Hadházy letette a fegyvert Tóth előtt: "az előválasztás előtt és annak sikere esetén sem tervezem az újabb esetleges visszaélések felkutatását, hanem ezek megakadályozásának módjáról fogok beszélni"

Hadházy letette a fegyvert Tóth előtt: "az előválasztás előtt és annak sikere esetén sem tervezem az újabb esetleges visszaélések felkutatását, hanem ezek megakadályozásának módjáról fogok beszélni"
  • Hosszú, és magyarázkodásokkal teli interjút adott Hadházy Ákos a 168.hu portálnak, miután Molnár Zsolt, az MSZP párigazgatója "összeférhetetlennek" nevezte Hadházy viselkedését.
  • Az interjúban szó esik arról, vannak-e a múltjában sötét foltok, és természetesen Zugló is sorra kerül.
  • Hadházy azt állítja, nincs a múltjában olyan cselekedet, amelyet egy közszereplő ne bírna el.
  • Átbeszélte a feleségével is a teljes életét, és közösen jutottak erre a megállapításra.
  • Az egész interjúnak "nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél" hangulata van.
  • Az interjú közepén Hadházy gyakorlatilag leteszi a fegyvert a szocialista Tóth Csaba előtt.
  • Azt mondja, az előválasztás sikere érdekében nem tár fel több, a baloldali önkormányzathoz kötődő ügyeket, sem Zuglóban, sem máshol.

Tóth Csaba nemrég egy sajtóbeszélgetésen teljes meggyőződéssel azt nyilatkozta, hogy az ő múltjában nincsenek sötét foltok. Ön hozzá hasonlóan ki merné ezt jelenteni saját magáról? - kérdezte a 168.hu, és Hadházy körülményesen válaszolt.

"Nincs a földön bűntelen ember, Jézus Krisztus volt az egyetlen. Természetesen az én életemben is vannak olyan dolgok, amiket ma már máshogy csinálnék, vagy nem vagyok rájuk büszke. Amikor a trafik-ügyet el kellett mondanom, akkor nyilván gondolkoztam az esetleges következményeken. Azt is tudtam, hogy a Fidesz fő stratégiája ilyenkor a lejáratás. Akkor átgondoltam, a feleségemmel is átbeszéltem az egész életemet, és egyetértettünk abban, olyan dolgot nem tettem, ami egy normális országban ellehetetlenítené a politikai karrieremet. Nem kapcsolható a személyemhez olyan cselekedet, amit szégyellnem kellene, vagy amit egy normális országban egy közszereplő munkája nem visel el. Az egészen biztos, ha egy fillért elloptam volna a politikusi tevékenységem alatt, azzal lenne tele a propagandasajtó. Tóth képviselő úr számomra nagyon meglepő nyilatkozatáról nem sokat szeretnék beszélni, a Facebook-oldalamon közzétettem a véleményemet ezzel kapcsolatban" - válaszolta a Szekszárdról Zuglóba ejtőernyőzetettt, jelenleg éppen Momentumos Hadházy.

Később szó esik Tóth korábbi fenyegetőzéséről is, Hadházy erre visszaszúr a zuglói szocialistának: "Az ijeszt meg, ha a képviselő úr esetleg hasonló módon vett rá dolgokra embereket az ellenzéki oldalon. Amennyiben ő ezzel a módszerrel próbált elérni támogatást, az nagyon nagy baj, és csak remélni tudom, hogy nem így csinálta."
Hadházy továbbra is azzal példálózik, Zuglóban vannak olyan feltárt ügyek, amelyeknek nem lett semmilyen következménye: "Zuglóban a sajtó több olyan ügyet is feltárt, amelyeknek sem politikai, sem jogi következményei nem voltak. Sajnos nemcsak ott derült fény ilyen esetekre, más kerületekben is voltak szocialista vezetéshez kapcsolódó ügyek, többet részben-egészben én tártam fel. Nagyon fontosnak tartom, hogy  az ellenzék megfelelő válaszokat adjon ezekre az ügyekre is, ezért is indultam el."
A Fideszt, az LMP-t, a Mindenki Magyarországa Mozgalmat is megjárt, és most éppen momentumos képviselő azonban nem sokkal később leteszi a fegyvert Tóth Csaba előtt, mert megígéri, hogy az előválasztás sikere érdekében nem tár fel több, a baloldali ellenzékhez köthető botrányt:

"Egy választás előtt az ellenzéknek az a feladata, hogy a kormányt bírálja, kormánynak pedig az, hogy az ellenzékről mondja el a véleményét. Emiatt az előválasztás előtt és annak sikere esetén sem tervezem az újabb esetleges visszaélések felkutatását, hanem ezek megakadályozásának módjáról fogok beszélni."

 

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-05-30 | 15:04
MigránsTaxi: 14 illegális migránst szállított a szerb sofőr

MigránsTaxi: 14 illegális migránst szállított a szerb sofőr

  • 2022. május 30-án 9 óra 20 perckor Székesfehérvár külterületén ellenőriztek egy osztrák honosságú gépjárművet és annak 53 éves szerb állampolgárságú sofőrjét.
  • A járműben 14 férfi utazott, akik magukat szír és pakisztáni állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
  • A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően intézkednek az illegális migránsok ideiglenes biztonsági határzárhoz történő visszakíséréséről.
  •  A sofőrt a rendőrök előállították, vele szemben embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indul eljárás.
Bel 2022-02-15 | 12:21
Újabb szerb MigránsTaxit kapcsoltak le

Újabb szerb MigránsTaxit kapcsoltak le

  • Az egyenruhások 2022. február 15-én, a reggeli órákban, a 87-es számú főút 33-as kilométerszelvényében állítottak meg egy szerb forgalmi rendszámú gépkocsit, amelyet egy szerb állampolgárságú férfi vezetett.
  • Gépkocsiban a sofőrön kívül kilenc, magát szír, török, afgán és indiai állampolgárnak mondó személy utazott.
  • A rendőri intézkedés során az utasok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért őket a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • Kőszeg térségében egy szerb forgalmi rendszámú autót vontak intézkedés alá munkatársaink, amelyet egy szerb férfi vezetett.
  • A sofőrt a rendőrök embercsempészés gyanúja miatt előállították.
  • A szerb állampolgárságú sofőrökkel szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indul.
Bel 2022-07-12 | 09:50
MigránsTaxi: 11 illegális migránst zsúfolt autójába a szerb sofőr

MigránsTaxi: 11 illegális migránst zsúfolt autójába a szerb sofőr

  • Az M1-es autópálya 54-es kilométerszelvényében állítottak meg egy szerb honosságú járművet 2022. július 12-én 3 óra 34 perckor.
  • A személygépkocsit egy szerb férfi vezette.
  • Az embercsempészen kívül 11, magát afgán és pakisztáni állampolgárnak valló férfi lett feltartóztatva, akik nem tudták igazolni az országban való jogszerű tartózkodásukat.
  • A járőrök az embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
  • A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2022-02-13 | 19:15
Márki-Zay elismerte: a szivárványkoalíció kommunistáktól fasisztákig tart

Márki-Zay elismerte: a szivárványkoalíció kommunistáktól fasisztákig tart

  • Azt is elmondta, a szövetségben "külön-külön képviseljük" őket.
  • Hogy ki képviseli a kommunistákat, és ki a fasisztákat, azt a baloldal miniszterelnök-jelöltje nem részletezte.
Bel 2021-10-12 | 17:30
Annyira besült a publicusos bérelemzés, hogy egy időre felhagynak vele Pulaiék

Annyira besült a publicusos bérelemzés, hogy egy időre felhagynak vele Pulaiék

  • Az ellenzéki választók "hullámzó lelkiállapotával" indokolják, hogy az előválasztás végéig nem tesznek közé közvélemény-kutatásnak álcázott közvélemény-befolyásoló felméréseket.
  • A Publicus az az intézet, mely az MSZP-t és Karácsonyt rendszeresen felülmérte a "kutatásaiban".
Bel 2021-06-02 | 19:27
Hajdu János, a TEK vezetője: "A Felderítési igazgatóság hetek óta dolgozott az ügyön, megállapították, hogy a 21 éves férfi olyan internetes oldalakon chatel, amelyek az Iszlám Államhoz köthetőek"

Hajdu János, a TEK vezetője: "A Felderítési igazgatóság hetek óta dolgozott az ügyön, megállapították, hogy a 21 éves férfi olyan internetes oldalakon chatel, amelyek az Iszlám Államhoz köthetőek"

  • A 21 éves férfi azt vállalta ezekben, hogy csőbombát készít és azt Magyarországon, egy tömegrendezvényen használja majd fel.
  • Budapesten vagy más magyar területen - mondja Hajdu János.
Bel 2021-06-01 | 06:19

Ma végre odacsaphat az Országgyűlés a pedofiloknak - a törvénytervezetről tárgyal az Országgyűlés

  • A mai ülésnapon tárgyalja a Fidesz-KDNP javaslatát az Országgyűlés a pedofil bűncselekményeket elkövetők szigorúbb büntetéséről.
  • Hétfőn a törvényt tárgyaló bizottságban a DK-s képviselő nem szavazta meg az indítványt.
Bel 2021-08-11 | 21:01
Cukiskodás: Karácsony kampánya annyira rottyon van, hogy minden nap az Állatkertből posztol

Cukiskodás: Karácsony kampánya annyira rottyon van, hogy minden nap az Állatkertből posztol

  • A Főpolgármester azt gondolta magáról, ő a favorit az ellenzéki miniszterelnökök castingján, de mostanra annyira meg van csúszva, hogy minden nap az Állatkertből posztol.