Magyarország továbbra is második az uniós országok védettségi rangsorában

Magyarország továbbra is második az uniós országok védettségi rangsorában
  • Magyarországon 5 145 484 fő már teljes védettséggel rendelkezik, vagyis a 9,7 milliós lakosság 52,67 százaléka felvette a második koronavírus elleni vakcinát is.
  • Ennél jobb arány csak Máltán figyelhető meg, ahol jelenleg a népesség 67,38 százaléka védett a vírus ellen.

Magyarország továbbra is második az uniós országok védettségi rangsorában, hazánkat csupán a félmilliós lakosságú Málta előzi meg a listán.

A sikert az is bizonyítja, hogy a harmadik helyen álló Ciprus összlakossága alig tizede a magyarországinak, mégsem érték el az ötven százalékos átoltottságot. ezzel is alátámasztva, hogy a járvány tekintetében Európa egyik legbiztonságosabb országa vagyunk.

Továbbra is csak Málta előzi meg hazánkat a lakosság átoltottságát tekintve, az összes többi uniós ország hazánk mögött kapott helyet a legfrissebb rangsorban – írja közösségi oldalán a magyar kormány.

Mellékelték a táblázatot is, amely azt mutatja be, hogy az egyes országokban a lakosság hány százaléka kapott két oltást, írja a Magyar Nemzet.

Eszerint Magyarországon 5 145 484 fő már teljes védettséggel rendelkezik, vagyis a 9,7 milliós lakosság 52,67 százaléka felvette a második koronavírus elleni vakcinát is. Ennél jobb arány csak Máltán figyelhető meg, ahol jelenleg a népesség 67,38 százaléka védett a vírus ellen, írják. Hozzátették: a képzeletbeli dobogó harmadik fokát Ciprus foglalja el, igaz, jócskán lemaradva Magyarország mögött, hiszen ott a lakosság több mint fele még mindig vár a második oltásra.

Eddig a ciprusiak 45,09 százaléka tekintheti magát védettnek a fertőzéssel szemben. Alig több mint 12 százalékos átoltottsággal Bulgária lett a sereghajtó, de nem állnak jól a finnek, a románok, a horvátok és a lettek sem: az említett országokban a lakosságnak kevesebb mint egyharmadának van teljes védettsége. Hangsúlyozták, hogy a táblázatból kiderül az is: húsz olyan uniós tagállam van, ahol a védettség még mindig nem éri el a negyven százalékot.

Hazánkban a rendkívül sikeres járványügyi védekezés ellenére a kormány igyekszik elejét venni egy esetleges negyedik hullámnak, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter éppen az e heti Kormányinfón jelentette be, hogy újabb oltási akciót hirdetnek. E szerint a háziorvosok személyesen is felkereshetik azokat a hatvan év felettieket, akik még nem oltatták be magukat a koronavírus ellen. A miniszter rámutatott: Magyarország jelenleg az Európai Unió egyik legbiztonságosabb országa járványügyi szempontból.

Hozzátette, a negyedik hullám és a koronavírus delta variánsa azokra veszélyes, akik nem oltatták be magukat. A virológusok szerint lesz negyedik hullám, de valamennyi Magyarországon alkalmazott oltóanyag védettséget nyújt, az oltatlanok a veszélyeztetettek. Bár a brit variáns és a delta variáns is gyorsabban terjed, de ez csak azokra vonatkozik, akik nem rendelkeznek oltással – idézte Gulyás Gergelyt a Mandiner.

Jakab Ferenc professzor, a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője a minap arról is beszámolt lapunknak, hogy bár a delta variáns az oltottakat is képes megfertőzni, esetükben jóval enyhébb tünetek jelentkeznek. Az oltottak (ha meg is fertőződnek) gyakorlatilag kórházi ápolás nélkül vészelik át a betegséget. Tehát az biztos, ha a fertőzéstől nem is, de a betegség súlyos lefolyásától egyértelműen megvédenek minket a védőoltások – húzta alá.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-08-23 | 18:06
Orbán Balázs: 2030-ra Magyarországnak az 5 legélhetőbb EU-s állam között kell lennie

Orbán Balázs: 2030-ra Magyarországnak az 5 legélhetőbb EU-s állam között kell lennie

  • Orbán azt mondta, az ellenzék nagyban kampányol, semmilyen más kérdéssel nem foglalkozva.
  • Ezt viszont a kormányoldal nem teheti meg, mert az ország komoly kihívásokkal, erőteljes nyomásgyakorlással néz szembe, tehát "a kormányrudat nem lehet eldobni és elfutni kampányolni".
Bel 2021-06-10 | 14:03
A fővárosi, 211 milliós FFP2 maszkrendelés után nem adott le beszámolót a Rotatech Holding Kft.

