Alig pár önkormányzatot irányít az ellenzék, de a sarcolás és az adóemelés már javában zajlik

Alig pár önkormányzatot irányít az ellenzék, de a sarcolás és az adóemelés már javában zajlik
  • Karácsony például egyszemélyben, a különleges jogrend alatt döntött úgy, 10%-kal megemeli a gyermekétkeztetés díját.
  • Szociális érzékenység a gyakorlatban.
  • Mert persze a szavak nagyon szépek, a baloldal mindenkinek csak adni akar, csak adni, egyre csak többet adni.
  • Mikor a hatalom közelébe férkőznek, akkor pedig csak elvesznek az emberektől - lássuk a listát, hol, milyen megszorításokat vezettek be baloldaliak az általuk vezetett településeken!
  • Megemelték a gyermekétkeztetés díját: A Főváros tulajdonában álló ingatlanokban működő óvodákban és iskolákban 10 százalékkal többet fizethetnek a szülők – erről döntött Karácsony Gergely főpolgármester (az ellenzék előválasztásának egyik miniszterelnök-jelöltje) egyszemélyben, ahogyan a város 2021-es költségvetésének elfogadásáról is maga határozott.
  • Emelték az építményadót: Erzsébetvárosban (Niedermüller Péter, DK), Szombathelyen (dr. Nemény András, MSZP) és Salgótarjánban (Fekete Zsolt, MSZP).
  • Maximális összegre növelték a kommunális adót Józsefvárosban (Pikó András).
  • 10 százalékkal növelte az idegenforgalmi adót Eger (Mirkóczki Ádám, Jobbik, tavaly kilépett a pártból). Ez volt a szándéka a gyöngyösi (Hiesz György, MSZP) és a salgótarjáni polgármesternek is, de az életbe lépő, ezt tiltó kormányrendelet miatt már nem tehette meg.
  • Megvonta az óvónők juttatásait több ellenzéki fővárosi kerület. Többek közt Ferencvárosban (Baranyi Krisztina), Józsefvárosban és Újbudán (dr. László Imre) is kevesebb pénzt kaptak a dolgozók.
  • Elvették a dolgozóktól a 13. havi juttatást Józsefvárosban.
  • Megszüntették az ingyenes lakossági wifit, ugyancsak Józsefvárosban.
  • Térítési díjat vezettek be az önkormányzati fenntartású bölcsődékben Budakalászon (dr. Göbl Richárd, 2011 Egyesület).
  • Megvonták a cafeteriát az óvodai dolgozóktól Ferencvárosban.
  • Építmény- és telekadót emelt Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere, erről egy személyben döntött.
  • Hatszorosára akarta emelni Ferencvárosban az éves parkolási engedély díját Baranyi Krisztina, 2 ezer forintról 12 ezerre, de eljárás indult emiatt.
  • Megemelte a helyi adókat a kormányrendelet tiltása ellenére Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere. Egy interjúban közölte: tudatosan szembemegy a rendelettel és várja a Kúria, valamint az Alkotmánybíróság állásfoglalását.
  • Megemelte a lakbéreket Déri Tibor (Momentum), Újpest polgármestere. Az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. levélben tájékoztatta az önkormányzati társasházak lakóit, hogy áprilistól új közös költség lesz, illetve külön szolgáltatási díjakat is fizetniük kell.
  • Megszüntették a fiatal házasoknak járó, egymillió forintos vissza nem térítendő lakáshoz jutási támogatást Újpesten.
  • Két és félszeresére emelte a kerületi lakbéreket V. Naszályi Márta (Párbeszéd) az I. kerületben.
  • Háromszorosára emelik a vendéglátóhelyek teraszai után fizetendő közterület-használati díjakat az I. kerületben, amint ez lehetséges lesz – jelentették be.
  • 1700 ember elbocsátását helyezte kilátásba Szaniszló Sándor (DK), a XVIII. kerület polgármestere.
  • Emelték az önkormányzati lakások bérleti díját a XVIII. kerületben, különböző mértékben.
  • Növelték a házasságkötés megrendezéséért fizetendő díjat a XVIII. kerületben.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-11-28 | 13:06
Bajnai Gordon ugyanúgy hazugságspirálban vergődik, mint Karácsony

