Gyermekeknek szóló homoerotikus reklámkönyv a Mc Donald's gyorsétteremlánc kínálatában Ausztriában

Gyermekeknek szóló homoerotikus reklámkönyv a Mc Donald's gyorsétteremlánc kínálatában Ausztriában
  • Áll a bál a szülök körében.
  • Főszerepben a rózsaszín tütü.

Az amerikai Mc Donald's gyorséttermi vállalat évek óta tudja, hogyan kell reklámozni és célcsoportként behálózni a gyerekeket. A Happy Meals mindig tartalmazott ajándékot a kicsiknek, többnyire játékokat. Február óta azonban gyermekkönyvek is megjelentek az ajándékok között. Egyikük most nagy port kavar a szülők körében - tudósít a WochenBlick osztrák portál.

Eddig sok szülő meg volt győződve arról, hogy a túl sok Mc Donald's étel vagy általában a gyorséttermi ételek egészségtelenek. Azt, hogy a túl sok belőle kövérít és beteggé tesz, nem csak a bizottságok éneklik már évek óta. Most azonban a jelek szerint a vállalat egy átnevelési kampányt is indított, amelyben a gyerekeket már fiatal korban a homoszexuális napirend szellemében oktatják - írja a portál.

Ennek eszköze egy könyv, a "Raffi és a rózsaszín tütüje" című gyermekkönyv, amely most a Happy Meal betétként kapható.

A szerző, Riccardo Simonetti szerint, akit az Európai Parlament idén LMBT* különmegbízottnak nevezett ki, a könyv célja a tolerancia előmozdítása és annak bemutatása, hogy "másnak lenni" is normális. A szinopszis szerint Raffi szeret focizni, de kedvenc babájával és rózsaszín tütüjével is szeret időt tölteni.

Ez utóbbit pedig mostantól nemcsak otthon, hanem az iskolában is viselni akarja. De ez nem lesz egy szép nap számára... Kitalálhatjátok a végét. Vannak olyan családok is, ahol két meleg apa van. A könyvet 4 éves kortól felolvasásra, 7 éves kortól pedig önálló olvasmányként hirdetik. Sok szülő csodálkozik azon, hogy a gyerekeket miért kell ilyen szemérmetlenül szembesíteni a homoszxuális propagandával és a korai szexualizációval.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-10-02 | 15:14
Jakab pribékjei ellen rendőrségi eljárás indult testi sértés miatt

Jakab pribékjei ellen rendőrségi eljárás indult testi sértés miatt

  • Jakab Péter, a "nép embere" hatamasra hízlalt testőrgárdával járta az országot.
  • A helyzet akkor vált tarthatatlanná, amikor Jakab pribékjei fojtófogással tepertek le egy járókelőt, majd egy újságírónővel is keménykedtek.
  • A Jobbik elnöke tagadta ezt, és arról is hazudott, kik ezek az emberek.
  • Először azt állította, csak egyszerű Jobbik-szimpatizánsok.
  • Aztán kiderült, a testőrség vezetőjének cégének több, mint 40 milliót fizetett a Jobbik korábban.
  • Most a rendőrségi eljárás is megindult a verőlegények ellen: öt tanú állítja egybehangzóan, hogy Jakab verőlegényei kezdték a provokációt, és a pártelnök sofőrje ütött először. 
Botrány 2021-09-10 | 12:04
Tatabányai volt DK-s képviselő a kilépésének okairól: fenyegetőzés, demokrata szavakba öltöztetett diktatórikus módszerek, alkalmatlanság

Tatabányai volt DK-s képviselő a kilépésének okairól: fenyegetőzés, demokrata szavakba öltöztetett diktatórikus módszerek, alkalmatlanság

  • Újabb megválasztott képviselő lépett ki a Demokratikus Koalícióból.
  • "Vállalhatatlanná vált a közös munka" - írja közösségi oldalán a DK-ból kilépett tatabányai képviselő.
  • Nem ő az első politikus, aki azért hagyja el  Demokratikus Koalíciót, mert az a nevével ellentétben diktatórikus.
Botrány 2021-08-04 | 14:34
Nem csak tárolta, de készítette is a pedofil felvételeket a jobbikos pedofil

