Orbán Viktor: augusztus 1-től fölvehető a 3. oltás

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt.

A kormányfő a beszélgetés elején elmondta: a harmadik oltás tekintetében megoszlanak a vélemények. A WHO is egy bizonytalanságot sugalló nyilatkozatot tett, de olyan vélemény nincs, miszerint ártana. Ha az emberek biztonságérzetét növeli, akkor nem zárják el az emberek elől – tette hozzá. A kormány lehetővé teszi a harmadik oltást, de a második oltás után teljen el négy hónap, de lehet rövidebb idő is – fogalmazott a kormányfő.

A miniszterelnök hozzátette, a harmadik oltás felvételére augusztus 1-től kerülhet sor.

Az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz az oltás

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország még mindig a legbiztonságosabb ország az átoltottságot tekintve az unióban. Mint fogalmazott: "a kényszerítésnek nem vagyunk hívei, de egy helyen van kivétel, így az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz az oltás".

Az egyébként számukra kötelező oltásokhoz képest így most eggyel több oltást kell felvennie az egészségügyi dolgozóknak. A kormányfő szólt arról is, hogy "egyesek szerint az elszigetelés útján kell járni, de Magyarország csak addig követte ezt az utat, amíg nem volt vakcina. Ha van vakcina, akkor az élet meg van mentve" – tette hozzá.

Orbán Viktor emlékeztetett: visszafertőződés esetén is jóval nagyobb a védettség, ha valaki be van oltva. Azok az idősek, akik nincsenek beoltva, veszélyben vannak, és a delta variáns meg fogja őket találni – tette hozzá. Mint elmondta, "ez mostani a legagresszívebb variáns, ami megjelent. Az időseket személyesen fel fogjuk keresni, akik nem oltották be magukat".

Az iskolakezdés előtti két napon minden gyerek megkaphatja az oltást az iskolákban

A kormányfő azt is közölte, hogy a 16-18 év közöttiek átoltottsága 45 százalék körül van. A 12-15 év közöttieket is oltják, ott 13 százalékos az átoltottság aránya. Az iskolakezdés előtti két napon minden gyerek megkaphatja az oltást az iskolákban, mivel oltási napokat rendeznek.

Külföldre utazás, védettségi igazolvány

Orbán Viktor azt javasolja minden magyarnak, hogy csak akkor utazzanak külföldre nyaralni, ha mindkét oltást megkapták már. A magyar védettségi igazolványnak továbbra is van jelentősége, mivel nagy koncertekre és sporteseményekre csak így lehet menni – emlékeztetett a kormányfő. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy ha Európában negyedik hullám lesz, akkor ideér.

"A fő kérdés, hogy hány oltatlan embert talál a vírus" – tette hozzá. Kérdésre válaszolva Orbán Viktor kifejtette, minden olyan vélemény, ami bizonytalanságot kelt egy válsághelyzetben, az baj. Orbán Viktor szerint minden, ami a közös cselekvést gyengíti, az ártalmas. Különösen így van ez a járvány idején. A fő veszélyt nem az álorvosok jelentik, hanem az, amikor a politikusok járványügyi szakemberek lesznek, ahelyett hogy elvégeznék a munkájukat.

"A brüsszeli kérés célja, hogy az LMBTQ-aktivistákat be kelljen engedni az iskolákba"

Orbán Viktor a legújabb brüsszeli eljárásról szólva úgy fogalmazott, hogy elolvasta a bizottsági papirost. "Egy jogi huliganizmussal állunk szemben, mind a családjog, mind az oktatás kizárólagosan nemzeti hatáskör, és pont ezen ügyben akarnak eljárást indítani. Szégyenteljes a bizottság álláspontja" – értékelte a kormányfő.

Mint fogalmazott: "a brüsszeli kérés célja, hogy az LMBTQ-aktivistákat be kelljen engedni az iskolákba, de ezt nem fogjuk hagyni. A szülő dönt a gyermekek neveléséről, és ez benne van az európai szabályokban is" – szögezte le.

"Ami Nyugaton általános, hogy beengednek szexuális propagandistákat, az nálunk nem lesz" – tette hozzá a miniszterelnök.