A fővárosi, 211 milliós FFP2 maszkrendelés után nem adott le beszámolót a Rotatech Holding Kft.

  • Május 31. volt a határideje, hogy a vállalkozások benyújtsák éves beszámolójukat az Igazságügyi Minisztériumnak.
  • A BENNFENTES arra volt kíváncsi, a fővárosi maszk-beszerzésen kaszáló Rotatech Holding Kft. benyújtotta-e beszámolóját, és azokban milyen számok szerepelnek.
  • 2021. június 10-ig nem.
  • Ez azért érdekes, mert a korábban teljesen üres cég - se bevétel, se alkalmazott éveken át - mindig leadta a beszámolóját.
Bel 2021-08-08 | 13:45
Olyan nagy bajban van Karácsony kampánya, hogy a legesélytelenebbekkel kezdett szövetségépítésbe

Olyan nagy bajban van Karácsony kampánya, hogy a legesélytelenebbekkel kezdett szövetségépítésbe

  • Ugyan Karácsony minden, a kampányának sikertelenségéről szóló kutatást cinikusan leseper az asztalról, a jelek arra mutatnak: ő is pontosan tudja, hogy a kampánya gyengélkedik.
  • Előbb az IDEA-Závecz, majd a Századvég és a Nézőpont is arra jutott, személyes miniszterelnök-jelölti kampánya nem hoz eredményeket a Főpolgármesternek.
  • Az IDEA-Závecz azt közölte, csak a harmadik helyezett jelenleg Jakab és Dobrev mögött.
  • A Századvég szerint a választók közel kétharmada elutasítja a személyét, és sem a bizonytalanok, sem a centrumszavazók között nem népszerű.
  • A Nézőpont pedig négyszeres különbséget mért Orbán javára, ha az a kérdés, hogy Karácsony vagy Orbán.
  • Minden jel szerint tudja ezt Karácsony is, és a saját közvélemény-kutatásai is azt támasztják alá, a Főpolgármester miniszterelnök-jelölti kampánya nem hozza a várt eredményeket.
  • Ezért utolsó elkeseredett lépésként szövetségre akar lépni a második forduló előtt Márki-Zay Péterrel és Pálinkás Józseffel, hogy a két utolsó jelölt támogatói a második fordulóban majd rá szavazzanak.
Bel 2021-10-06 | 09:29
Márki-Zay Péter: a számok alapján nem nekem kell visszalépni

Márki-Zay Péter: a számok alapján nem nekem kell visszalépni

  • Arra a Medián-kutatásra utalt ezzel, amely közel 10%-os előnyt mér neki Karácsonnyal szemben.
Bel 2021-09-09 | 13:19
Embercsempész Apostagnál, határsértők Homorúdnál

Embercsempész Apostagnál, határsértők Homorúdnál

  • Az illegális migránsokat a nyomozók visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz, míg az embercsempészt őrizetbe veszik.
Bel 2021-07-12 | 16:29
Szentendre: a Jobbik-DK paktum miatt visszalép a Momentum javára az MSZP-Párbeszéd

Szentendre: a Jobbik-DK paktum miatt visszalép a Momentum javára az MSZP-Párbeszéd

  • Ahogy a BENNFENTES azt rendszeresen az olvasói elé tárja, az előválasztásnak nevezett blöff sok helyen szül konfliktusokat a baloldali ellenzéken belül.
  • Kész csoda az eddigiek ismeretében, hogy most nem a Momentum húzta a rövidebbet.
  • 5%-os pártként ez is nagy eredmény.
Bel 2021-06-28 | 12:00
Tovább hosszabbodik a tűzgyújtási tilalom

Tovább hosszabbodik a tűzgyújtási tilalom

  • Június 24-én 00:00 órától tűzgyújtási tilalom van érvényben az egész országban.
Bel 2021-08-26 | 09:37
5 millió 715 ezer a beoltott, 180 az új fertőzött

5 millió 715 ezer a beoltott, 180 az új fertőzött

  • Elhunyt egy beteg.
  • 93 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 9-en vannak lélegeztetőgépen.
  • A delta vírusmutáns terjedése a még be nem oltottakat veszélyezteti a leginkább. 
  • Már 240 ezren a harmadik oltást is felvették.