Bajnai Gordon ugyanúgy hazugságspirálban vergődik, mint Karácsony

  • Nem megy az igazmondás a baloldalnak.
  • A Ferihegyi reptér eladását is jó ötletnek tartó egykori kormányfő védekezése pár nap alatt omlott össze.
Botrány 2021-07-17 | 13:47
Budapesti méhlegelők: 28 hektárral kevesebb területet kaszál a Főváros, jóval drágábban

Budapesti méhlegelők: 28 hektárral kevesebb területet kaszál a Főváros, jóval drágábban

  • Jelentősen csökkent a Főkert által kaszáltatott zöldterület Budapesten, de sokkal többet fizet ezért a Főváros.
Botrány 2021-05-10 | 11:29
Érdekes elméletet feszegetnek Ausztráliában: a kínai hadsereg vezetői megvitatták a koronavírust, mint lehetséges biológiai fegyvert

Érdekes elméletet feszegetnek Ausztráliában: a kínai hadsereg vezetői megvitatták a koronavírust, mint lehetséges biológiai fegyvert

  • Jó ideje spekulál azon a világ, hogy a koronavírus természetes képződmény-e, netán egy egyszerű laborszökevény, vagy amolyan modern biológiai fegyver.
  • Most a The Australian c. ausztrál újság hozott nyilvánosságra dokumentumokat, amelyek szerint a kínai hadsereg vezetői évekkel ezelőtt megvitatták a koronavírus biológiai fegyverként történő hasznosítását.
  • Korábban a Wall Street Journal, a Politico, és a Neue Zürcher Zeitung is cikkezett arról, a Vuhanban működő víruslaborok nem biztonságosak, a biztonsági protokollokat nem mindig tartják be megfelelően.
  • A kölcsönös információs hadviselésben nehéz rendet vágni, ennek megfelelően a legvadabb összeesküvés-elméletek kaptak szárnyra.
  • A tisztánlátást nehezíti, hogy a nyugati és a keleti nagyhatalmak is kiterjedt inormációs háborút folytatnak egymás ellen.
Botrány 2021-05-12 | 10:50
Nyomoz Kurz kancellár ellen az osztrák Gazdasági és Korrupciós Ügyészség

Nyomoz Kurz kancellár ellen az osztrák Gazdasági és Korrupciós Ügyészség

  • Hosszú árnyékot vet az osztrák politikai életre az úgynevezett Ibiza- és Casino-gate.
  • Az Ibiza-botrányba belebukott Heinrich Strasse, a Casino-gate pedig Kurz kancellár közvetlen környezetét érte el.
  • Korábban Gernot Blümel pénzügyminiszter, most pedig a kancellár kabinetfőnöke és maga a kancellár áll a célkeresztben.
  • A Casino-botrányban érintett Novomatic egy osztrák szerencsejáték-vállalkozás, amely a gyanú szerint pénzeket juttatott az ÖVP-nek cserébe azért, hogy kaszinó-jogokat kapjon a tulajdonos.
  • Kurz és kabinetfőnöke ellen hamis vallomások miatt nyomoz az ügyészség.
Botrány 2022-03-09 | 18:46
Orosz segítséggel, magának játszotta ki a szolnoki üdülőt Gyurcsány embere

Orosz segítséggel, magának játszotta ki a szolnoki üdülőt Gyurcsány embere

  • Üzletelni tudni kell.
  • És a Tiszták Koalíciójában üzletelni azt nagyon tudnak.
Botrány 2021-05-19 | 15:20
Bosszúból 8000 migránst szabadított rá Marokkó a spanyol Ceuta exklávéra

Bosszúból 8000 migránst szabadított rá Marokkó a spanyol Ceuta exklávéra

  • Ezt is megértük Európa perifériáján: a migránsokkal úgy bánnak, mint a lábasjószágokkal.
  • Oda hajtják őket, ahol zűrzavart kell kelteni, bosszúból.
Botrány 2023-01-17 | 14:14
Davosi világgazdasági fórum: a gazdasági elit nyomában megjelentek a luxusprostituáltak is

Davosi világgazdasági fórum: a gazdasági elit nyomában megjelentek a luxusprostituáltak is

  • A kereslet összetalálkozik a kínálattal.
  • Ugrásszerű növekedésről tudósít a Daily Mail.