"Véres csata lesz"

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nem hívta őt senki az EP-vitába. Menni pedig csak akkor szokott, amikor úgy ítéli meg, hogy döntő jelentőségű a helyzet – fűzte hozzá. "Óriási nyomás alatt vagyunk" – fogalmazott. A miniszterelnök mindenkit arra kért, hogy a nemzeti konzultációs íveket töltse ki, és erősítse meg a kormány álláspontját. Orbán Viktor elmondta:  ez a vita nem csak magyar jelenség. Olaszországban, Romániában és Litvániában is volt már hasonló.

Litvánia meg tudta védeni az érdekeit – idézte fel Orbán Viktor. "Véres csata lesz" ez, itt minden el fog hangozni – tette hozzá.

Indulnak a helyreállítási programok

A kettős mérce megnyilvánulását tapasztalhattuk az Eb-n is. A magyarokat szinte a semmiért ítélték el, ha nem lenne kettős mérce, akkor le kéne bontani a Wembleyt. "Bármilyen jogvita összekötése a pénzügyi kifizetésekkel, az teljesen elfogadhatatlan. A helyreállítási alap jár nekünk, és meg fogjuk kapni ezt a pénzt" – fejtette ki a kormányfő, hozzátéve: azokat a programokat, amelyeket meg akarunk valósítani, elindítják, akkor is, ha nem érkezik meg Brüsszelből a pénz.

"Most a gyerekeink szabadságról van szó, illetve a gyereknevelés szabadságáról"

A magyarok eddig nem látták, milyen erőteljes propaganda áll a mostani támadások mögött. Most kinyílik egy ablak, amikor a magyarok látni fogják, hogy mi történik egy német iskolákban. Nem lehet elvárni, hogy mi is ezt kövessük, és erővel ránk kényszerítsék – mondta a kormányfő.

Orbán Viktor kifejtette, hogy égnek áll az ember haja attól, ami Nyugat-Európában történik. Brüsszel visszaél a hatalmával, és ránk akarja kényszeríteni az akaratát. "Most a gyerekeink szabadságról van szó, és a gyereknevelés szabadságáról. A gyerek egy szent dolog Magyarországon" - mondta a kormányfő. "Nem grasszálhatnak szexuális propagandisták az iskolákban" – tette hozzá. "Aki nem akarja, hogy szivárványos aktivisták világosítsák fel a gyerekét, annak legyen ehhez joga".

Van olyan, hogy nemváltó műtéteket hajtanak végre a szülői akarattal szemben Nyugaton. Ilyen jogi helyzet Magyarországon nem történhet meg – zárta szavait a kormányfő.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-30 | 20:04
Fekete-Győr hitetlenkedik a szavazatarányok láttán, szerinte "botrányos" hogy ez lett a végeredmény és Dobrev ellen szervezkedik

Fekete-Győr hitetlenkedik a szavazatarányok láttán, szerinte "botrányos" hogy ez lett a végeredmény és Dobrev ellen szervezkedik

