A német szövetségi bűnügyi hivatal 6245 erőszakos bűnözőt tart nyilván a "halállistáján"

A német szövetségi bűnügyi hivatal 6245 erőszakos bűnözőt tart nyilván a "halállistáján"
  • Ezek főként iszlamisták, akik az iraki és szíriai harcok után visszatértek a hazájukba.

A német szövetségi bűnügyi hivatal jelenleg 6245 vallási hátterű erőszakos bűnözőt keres. Ezek főként iszlamisták, akik az iraki és szíriai harcok után visszatértek a hazájukba. Emellett 602 szélsőjobboldali és 95 baloldali szélsőséges ellen van elfogatóparancs - írja az EXXPRESS.

Ausztria és Németország még mindig a szörnyű erőszakos cselekmények utóhatásaival és sokkjával küzd. Miközben a würzburgi és a leóni ügyekben a nyomozás teljes gőzzel folyik, és az utóbbi esetben legalább az egyik elkövetőt már a bűncselekmény előtt elítélték, tehát ismert volt a hatóságok előtt, a Focus.de című német magazin közelebbről megvizsgálta a német szövetségi bűnügyi hivatal körözési listáit.

Ebben kiemelkedik a vallási hátterű erőszakos bűnözők hosszú listája: jelenleg a német BKA nem kevesebb, mint 6245 olyan erőszakos bűnözőt keres, akiknek nyilvánvalóan vallási háttere van. Ezek az ismert törvényszegők "főként olyan iszlamisták, akik az iraki és szíriai harcok után visszatértek hazájukba" - írja a lap a BKA elemzésére hivatkozva. Összesen 7611 elfogatóparancsot adtak ki politikai indíttatású bűncselekmények miatt.

Politikai szélsőségek

Szintén érdekes: a vallási indíttatású erőszakos bűncselekmények elkövetői mellett a BKA 602 szélsőjobboldali szélsőségest is körözöttként tart nyilván. De a baloldali szélsőséges miliőből is mintegy 100 elkövető szerepel a listán: ebből a táborból pontosan 95 elkövető található a Szövetségi Bűnügyi Hivatal körözési listáin.

A BKA jelenleg is keresi a tömegpusztító fegyverekkel kereskedőket és 16 kémet, akik állítólag külföldi titkosszolgálatoknak dolgoztak.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Kül 2021-07-15 | 18:43
Rasszistának tartják a Wikipédiát, mert "túl sok fehér férfi írja"

Rasszistának tartják a Wikipédiát, mert "túl sok fehér férfi írja"

  • Ezt a német közszolgálati rádióban vitatták meg.
  • A Deutschlandfunk műsorvezetője, Christine Watty is egyetértett ezzel a tézissel.
  • Hangsúlyozta, hogy amikor "fehér férfiak" hozzászólásokat hoznak létre a Wikipédián, az automatikusan "uralmi tudás", amely elnyomja a migránsokat, a sötét bőrűeket és a nőket.
Kül 2021-06-27 | 20:50
A napokban Svájcban ítéltek el egy migránst, aki kiskorúak előtt önkielégített rendszeresen

A napokban Svájcban ítéltek el egy migránst, aki kiskorúak előtt önkielégített rendszeresen

  • A közösségi médiában rendszeresen lehet olyan videófelvételekkel találkozni, ahol migránsok játszóterek mellett, vagy az utcán onanizálnak, ha meglátnak egy nőt bikiniben.
  • Most egy rendszeresen, kiskorúak előtt a vonaton maszturbáló migránst ítéltek el Svájcban két év nyolc hónapra, és 5 évre kiutatsították az országból.
Kül 2021-06-03 | 14:59

Kétharmaddal ment át a dán migrációellenes-törvény: az országba érkező menedékkérőket külföldre, akár Európán kívüli országokba telepíthetik át

