Korábbi román külügyminiszter,Teodor Baconschi: A politikai korrektség erőltetése gyengíti az EU-t

Korábbi román külügyminiszter,Teodor Baconschi: A politikai korrektség erőltetése gyengíti az EU-t

Románia egykori külügyminisztere, Teodor Baconschi szerint a mai "progresszívek" ugyanolyan dogmatikusak és intoleránsak, mint leninista szellemi elődeik - írja a Főtér.ro portál.

A szöveg eredetileg a szerző Facebook-oldalán jelent meg. Ahogyan a marxizmus is a polgári értelmiségi körök révén tört be a cári Oroszországba – lévén az egyetlen közeg, amely képes volt "új eszmék megvitatására" –, úgy a kulturális neomarxizmus a mai Európába egy virágzó akadémiai polgárságnak köszönhetően tör be, amely a proletár internacionalizmust egy globális, multikulturális internacionalizmussal helyettesíti.

Az új "progresszív" ideológiai front ugyanolyan dogmatikus és intoleráns, mint leninista vétetésű elődje. Egyenesen "fasizmusnak" minősít minden attitűdöt, amely szembenáll vele, az európai eszmét pedig a saját, alternatívák nélküli agendájára szűkíti.

Ha emlékezteted a progresszíveket, hogy az Európai Uniót kereszténydemokrata politikusok hozták létre, azt mondják, hogy Európa ma már nem keresztény, és a kereszténység bármiféle újraéledése veszélyeztetné a demokráciát.

Progresszív nézőpontból az idegenek keresztényi elfogadása tulajdonképpen idegengyűlölet, mert a régi kereszténydemokrata pártok ezáltal implicit módon a kereszténység igazsága, ily módon elsőbbsége mellett tettek hitet. A posztigazság korában azonban a kereszténység – amely egyértelműen az európai civilizáció kötőanyaga – elvesztette "városi kiváltságait".

Azt mondják nekünk, hogy európaiak lehetünk akkor is, ha bármilyen más vallást ölelünk keblünkre, vagy egyet sem. Ez a fajta identitárius elhajlás az EU-tagállamok számos polgárát egy túlkompenzáló radikalizálódás irányába taszítja. Ahelyett, hogy őszinte párbeszéddel nyugtatnák a kedélyeket (például a Brexithez vezető valódi okok elemzésével, túl azon a balos mantrán, miszerint az euroszkeptikus populisták manipulálták a "tanulatlan tömegeket"), a progresszív tábor azt hiszi, az EU-s projektet azáltal konszolidálhatja, ha listázza azokat a makacskodó államokat, amelyeket "ki kellene zárni", mert nem osztják egyhangúan a politikai korrektség ortodoxiáját.

Mivelhogy ennek sehol nincs egyhangú támogatottsága, tartok tőle, hogy az EU nem egyre erősebb lesz, ahogyan szeretnénk, hanem egyre megosztottabb, vagyis gyengébb és jelentéktelenebb.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Álláspont 2021-10-12 | 16:37
21 éves francia csempészett 16 illegális afgán migránst

21 éves francia csempészett 16 illegális afgán migránst

  • A 86-os számú főúton 2021. október 12-én 9 óra 5 perckor vonták intézkedés alá a francia honosságú tehergépkocsi ugyancsak francia vezetőjét.
  • Raktérben 16 - magukat afgán állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • A járőrök a járművezetőt és utasait elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
  • Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • 21 éves sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak.
Álláspont 2021-08-02 | 12:52
Németország: a Pride-felvonulás szabad, a korona-szkeptikus demonstráció betiltva

Németország: a Pride-felvonulás szabad, a korona-szkeptikus demonstráció betiltva

  • A liberális-konzervatív portál szemleírója szerint a német társadalom tudatos megosztása, hogy a berlini Prideot a rendőrség biztosítja, egy héttel később a koronalezárások miatt elégedetlenek tüntetését pedig betiltja.
Álláspont 2023-03-17 | 14:58
American Thinker: Az USA ostoba menetelése Ukrajnában

American Thinker: Az USA ostoba menetelése Ukrajnában

  • Jared Peterson tollából jelent meg egy elemzés az American Thinker oldalán.
  • Ebben arra szólítja fel a kollektív Nyugatot, hogy sürgősen változtasson irányt Ukrajnában.
Álláspont 2021-05-15 | 11:22
Konok Péter: "Karácsony úgy csinál, mintha kemény gyerek lenne, és voltaképpen állandóan a kompromisszumok politikusa”

Konok Péter: "Karácsony úgy csinál, mintha kemény gyerek lenne, és voltaképpen állandóan a kompromisszumok politikusa”

