony 41 tanácsadója még biztosan nem fedezte fel ezt a Magyar Közlönyben.
Bel 2021-07-29 | 15:40
Lejtmenet: "a Momentum szívta meg legjobban, mert vidéken gyakorlatilag jelölt nélkül maradt"

Lejtmenet: "a Momentum szívta meg legjobban, mert vidéken gyakorlatilag jelölt nélkül maradt"

  • Ahogyan Karácsony személyes kampánya, úgy a Momentum pártkampánya és támogatottsága is összeomlott az előválasztás előtt.
  • Az ellenzéki média egykori kedvencei partvonalra írták magukat mostanra: támogatottságuk bejutási határon billegett a Cseh Katalint utolérő botrány előtt.
  • Fekete-Győr számít jelenleg az egyik legesélytelenebb miniszterelnök-jelöltnek, a kutatásokban rendre többen választják "a valaki más" opciót is.
  • Túl nagy mellénnyel, és hatalmas arccal indítottak az előválasztási egyezkedések során, de amint odalett az üde frissesség, Gyurcsány stratégiai érzéke felülkerekedett, és kicsinálta a fiatal lila pártot.
  • A BENNFENTES információi szerint reálisan 5, jó esetben 8 mandátummal számol 2022 után Fekete-Győr pártja.
  • Korábban Cseh Katalin és Donáth Anna körül szerveződött egy belső ellenzék, amelyik le akarta váltani a Partizán interjú során önmagát szénné égető, és így komolyan vehetetlenné váló Fekete-Győrt.
  • Ez a terv most léket kapott, mert Cseh Katalin párton belül sem tudja megmagyarázni céges botrányát.
  • Az új kulcsszereplő Donáth Anna lehet, akinek édesapja jó barátságot ápol Gyurcsány Ferenccel, ő maga pedig jó kapcsolatban van Dobrev Klárával.
  • A nagy kérdés az, a Momentum egyik fajsúlyos alapemberének számító Hajnal Miklós ki mellé áll a konfliktusban.
  • Hagyja, hogy Fekete-Győr a falnak vezesse a saját jelöltségét, és ezzel a Momentum továbbra is zuhanórepülésben várja a folytatást, vagy az elégedetlenkedők mellé áll Fekete-Győrrel szemben?
Bel 2022-01-11 | 17:13
Hivatalos: április 3-án döntünk Magyarország jövőjéről

Hivatalos: április 3-án döntünk Magyarország jövőjéről

  • Áder János köztársasági elnök kitűzte az országgyűlési választás időpontját.
  • A gyermekvédelmi népszavazás kérdéseiről is elmondhatják véleményüket a magyarok ugyanezen a napon.
Bel 2022-06-03 | 09:59
Rekord: 29 illegális migráns egy furgonban

Rekord: 29 illegális migráns egy furgonban

  • 2022. június 3-án 2 óra 30 perckor az M5 autópálya 35-es kilométerszelvényében igazoltattak egy magyar honosságú kisteherautót.
  • A járművet egy 29 éves férfi vezette, és rajta kívül abban 29 külföldi tartózkodott.
  • A magukat afgán, pakisztáni és indiai állampolgárnak valló migránsok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállítják őket.
Bel 2021-09-26 | 14:35
Gyurcsány elárulta, az MSZP és Karácsony elbízta magát, ezért kötött paktumot a Jobbik és a DK

Gyurcsány elárulta, az MSZP és Karácsony elbízta magát, ezért kötött paktumot a Jobbik és a DK

  • Gyurcsány azt mondta, amikor Karácsony bejelentkezett a miniszterelnök-jelöltségre, az MSZP-vel együtt azt gondolták, közösen olyan erősek lesznek, hogy nem kell megállapodni a DK-val.
  • Ez megerősíti azokat a sajtóinformációkat, hogy Karácsony kezdetben kifejezetten a DK elszigetelésére játszott, de azt is bizonyítja, Karácsony úgy tekintett magára, mint aki az abszolút favorit az előválasztáson, és ő önmaga is olyan erőt képvisel, hogy annak jelentős húzóereje van.
  • Ez az elszigetelési terve sem sikerült: miközben Karácsony és az MSZP tárgyalásban állt a Jobbikkal, a DK megkereste a szélsőjobboldali pártot, és gyorsan megállapodtak egymással, így egy közös paktum keretében a választókörzetek nagy részét felosztották egymás között.
  • Olyannyira jól sikerült ez a paktum, hogy elemzések szerint egy viszonylag szűk ellenzéki győzelem esetén a Jobbiknak, egy ellenzéki vereség esetén a DK-nak lehet a legnagyobb frakciója az új Országgyűlésben.
  • Ez pedig egy újabb lépés abba az irányba, hogy Gyurcsány létrehozza a Fidesszel szemben az egységes demokrata ellenzéki pártot.