  • Gyorsan átment a dán migrációellenes törvény: csütörtökön 70:24 arányban szavazta meg azt a dán parlament.
  • A jogszabály felhatalmazza a dán hatóságokat, hogy a királyság területére érkező illegális bevándorlókat egy partnerország területén helyezzék el menedékkérelmük elbírálásának idejére. Ez a partnerország Európa területén kívül is lehet.
  • Ha Dániában nyújt be valaki menedékkérelmet, akkor tudnia kell, hogy visszaküldik egy Európán kívüli országba.
  • Azt reméljük, hogy ennek nyomán az emberek felhagynak a menedékkérelmek benyújtásával Dániában – jelentette ki Rasmus Stoklund, a kormánypárt bevándorlásügyi szóvivője.
Kül 2021-05-11 | 11:17
Legalább tizenegy halott egy kazanyi iskolában - egy elkövetőt lelőttek, egyet elfogtak az orosz hatóságok

Legalább tizenegy halott egy kazanyi iskolában - egy elkövetőt lelőttek, egyet elfogtak az orosz hatóságok

  • Legalább tizenegy ember meghalt az oroszországi Kazan város egyik iskolájában elkövetett lövöldözésben. Erről több orosz hírügynökség is beszámolt.
  • A jelentés szerint a halottak között több diák és egy tanár is van.
  • A tatárföldi régió elnöke, Rusztam Minnicsanov (64) szerint a halott diákok többsége nyolcadikos volt.
  • Ezen kívül tizenkét diák és négy felnőtt került kórházba sérülésekkel - mondta Minnicsanov.
Kül 2021-05-29 | 19:51
Bevándorlásellenes tüntetők állították le a forgalmat a doveri kikötőben

Bevándorlásellenes tüntetők állították le a forgalmat a doveri kikötőben

  • A francia és angol hatóságok ezen a városon keresztül taxiztatják az illegális migránsokat az Egyesült Királyságba.
  • A 21 mérföldes vízi szakaszon átkelő migránsok 2021-ben eddig csaknem megduplázódott, és több mint 3100-an érték el az angol partokat.
Kül 2021-06-22 | 13:25
A CDU kancellár-esélyes elnöke: A Nyugatnak nincs szüksége újabb hidegháborúra Kínával, és Oroszország lekicsinylése sem szolgálja a nyugati demokráciák érdekeit

A CDU kancellár-esélyes elnöke: A Nyugatnak nincs szüksége újabb hidegháborúra Kínával, és Oroszország lekicsinylése sem szolgálja a nyugati demokráciák érdekeit

  • Német reálpolitika a gyakorlatban.
  • Macron francia elnök is nagyrészt ezen az állásponton van, különösen Oroszország tekintetében. 
  • A hazai baloldali ellenzék még mindig ideológiai szóvirágokkal akarja fegyelmezni a két keleti nagyhatalmat.
  • Ahogy mindig, most is le vannak maradva pár körrel.
  • Az Új Hidegháború elkerülését képviseli nemzetközi színtéren Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter is.
  • Közép-Európában mindenki tudja, hogy a Hidegháború számunkra vasfüggönyt jelent és berlini falat.
  • Józan ember nem akarhatja, hogy amerikai indíttatásból egy Új Hidegháború frontvonalán álljon Európa.
  • Ezt képviseli a CDU esélyes kancellár-jelöltje, Armin Laschet is.
Kül 2021-06-25 | 19:44
Machetével támadhatott a würzburgi merénylő, a járókelők eredtek a nyomába - videó!

Machetével támadhatott a würzburgi merénylő, a járókelők eredtek a nyomába - videó!

  • Egy fekete bevándorló követte el a gyilkosságokat.
Kül 2021-08-11 | 11:20
8600 embert oltottak be Németországban sóoldattal koronavírus-vakcina helyett

8600 embert oltottak be Németországban sóoldattal koronavírus-vakcina helyett

  • Egy oltásszkeptikus nővér nem bízta a véletlenre.