Folytatják a rikácsolást: feljelentették a munkásembert Jakabék

Folytatják a rikácsolást: feljelentették a munkásembert Jakabék
  • Ezt a Jakab Péter helyett nyilatkozó, az eredeti videón is hatalmasat rikácsoló Magyar Enikő jelentette be.
  • Ő az, aki az eredeti videón Jakabnak is dirigált.

Molnár azt nyilatkozta, "ez az ember aztán a bocsánatkérés helyett még feljelentéssel fenyeget, azok után, hogy két személy testi épségét veszélyeztette, az engem teljes mértékben felháborít. Úgy érzem, hogy azok után, amit tett és ahogyan viselkedett, valójában neki kéne bocsánatot kérnie".

Hozzátette, hogy közúti veszélyeztetés bűntette miatt tettem feljelentést ismeretlen tettes ellen. "Miért közúti? Ugye, itt eleve arról beszélünk, hogy az építkezést egy kerítés választotta el a közterülettől, s mi a közterületen álltunk, ahol a videót készítettük. Nevetséges egyébként, hogy a Fidesz-sajtó már rögtön első mondatában hazudott és tényként közölte, hogy mi építési területen forgattunk" – a videón is látszik, hogy Molnár nem mond igazat.

Az alábbi videón jól hallható, hogyan hőbörögnek a munkással Jakabék.



Itt a melós saját maga mondja el, eszébe sem jutott elütni Jakabot és a sleppjét.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-30 | 10:36
Budapest utolsó főúttörő-elvtársnőjét közel kétharmaddal verte a momentumos

Budapest utolsó főúttörő-elvtársnőjét közel kétharmaddal verte a momentumos

  • Gy. Németh Erzsébet eddigi karrierje során egyetlen választást sem volt képes megnyerni.
  • 8 445 szavazatot kapott a kerületi alpolgármester Orosz Anna, 3 801-et a főpolgármester-helyettes Gy. Németh.
Bel 2021-05-28 | 09:00

Orbán Őszödről: először is biztonságos helyre zártam a serdülő fiamat, aki már indult volna a barátaival

  • A Kossuth rádiónak nyilatkozott a miniszterelnök. Szerinte a nyájimmunitás senkit nem véd, a vírus itt marad közöttünk, és az oltatlanok előbb vagy utóbb, de megfertőződnek.
  • "Most úgy tűnik leszorítottuk a földre a vírust. Így most jött el az idő, hogy újraindítsuk a gazdaságot" - mondta.
  • Hozzátette, mindenkit megviselt a járvány, sokan otthon maradtak, megváltozott a munkavégzésük, elvesztették az állásukat. "A vállalkozóknak is vissza kell nyerniük a vállalkozó kedvüket".
  • "Az a gondolat, hogy a klímaváltozás árát az emberekkel fizettessük meg, az Nyugaton természetes, de Magyarországon évekig küzdöttünk azért, hogy a rezsit leszorítsuk" – fejtette ki.
  • "A klímavédelem szétterítése nem fogadható el" – tette hozzá Orbán Viktor. "Mi azt valljuk, hogy fizessenek a klímarombolók, a nagy cégek."
  • Az őszödi beszédről úgy nyilatkozott a miniszterelnök, hogy mellbevágó élmény, hogy aki a beszédet elmondta, még mindig a közélet része.
  • Azt is megjegyezte, fiát inkább biztonságos helyre zárta, mert az meg akart indulni a barátaival, amikor meghallották a beszédet.
Bel 2022-01-28 | 13:27
3 év börtönt kockáztat, aki hallgat Márki-Zayra

3 év börtönt kockáztat, aki hallgat Márki-Zayra

  • Ennyi a büntetési tétele annak, ha valaki a választás rendjébe tudatosan beavatkozik.
  • Márpedig a baloldal miniszterelnök-jelöltje erre biztatta londoni hatóságát.
  • Azt kérte az ottani magyaroktól, hogy jelentkezzenek át billegő körzetekbe.
  • A baloldal korábban a kormányoldalt vádolta ilyen trükközésekkel felháborodottan, de fideszes politikus soha nem kérte a hallgatóságát ilyesmire.
  • Természetesen a választások tisztaságáért aggódó ellenzéki propagandamédia úgy hallgat, mint a sír.
Bel 2021-10-15 | 10:48
Orbán Viktor: Delta-variáns sokkal agresszívabb, mint a korábbiak voltak

Orbán Viktor: Delta-variáns sokkal agresszívabb, mint a korábbiak voltak

  • Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza.
  • Legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, 
Bel 2021-08-13 | 13:57
Miközben az ellenzék és a cselédmédiája soha nem látott szegénységről hazudozik, egyre többet költenek a magyarok vendéglátásra

Miközben az ellenzék és a cselédmédiája soha nem látott szegénységről hazudozik, egyre többet költenek a magyarok vendéglátásra

  • Csak a szokásos: a hazudozást felülírja a valóság.
  • Míg 2002-2010 között stagnált, illetve csökkent a magyarok turizmus-vendéglátási kiadásainak mértéke, 2010 után itt is jelentős növekedés történt.
  • 2002 és 2010 között 4 százalékkal emelkedett a magyarok által vendéglátásra költött összeg, míg a szálláshelyek tekintetében 5 százalékot csökkent a mutató.
  • Ezzel szemben 2010 és 2019 között 50 százalékkal emelkedett a vendéglátásban és 74 százalékkal a szálláshelyeken megfizetett szolgáltatások értéke.
Bel 2021-10-07 | 13:14
Karácsony kampányát a politikai szorongás vezeti, véli a 24 főszerkesztője

Karácsony kampányát a politikai szorongás vezeti, véli a 24 főszerkesztője

  • A hirhedt baloldali propagandalap kendőzetlenül mutat rá: Karácsony esetlen bénázása egyfajta "politikai szorongás".
  • A szerző szerint ilyen vesszőfutást, mint Karácsony, utoljára Botka László mutatott be a szocialisták jelöltjeként.
  • A cikk egy érdekes üzenet, ugyanis a 24 tulajdonosa, Varga Zoltán a pesti pletykák szerint Karácsony egyik mecénása, támogatója.
  • Ez az üzenet lehet, hogy azt jelenti, ez az üzleti kör leírta a Főpolgármestert és ejti Karácsonyt a bénázásai miatt, mert esélytelenné vált.
  • Kérdés, a nagy korifeus-dramaturg Gyurcsány Ferenc milyen szerepet szán a csetlő-botló Karácsonynak a továbbiakban.
Bel 2021-06-07 | 10:40

65%-ra nőtt a járványkezeléssel elégedettek aránya

  • 62-ről 65%-ra nőtt azok aránya, akik elégedettek a kormány járványkezelésével.
Bel 2021-08-13 | 10:59
Orbán: minden évben felkészültebbek vagyunk, minden évben jobban néz ki az ország, minden évben nyilvánvalóbb, hogy Magyarország méltó egy olimpia megrendezésére

Orbán: minden évben felkészültebbek vagyunk, minden évben jobban néz ki az ország, minden évben nyilvánvalóbb, hogy Magyarország méltó egy olimpia megrendezésére

  • Nagyinterjúban értékelte a miniszterelnök a magyar olimpiai szereplést.
  • De a beszélgetésben szó esett a sportfejlesztésekről, az ország állapotáról, a gazdaságról, és az előttünk álló kihívásokról is.