Nem csak tárolta, de készítette is a pedofil felvételeket a jobbikos pedofil

  • Volt, amit jelszóval védett, de két videót szabadon tárolt a gépén a jobbikos pedofil.
  • Nem csak tárolta, hanem készítette is ezeket a felvételeket.
  • Emiatt, és más bűncselekmények miatt kétrendbeli gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanújával tartóztatták le.
  • A férfi számítástechnikai eszközeit lefoglalták.
  • A BENNFENTES gyulai forrásai szerint a férfi öngyilkosságot akart elkövetni pár napja, de nem járt sikerrel.
  • Állítólag a saját torkát akarta elvágni, de ez nem jött neki össze.
  • Ezt követően kórházba szállították.
Botrány 2022-09-23 | 12:36
Von der Leyen kinyilvánította: ha az olaszok rosszul választanak, "megvannak az eszközeink" mint Magyarország és Lengyelország esetében

Von der Leyen kinyilvánította: ha az olaszok rosszul választanak, "megvannak az eszközeink" mint Magyarország és Lengyelország esetében

  • Alig burkolt fenyegetést küldött a Bizottság elnöke az olaszoknak.
  • Gyakorlatilag azt mondta, ha az olaszoknál rossz irányba fordulnak a dolgok, vagyis ha nem balra szavaznak, akkor "megvannak az eszközeink".
  • Ahogy Lengyelország és Magyarország esetében is történt - mondta.
Botrány 2021-08-11 | 13:31
Palotaforradalom: a Partizán belvárosi villából vezényli a munkásosztály forradalmát

Palotaforradalom: a Partizán belvárosi villából vezényli a munkásosztály forradalmát

  • Féláron jutottak hozzá egy VII. kerületi villaépülethez.
  • Ott 2020-ig egy óvoda működött.
  • Gulyásék 689 774 forintot fizetnek az 581 négyzetméteres ingatlanért a baráti önkormányzatnak.
  • Ez a piaci ár fele.
Botrány 2021-11-30 | 10:58
Újabb Anonymus-videó: "a kolléga úr a kétszázmillió forinthoz ragaszkodik"

Újabb Anonymus-videó: "a kolléga úr a kétszázmillió forinthoz ragaszkodik"

  • Karácsony Gergely korábban végig azt állította, a Főváros ingatlanpályázatai transzparensek, átláthatóak, és nem lehet azokba kívülről belepiszkálni.
  • Anonymus legújabb hangfelvétele szerint megfelelő méretű "jutalékért" cserébe vásárolhatóak meg az ingatlanok, mert Berki Zsolt egyengeti a pályázatok útját, azt is megmondja, hogy mások milyen "számot" írtak a pályázatba, azaz mennyit ígértek egy adott ingatlanért.
  • De ha kellett, akkor érvénytelenítették is a rivális pályázatokat.
  • Majd az álarcos alak azt is ismerteti, milyen ingatlanokat árul jelenleg a Főváros.
  • Gansperger szerint amire igazán ki vannak éhezve, az a Városháza.
  • Vagyis a tervezett eladásra, és az abból bezsebelhető "jutalékra".
Botrány 2023-01-18 | 13:42
Az iráni publicista a németek arcába vágta: "a migránsok öröklik ezt az országot"

Az iráni publicista a németek arcába vágta: "a migránsok öröklik ezt az országot"

  • A szilveszteri, német nagyvárosokban lezajlott, migránsbandák okozta randalírozás-sorozat vitát váltott ki a német közéletben.
  • A berliner-zeitungban egy iráni, Németországban élő publicista a németek szemére vetette az "aljas rasszisumusukat".
  • De azt is megüzente: nem tehetnek semmit, mert kellenek a migránsok, hogy legyen, aki dolgozik, mert a "biológiai németek" egyre inkább kihalnak.
  • És azt is a németek szemébe vágta, hogy "játszhatnánk az időre, egy olyan időre, ami a [németeknek] nem áll rendelkezésére".