Úgy tűnik, elkerülhetővé válik a Zöld őrület Németországban

Úgy tűnik, elkerülhetővé válik a Zöld őrület Németországban
  • Egyre lejjebb csúszik a közvélemény-kutatásokban a német Grüne.
  • Ezt Baerbock kancellárjelöltjük önéletrajz-, és diploma-botrányai, valamint a zöldek radikális klímaadó-emelési tervei is okozhatják.
  • Így egyre messzebb kerül Karácsony Gergely attól, hogy Németországban politikia fordulat álljon be.
  • Pedig nagy reményeket fűzött a Főpolgármester ahhoz, hogy német politikai hátszél erősítse meg elgyengülőben lévő miniszterelnök-jelölti kampányát.
  • Ennek érdekében nemrégiben tett egy haknikörutat Berlinben, Szabó Tímea pedig a Facebookján harsogta, hogy a német politika Orbán leváltására, Karácsonyra vár.
  • Hát, majd legközelebb.

Tovább növelte előnyét Németországban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége a Zöldekkel szemben a szeptemberi parlamenti választásokra (Bundestag-) készülő pártok támogatottságát mérő közvélemény-kutatásokban, egy vasárnap ismertetett felmérés szerint a jobbközép pártszövetség már 10 százalékponttal áll a balközép irányultságú ökopárt előtt.

A Bild am Sonntag című vasárnapi lap megbízásából készített felmérés szerint a CDU/CSU országos választói támogatottsága 28 százalékos, a Zöldek pedig 18 százalékon állnak. A CDU/CSU támogatottsága nem változott az egy héttel korábbihoz képest, a Zöldek viszont tovább gyengültek, ezúttal egy százalékponttal. Az ökopárt áprilisban és május első felében még minden felmérésben vezetett. Visszaesése a kancellárjelölt Annalena Baerbock botlásaival együtt kezdődött.

A Zöldek társelnöki tisztségét betöltő Bundestag-képviselő az utóbbi napokban főleg azért szerepelt a hírekben, mert egy úgynevezett plágiumvadász kimutatta, hogy júniusban megjelent első kötetében – amelyben politikai nézeteit fejtette ki – forrásmegjelölés nélkül idézett nem általa írt szövegekből, például pártja választási programjából.

Korábban a többi között azt derítették ki róla, hogy 2018 óta rendre elfelejtette bejelenteni a Bundestag igazgatóságánál a képviselői fizetése mellett szerzett jövedelmét, amelyre a társelnöki tisztséghez kapcsolódó pótlékok révén tett szert. A CDU/CSU a Zöldek kancellárjelöltjét sújtó kisebb-nagyobb ügyek közben rendezte sorait, a testvérpártok félretették a vitákat és kidolgozták közös választási programjukat. A Bild am Sonntag felmérését készítő INSA mellett az összes többi közvélemény-kutató társaság adatai is jelentős különbséget mutatnak a CDU/CSU és a Zöldek támogatottsága között.

Az ARD országos köztelevízió Deutschlandtrend nevű kutatássorozatát készítő Infratest Dimap legutóbbi adatai szerint például a CDU/CSU 28 százalékon áll, a Zöldek pedig a szavazatok 20 százalékára számíthatnának, ha a következő vasárnap lenne a Bundestag-választás. A másik országos köztelevízió, a ZDF Politbarometer nevű felméréseit készítő Forschungsgruppe Wahlen (Választási Kutatócsoport) adatai szerint a CDU/CSU-ra a választók 29 százaléka, a Zöldekre 22 százalék szavazna.

Az összes többi párt támogatottsága jóval kisebb. A 2013-óta a CDU/CSU-val kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a szavazatok 14-17 százalékára számíthat, az ellenzéki oldalon pedig a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) 10-12 százalékon, a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) 9-11 százalékon, az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) 7-8 százalékon áll. Más párt nem lépné át az 5 százalékos bejutási küszöböt. A Bundestag-választást szeptember 26-án tartják.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Kül 2021-07-15 | 15:12
Brüsszel legfontosabb dolga: kötelezettségszegési eljárást indítottak Magyarország ellen a gyermekvédelmi törvény miatt

Brüsszel legfontosabb dolga: kötelezettségszegési eljárást indítottak Magyarország ellen a gyermekvédelmi törvény miatt

  • Lehet itt koronavírus-járvány, elbaltázott vakcinabeszerzés, meredeken emelkedő migrációs számok, súlyos gazdasági visszaesés és brutális eladósodás.
  • Mindez nem számít Brüsszelnek.
  • Hogy Magyarországgal packázzanak a pedofilellenes gyermekvédelmi törvény miatt, az nagyon is számít.
Kül 2021-05-27 | 06:49

Svéd határőrség: egy kiskapu miatt nem lehet kitoloncolni a súlyos bűnözőket

  • A súlyos bűnözőket, akiket börtönbüntetésük letöltése után ki kellene toloncolni Svédországból, a törvény egy kiskapuja segíti.
  • A rendőrség országos műveleti osztálya, a Noa szerint 90 százalékuk nem hajlandó elvégezni a Covid-tesztet, így nem is lehet őket kitoloncolni.
  • A svéd mérsékeltek törvénymódosítást javasolnak, hogy a kitoloncolandó személyeket kötelezően lehessen tesztelni lehessen.
  • Azt kockáztatjuk, hogy elveszítjük az ellenőrzést a fölött, hogy ki tartózkodik az országban - mondta Maria Malmer Stenergard, a párt migrációs politikai szóvivője az EXPRESSEN.SE portálnak.
Kül 2021-05-30 | 13:42

BILD: Gusztustalan gyűlöletfelvonulás Hamburgban - az iszlamista csőcselék antiszemita jelszavakat ordibál

  • Továbbra sem csillapodik a Németországot sokkoló utcai antiszemitizmus, mely azt követően lángolt fel, hogy a Hamász rakétáival szemben Izrael megvédte magát.
  • Most egy hamburgi tüntetésről számol be a BILD, melyet egy másfél évtizede betiltott, de illegalitásban továbbra is működő német iszlamista szervezet rendezett.
Kül 2021-05-11 | 11:48
Seehofer német belügyminiszter: "Egyre nyilvánvalóbb, hogy a migránsok száma ismét jelentősen emelkedni fog"

Seehofer német belügyminiszter: "Egyre nyilvánvalóbb, hogy a migránsok száma ismét jelentősen emelkedni fog"

  • Ha túl sok migráns érkezik Németországba, akkor "társadalmi és politikai problémák" merülnek fel - mondta a belügyminiszter.
  • Seehofer különösen a balkáni útvonalat bírálja.
Kül 2023-02-07 | 13:07
"A béke elnöke": Trumpnak 2024-re az a terve, hogy az ukrajnai háborúval szemben induljon el

"A béke elnöke": Trumpnak 2024-re az a terve, hogy az ukrajnai háborúval szemben induljon el

  • "Trump a béke elnöke, és két generáció óta ő az első elnök, aki nem indított háborút."