Kövér László: Az Európai Uniót azok teszik tönkre, akik Magyarországtól akarják most megvédeni

Kövér László: Az Európai Uniót azok teszik tönkre, akik Magyarországtól akarják most megvédeni

Kövér László az EU jelenlegi állapotáról szólva úgy fogalmazott: "néhány nagyarcú nyugati politikus szereti az orrunk alá dörgölni, hogyha most akarnánk belépni az unióba, akkor úgymond nem vennének fel bennünket az állítólagos jogállami problémáink, illetve a nézeteink és az értétekről vallott véleményünk miatt" - nyilatkozta Kövér László a Vasárnapi Újságnak.

A házelnök erre reagálva azt mondta: ha most lenne népszavazás, "én egészen biztosan nemmel szavaznék".

Megjegyezte, a 2003-as csatlakozási népszavazáson "sem jó szívvel szavazott igennel", de mindent egybevetve az volt a meggyőződése, hogy az EU-tagság Magyarországnak olyan új dimenziót nyit ki, ahol a saját nemzeti érdekei érvényesítésére egy kedvező, demokratikus és civilizált keretrendszert kap, amelyben ráadásul anyagilag sem jár rosszul.

Kövér László kijelentette: "ez mind a mai napig igaz", majd hangsúlyozta, távolról sem gondolja úgy, hogy jobb lenne Magyarországnak az unión kívül. Álláspontja szerint "a nácik és a kommunisták után" egy újfajta totalitárius törekvés veri szét Európát, amit "nevezhetünk hol liberalizmusnak, hol poszthumanizmusnak, hol mit tudom én micsodának, tehát zöld őrületnek".

Hozzátette: "olyan mértékű agressziónak vagyunk kitéve", a normalitástól való olyan mértékű eltávolodást követelnek meg szinte normatív módon, ami nemcsak a magyarok ellenérzését váltja ki, hanem azt szerinte az európai emberek döntő többsége "ellenszenvvel viseli el".

Úgy összegzett: ha ez így megy tovább, akkor az Európai Uniót azok teszik tönkre, "akik tőlünk akarják ebben a pillanatban megvédeni". Kövér László szerint az EU-ban az erkölcsöt mint kategóriát "egész egyszerűen kiszorították", nem létezőnek tekintik, és nem támogatják az erkölcsökről folytatott vitát. "De akkor könyörgöm, hogy az értékek azok miről szólnak?" - vetette fel.

A házelnök szerint ezeket az erkölcsi kereteket nemcsak, hogy feszegetik, hanem szándékosan szétverik az európai baloldal képviselői, akik az Európai Néppártban ugyanúgy megtalálhatók, mint a szélsőbaloldalon, a kommunista pártokban. A 2022-es országgyűlési választásokról szólva Kövér László arról beszélt, hogy "napról napra nő a tét", ugyanis - mint hangoztatta - "ha visszajönnek azok, akik régen kommunistáknak vallották magukat, ma pedig európaistáknak vallják magukat, akkor itt kő kövön nem marad".

Szerinte nemcsak az "egyébként felemás" rendszerváltozás vívmányait kell megvédeni jövőre, hanem olyan eredményeket is, mint a rezsicsökkentés és a családtámogatás szerteágazó rendszere. Úgy vélte: az ellenzék retorikája és politikája is "szintet lépett" azzal, hogy "gyakorlatilag nyílt zendülést hirdettek meg az alkotmányos renddel szemben".

Kövér László a 20. századi történelem és azon belül is a Tanácsköztársaság történetének tanulmányozását ajánlotta az ellenzéki képviselőknek, majd kijelentette: "a 133 nap után jött a 134.". A házelnök úgy látja, téves következtetést vontak le az ellenzéki képviselők "a volt kommunista nómenklatúrából származó tagjaikkal együtt" abból, hogy 1989-90-ben és 1994 között "semmiféle számonkérés, retorzió nem történt azokkal szemben, akik a diktatúrát addig a nemzet ellen fenntartották".

