"A seggemet ne fogd meg... jól van" - tanácsolta Gyurcsány a vele fotózkodó kamaszfiúknak

"A seggemet ne fogd meg... jól van" - tanácsolta Gyurcsány a vele fotózkodó kamaszfiúknak
  • Debrecenben hangzott el a kérés.
  • Korábbi barcsi fórumán arról panaszkodott Gyurcsány, a 16 éves "kollégával" ezentúl nem beszélhet a homoszexualitásról.

Az ellenzék vezére nagyot megy minden településen.

A kirakatot fenyegető gyönygösi szédelgés mellett arról is készült videó, hogyan viselkedik a bukott miniszterelnök a fiatalokkal.

A DK propagandagépezete már jó ideje kísérletezik azzal, hogy a fiatalok életébe bevezesse "a Feri" karakterét. "A Feri" leginkább a kissé különc, figuráját hozza, miközben felnőttes dolgokról is lehet vele dumálni.

Így Debrecenben is gyerekekkel pózolt és poénkodott, majd a közös fénykép miatt mellé lépő két fiatal fiúnak egyszer csak azt mondta: "A seggemet ne fogd meg, jól van!"

A kiakadás teljességgel érthetetlen, hiszen a felvételen jól látszik, hogy csak az egyik srác érinti meg "a Ferit", és ő is a vállán.

Az viszont már sokkal aggasztóbb, hogy ugyanez a Gyurcsány a barcsi utcafórumán arra panaszkodott, hogy "a 16 éves kollégával" nem beszélgethet a homoszexualitásról.

Még szerencse, hogy legalább az egyik jelenlévő tüntetőben volt annyi józanság, hogy kijelentse: Gyurcsánynak politikusként nem is kell vadidegen fiúkkal a homoszexualitásról társalognia, a felvilágosítást bízza inkább a szülőkre – írja a Drót.info.

Címkék: