Nem három, hanem négy afgán a 13 éves bécsi kislány megölésének gyanúsítottja

Nem három, hanem négy afgán a 13 éves bécsi kislány megölésének gyanúsítottja
  • A negyedik ellen nemzetközi körözést adtak ki.
  • Kurz kancellár szerint nem támogatni kell a bűnelkövetőket, hanem ki kell őket toloncolni.
  • Meglátjuk, mi lesz ebből.

Egy afgán férfi és társai követték el a brutális gyilkosságot Bécsben a hétvégén - írja a hirado.hu portál.

Szerdán este elfogták a harmadik tettest, a negyedik ellen pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A gyanú szerint a négy afgán bevándorló együtt követte el a brutális gyilkosságot: a 13 éves kislányt bedrogozták, megerőszakolták és megölték.

Az ügy kapcsán a német sajtó arról ír, hogy Ausztria szembenéz a bevándorlásüggyel és a kitoloncolásokkal, a német politika viszont még mindig hallgat.

Nem volt ismeretlen az osztrák rendőrök előtt a 13 éves osztrák kislány meggyilkolásának egyik gyanúsítottja sem, derült ki a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón. Az osztrák rendőrfőnök arról is beszélt, nincs még vége a nyomozásnak.

"Három gyanúsított van őrizetben. Egy további személy ellen pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtunk ki. Egyértelműen köthető a bűncselekményhez" – mondta Franz Ruf rendőrparancsnok.

A 13 éves kislány halála ügyében teljes erővel zajlik a nyomozás. A szerdán elfogott 23 éves afgán férfinak korábban kábítószerrel való visszaélés miatt már volt dolga a hatóságokkal. A negyedik, még szökésben lévő gyanúsított 22 éves afgán születésű férfi. Őt háromszor ítélték el az elmúlt években, főként drogkereskedelem miatt.

A különösen kegyetlen gyilkosság híre sokkolta az osztrákokat: a 13 éves áldozat valószínűleg önként ment az afgán férfiak lakására, akik bedrogozták, megerőszakolták, majd megölték, a holttestét pedig az utcán hagyták.

A gyilkosság újra felizzította az illegális bevándorlók kitoloncolásával kapcsolatos vitát Ausztriában: az egyik gyanúsítottnak ugyanis már rég el kellett volna hagynia az országot, de a kitoloncolást a hatóságok nem tudták végrehajtani. Csütörtöki tájékoztatóján az osztrák európai ügyekért felelős miniszter azt mondta, nem tehet úgy Európa, mintha mi sem történt volna.

"Ez egy barbár bűntett volt, és nem maradhat következmények nélkül. Nem tehetünk úgy, mintha minden rendben lenne. előbb-utóbb szükség van egy közös európai menekültügyi rendszerre, olyanra, amely gyors és hatékony eljárásokat garantál, és védi a külső határokat"  – mondta Karoline Edtstadler, európai ügyekért felelős miniszter. Keményen fogalmazott az ügyben az osztrák kancellár is.

Sebastian Kurz azt mondta: nem támogatni kell a tolerancia jegyében a bűnelkövetőket, hanem minél előbb ki kell őket toloncolni.

"Nem elfogadható, hogy ezek az emberek idejönnek az országunkba, azt mondják, védelemre van szükségük, majd kegyetlen és barbár bűntetteket hajtanak végre. Amíg én kormányon vagyok, nem állítjuk le az Afganisztánba történő kitoloncolásokat, és nem enyhítünk a menekültügyi törvényen" – fogalmazott az osztrák kancellár.

Kurz kimondja azt, amit mi nem merünk! – ezzel a címmel írt cikket a legnagyobb példányszámú német napilap, a Bild.

A német oldal szerint az osztrák politika eljutott oda, ahová a német még mindig nem.

A Bild szerint a német közbeszédből még mindig hiányzik az őszinteség a kitoloncolásokkal kapcsolatban. Ausztriában mintegy 44 ezer afgán bevándorló él, ők teszik ki a teljes osztrák lakosság fél százalékát, de a bűncselekmények 2 százaléka hozzájuk köthető. 2020-ban mintegy ötezer büntetőeljárás indult afganisztáni bevándorlók ellen.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Kül 2021-06-17 | 16:34
Ausztria: csak július 1-el nyithatnak az éjszakai éttermek és bárok, és akkortól nem kell majd FFP2 maszk sem

Ausztria: csak július 1-el nyithatnak az éjszakai éttermek és bárok, és akkortól nem kell majd FFP2 maszk sem

  • Ausztria július 1-től tart ott, ahol mi április vége óta vagyunk.
Kül 2022-10-13 | 13:51
Energiaválság a berlini rendelőkben: az orvosok korlátozzák a szolgáltatásokat

Energiaválság a berlini rendelőkben: az orvosok korlátozzák a szolgáltatásokat

  • Számos radiológiai, nukleáris medicinás, sugárterápiás és dialízis praxis létét fenyegeti az energiaválság Berlinben.
  • Egy két orvosból álló radiológiai rendelő arról számolt be, hogy a korábbi 3800 euró helyett most 18000 eurót fizetnek havonta az áramért.
Kül 2021-07-05 | 12:34
Amerikában 1000 Covid-halottból 920 nincs beoltva

Amerikában 1000 Covid-halottból 920 nincs beoltva

  • Ezt az adatot Anthony Fauci ismertette.
  • Arra kérte az embereket, oltassák be magukat.
Kül 2021-05-24 | 13:04
Der Spiegel: az iskolaudvarokon a "te zsidó" a leggyakrabban elhangzó sértegetés, az etnikai és vallási konfliktusok túlterhelik a német iskolákat

Der Spiegel: az iskolaudvarokon a "te zsidó" a leggyakrabban elhangzó sértegetés, az etnikai és vallási konfliktusok túlterhelik a német iskolákat

  • Élénk vita zajlik az egyre növekvő, és utcán is észlelhető antiszemitizmus miatt Németországban.
  • A BILD pár napja arról számolt be, migráns fiatalok "szar zsidók" ordítozással tüntettek nagyvárosokban, köztük Berlinben.
  • Egyes iszlámkritikus gondolkodók a németországi helyzethez mérten bátran kimondják: az iszlámban benne gyökerezik a zsidóellenesség, és a politikusok hibát követtek el, amikor nem vették észre, hogy antiszemitizmust importálnak.
  • A Spiegel szerint az iskolákban is jelentkezik a probléma, etnikai és vallási konfliktusok terhelik a mindennapokat.

 

Kül 2021-07-21 | 13:56
A sokkoló árvizek után súlyos kritika éri a katasztrófavédelmet Németországban

A sokkoló árvizek után súlyos kritika éri a katasztrófavédelmet Németországban

  • Az emberek a közszolgálati adókat is kritizálják, melyek nem figyelmeztették az észak-nyugati lakosságot a közelgő veszélyre.
  • Az érintett területeken pedig korábban leszerelték a vészjelző szirénákat.
  • Holott az, hogy nagymértékű csapadék várható, napok óta ismert volt a meterológiai szerveknél, és a britek is figyelmeztették Németországot, hogy nagyon nagy esőzés lesz.
  • A BILD azt írja, SMS-ben is figyelmeztethettek volna a hatóságok az árvízveszélyre, de ez elmaradt, mert Berlin nem vezette be a veszélyhelyzeti figyelmeztetésre vonatkozó Uniós irányelvet.
  • Emiatt kötelezettségszegési eljárást is indított Németország ellen az Európai Bizottság.
Kül 2021-05-27 | 09:00
Miért utaznak román cigányok tutajokon Mexikóból az Egyesült Államokba? - idén eddig 2217 illegális romániai cigány bevándorlót fogtak el

Miért utaznak román cigányok tutajokon Mexikóból az Egyesült Államokba? - idén eddig 2217 illegális romániai cigány bevándorlót fogtak el

  • Romániai cigányok nagy csoportjai illegális migránsként lépnek be Mexikóból az Egyesült Államokba.
  • Texas déli határain át érkeznek, és arra hivatkoznak az USA déli határainál, a rasszizmus miatt menekültek el Romániából, hogy menedékjogot kérjenek az Egyesült Államokban.