  • Az ATV ÖT c. műsorának szereplői sem voltak oda Karácsony Gergely elmúlt héten nyújtott produkciójától.
  • Puzsér Róbert a Fudan egyetemmel kapcsolatban felette a kérdést: "Karácsony Gergely a sarkára fog állni? Most bizonyára Orbán Viktor nagyon megijedt".
  • Konok Péter ezzel egyetértve arról beszélt: Karácsony már többször is hangoztatta, hogy "csak a holttestén keresztül történhet bármi", többször a sarkára állt, de mindezeknek nem volt foganatja.
  • Ceglédi Zoltán politikai elemző a Fudan egyetem ügyében megemlítette, hogy Tarlós Istvánnak volt egy jó tulajdonsága Karácsonyhoz képest: ő "csak" főpolgármester akart lenni.
  • Puzsér Róbert szerint azonban nem ez a legnagyobb gazembersége Karácsonynak, ami miatt bocsánatot kell kérnie.
  • A publicista szerint a főpolgármesternek inkább a "Tiborcz-adóért", a StadionStopért, és a parkolási maffiáért kéne bocsánatot kérnie.
  • "Egyszerre akar Jakab Péter lenni keménységben, odamondásban és egyszerre akar nagyon konszenzusos női jelölt lenni" – fogalmazott élcesen Puzsér.
  • A publicista ennél a pontnál áttért Karácsony Gergely angol nyelvtudására, mellyel kapcsolatban azt mondta: nem azt tartja a legnagyobb bajnak, hogy a főpolgármester nem tud angolul, hanem hogy "folyamatosan hazudik".
  • Czeglédi Zoltán ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, azért baj Karácsony Gergely hiányos nyelvtudása, mert a kommunikációja abból áll, hogy "van a »vidéki bunkó«, meg a »kozmopolita főpolgármester.« Egy kozmopolita tud angolul, tárgyalni is tud angolul, és angol nyelven is fogyasztja a híreket. Azért támadják a hiányos nyelvtudásával, mert amit üzenni akar magáról, az nem igaz."
  • Ezzel Vona Gábor, a Második Reformkor Alapítvány alapítója is egyetértett, szerinte Karácsony Gergely a saját brandjét, a "kulturált, művelt városi értelmiségi" képét lőtte térden.
Álláspont 2021-05-18 | 10:51
Neue Zürher Zeitung-kommentár: Az iszlám antiszemitizmus problémáját lekicsinylik és relativizálják

Neue Zürher Zeitung-kommentár: Az iszlám antiszemitizmus problémáját lekicsinylik és relativizálják

  • Németországban a politikusoknak végre tudomásul kellene venniük, hogy az iszlamista ideológiához közel álló vallási közösségek nagy veszélyt jelentenek - írja a Neue Zürher Zeitung.
Álláspont 2023-02-19 | 14:57
Washington Examiner: Biden Magyarországra viszi a kultúrháborút

Washington Examiner: Biden Magyarországra viszi a kultúrháborút

  • Az amerikai jobboldali lap értetlenségét fejezi ki amiatt, hogy egy nyugati szövetséges NATO-tag ellen kultúrháborút finanszíroz az USAID-en keresztül Biden-adminisztráció.
  • A lap bírálja David Pressman amerikai nagykövetet is.
  • A nagykövet felé kritikákat fogalmazott meg korábban a Washington Post is, amely szerint a viselkedése "gyermeteg".
Álláspont 2021-10-11 | 12:56
Az előválasztási cirkusz mutatott rá, milyen mély válságban van a baloldal

Az előválasztási cirkusz mutatott rá, milyen mély válságban van a baloldal

  • A csodafegyvernek kikiáltott előválasztás besült, mert újra felszínre hozta a magyar baloldal évtizedes strukturális és humán-erőforrás gondjait.
  • Az a börleszk, amit egy héten át játszott Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter, az a baloldal nagyon mély válságának tünete.
  • Végeredményben az történt, hogy az egyik, már megbukott, az előválasztást személyes okok miatt végig propagáló baloldali jelölt egy önmagát jobbközép-politikusnak tartó városvezetőt tol maga előtt.
  • Vagyis a baloldal egyik - a zöld, újbal, civil - része egy importjelölttel vág neki az előválasztás második fordulójának, és ez egyértelmű kudarc.
  • De kudarc abban az értelemben is, hogy az előválasztás a sokat hangoztatott demokratikus jelleg megcsúfolásává vált: a második lépett vissza a harmadik helyezett javára, felülírva ezzel a választói akaratot.
  • A kudarc óriási tektonikus mozgásokat indított be a baloldalon belül, mert ahelyett, hogy a baloldali kormányellenesek egyesültek volna, kettészakadt az ellenzék a Márki-Zay vs. Dobrev törésvonal mentén.
Álláspont 2023-03-03 | 10:28
A német valóságsokk: egyszerűen túl sok menekült érkezik

A német valóságsokk: egyszerűen túl sok menekült érkezik

  • 2022-ben 1,3 millió menedékkérő érkezett Németországba, több, mint a 2015/2016-os sokk során.
  • A helyzet egyre kezelhetetlenebb, önkormányzatok kongatják a vészharangot: nem tudnak további szállást biztosítani.
  • Az NZZ véleménycikke kifejti: a színes kavalkádról szőtt multikulturális álmoknak vége.