  • A BENNFENTES egyik olvasója szerint Fekete-Győr András a budapesti Corvin Caféban üldögélt koraeste hat körül a Corvin téren.
  • Két ismeretlen fiatallal osztotta meg felháborodását a baloldali előválasztás eredményeiről.
  • A lilák súlyosan leszerepelt pártelnöke - aki 80 körzet összesítése után már csak 3%-on áll -, szerint "botrányos", hogy ez lett az eredmény.
  • Érthető a felindultsága, mert a Momentumban ismételten összeomlott a tekintélye: először akkor, amikor felsült a hírhedt Partizán-interjúban.
  • Másodszor akkor, amikor kiderült róla, hogy nem tud rendet tartani a pártban, és ott olyan ügyeskedők jutnak magasra, mint Cseh Katka.
  • Legfrissebb leégése pedig a miniszterelnök-jelölti versengésben országosan elért 3 százalék, aminél kevés megalázóbb történhet vele az életben: a baloldali választóközönség beárazta a tehetségét, a budapesti körzetekben a momentumos jelöltekre leadott szavazatok 10%-át kapta meg; politikai elemzők arról találgatnak, meddig húzhatja a Momentum élén.
  • Orosz Anna, aki fölényesen verte el Gyurcsány jelöltjét, Gy. Németh Erzsébetet, meg is üzente a nyilvánosságon keresztül, hogy ennek az eredménynek senki sem örül, nem sikerült elérni a kitűzött célokat, és ki kell elemezni az okokat.
  • Ennek ellenére Fekete-Győr továbbra is "királycsinálóként" tekint magára, mintha egyáltalán számítana, hogy a rá szavazó 3% hova áll a második fordulóban; és szerinte ő "egy magasabb polcra került" az előválasztással, ahogyan azt a Telexnek nyilatkozta.
  • A két fiatalnak a BENNFENTES olvasója szerint Fekete-Győr kifejtette: "botrányos, hogy ilyen eredmények születtek, ezen változtatni kell, Dobrevet valahogy ki kellene kosarazni".
Bel 2021-12-07 | 10:19
Úgy tűnik, mégis működik a jogállam: egy fideszes parlamenti képviselő mentelmi jogát kérte ki az ügyészség

Úgy tűnik, mégis működik a jogállam: egy fideszes parlamenti képviselő mentelmi jogát kérte ki az ügyészség

  • És nem is ő az első, amióta nem a baloldal kormányoz.
  • A végrehajtói botrány nyomozásában megalapozott gyanú merült fel arra, hogy dr. Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.
  • Ezért Polt Péter legfőbb ügyész a hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Bel 2021-08-24 | 14:03
Gyurcsány szerint azért kell a nejére szavazni, mert látott már kormányzást közelről

Gyurcsány szerint azért kell a nejére szavazni, mert látott már kormányzást közelről

  • Igaz, abba majdnem belerokkant az ország.
  • Gyurcsány azzal érvel felesége mellett, hogy ő tudja, mi a különbség a kampány és a kormányzás között.
  • Ez finom csipkelődés Karácsonnyal, aki gyakorlatilag dugóba fullasztotta Budapestet, és ez a népszerűségén is meglátszik már.
  • Fej-fej mellett áll Budapesten Dobrev Klárával, holott korábban sokkal nagyobb előnye volt.
Bel 2022-02-16 | 18:55
Áll a bál: Márki-Zay, az MSZP és a Párbeszéd sorsolná a listás helyeket, a többi párt hallani sem akar erről

Áll a bál: Márki-Zay, az MSZP és a Párbeszéd sorsolná a listás helyeket, a többi párt hallani sem akar erről

  • Fokozódik a feszültség a baloldali listaállítás körül.
  • Márki-Zay Péter, az MSZP és a P "kisorsolná" a 43-47. helyet a közös listán.
  • A több párt ellenzi ezt a tervet, és a Párbeszéd listás mandátumait akarja visszavágni.
Bel 2022-02-25 | 12:17
Szijjártó: 3-5 km-es autósorok vannak az ukrán-magyar határon

Szijjártó: 3-5 km-es autósorok vannak az ukrán-magyar határon

  • Minden egyes munkatársunk, aki a kijevi nagykövetségen dolgozik, bent van a nagykövetség területén - mondta a külügyminiszter.
Bel 2022-07-27 | 12:07
Újabb 23 fős migránsbanda próbált betörni az országba

Újabb 23 fős migránsbanda próbált betörni az országba

  • A Szeged Határrendészeti Kirendeltség és a CSCSMRFK Kommunikáció járőrei 2022. július 27-én 9 órakor 23 illegális migránst tartóztattak fel Mórahalom külterületén.
  • Ellenőrzésük során a csoport tagjai tunéziai állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
Bel 2022-07-04 | 07:54
Álprobléma: 84 illegális migránst fogtak el hajnalban

Álprobléma: 84 illegális migránst fogtak el hajnalban

  • Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. július 4-én 0 óra 5 perc és 5 óra 45 perc között Gara, Tompa, Katymár, Bácsborsód és Kiskunfélegyháza térségében hat esetben összesen 81 külföldit tartóztattak fel.
  • Magukat szír állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.