"Téves az a hiedelem, hogy ez mindig így lesz" - jelentette ki Kövér László, úgy folytatva: téves az a hiedelem, hogy a magyar többség megint eltűri "egy terrorista kisebbség randalírozását ebben az országban". Az ellenzéki parlamenti akciókra utalva a házelnök azt is leszögezte: nem hajlandó eltűrni, hogy "bolhacirkuszt" csináljanak az Országgyűlésből és szántszándékkal sértegessék a képviselőtársaikat.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-07-12 | 15:55
A helyi önkormányzatokban is csak marakodik a baloldal, de az ország vezetését is akarják

A helyi önkormányzatokban is csak marakodik a baloldal, de az ország vezetését is akarják

  • Miskolc, Pécs, Baja, Szeged, Eger, Göd, Szekszárd, Szolnok - városok, ahol felbomlott a 2019 novemberi balos szivárványkoalíció.
Bel 2021-09-08 | 14:07
Karácsony ma is eljátszotta a korai ébredőt, hogy megmutassa, hatalmas munkával, sajtószemlével kezdte a napot

Karácsony ma is eljátszotta a korai ébredőt, hogy megmutassa, hatalmas munkával, sajtószemlével kezdte a napot

  • Ma már gyakorlatilag bemondásra megy, hogy kik a Pegazus-botrány, a lehallgatási ügy feltételezett áldozatai.
  • A Telex írta meg reggel, hogy az ezalenyeg.hu propagandaoldal tulajdonosát is lehallgatták - állítólag.
  • Bizonyítékokat ismételten nem mutattak be.
  • Páva Zoltán, a portál kiadója a Telex érdeklődésére nem árulta el, honnan van egy portálnak 70 millió forintja Facebook-hirdetésekre.
  • Karácsony reggeli videójában, ahol megint hozta az álmosarcú Főpolgármester karakterét, azt mondta, "A kormány hiába mutatja erősnek magát, egyre biztosabb, hogy rettegnek".
  • Ezt azután mondta, hogy a múlt héten visszakozott az Atlétikai VB vétójától.
  • A nap többi részét a Facebookja szerint ismételten nem a munkahelyén, Budapesten tölti, ahonnét a fizetését is kapja, hanem Orosházán kampányol saját maga mellett.
Bel 2022-02-16 | 14:46
Litván embercsempész rendőrkézen

Litván embercsempész rendőrkézen

  • A sofőrt a rendőrök őrizetbe vették, a migránsokat pedig visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-11-26 | 07:29
11 illegális migránst csempészett a szerb sofőr

11 illegális migránst csempészett a szerb sofőr

  • A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályának járőrei 2021. november 25-én 17 óra 10 perckor Öttömös közigazgatási területén ellenőriztek egy szerb honosságú Hyundai Tucson típusú személygépkocsit.
  • A járművet egy szerb állampolgárságú férfi vezette. Rajta kívül a járműben 11 utas volt, akik szír állampolgárnak vallották magukat.
  • Az illegális migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
  • A 22 éves szerb állampolgárt az egyenruhások előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ellene embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Bel 2022-02-11 | 07:25
Közös Akció: Cseh és osztrák rendőrökkel együttműködve 81 illegális migránst fogtak hajnalban

Közös Akció: Cseh és osztrák rendőrökkel együttműködve 81 illegális migránst fogtak hajnalban

  • Jogellenesen próbált meg bejutni az országba az éjszaka folyamán öt csoportban 81 határsértő Csongrád-Csanád megyében. 
Bel 2021-07-07 | 12:22

Fricska: Orbán fogta magát, és megkereste az elveszett sajtószabadságot

  • Aki keres, talál.
  • Beugrott egy újságosstandhoz a miniszterelnök, és vásárolt egy stócnyit az "elnyomott", "elgyötört", "meggyalázott", "eltiport" ellenzéki magyar lapokból.
  • Arra reflektált ezzel Orbán, hogy Soros György egyik szervezete a "sajtószabadság ellenségeként" listázta őt a napokban.