Előválasztási zuhanyhíradó: a teljes ellenzék Ungár mögé állt Szombathelyen

Előválasztási zuhanyhíradó: a teljes ellenzék Ungár mögé állt Szombathelyen
  • Czeglédy Csabát így csak a DK támogatja.

Nem Czeglédy Csaba mellé, hanem Ungár mögé állt be az MSZP-Párbeszéd szövetség, akárcsak a Jobbik.

Ez pedig nem jelent mást, mint hogy a 6 milliárdos költségvetési csalással vádolt és négy másik büntetőeljárásban is érintett Czeglédyt csak Gyurcsány támogatja - íjra a PestiSrácok.

Az őszi előválasztáson a vele szemben a szintén összellenzéki támogatásban bízó Ungár Péter úgy áll ki, hogy az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és persze saját pártja, az LMP is őt támogatja. Kérdés, hogy Gyurcsány meddig tartja még fenn a rejtélyes véd- és dacszövetséget.

Látványosan fordulnak el a baloldali pártok és eddigi támogató Czeglédy mögül: míg korábban a baloldal arcainak tekinthető politikusok még tüntettek is érte, egy Gyurcsány, Dobrev Klárával és Molnár Csabával még az előzetes tárgyalásán is megjelent, legutóbb amikor vádlottként állt bíróság elé, nem csak hogy Gyurcsányék nem voltak sehol, egyetlen ellenzéki sajtóorgánum sem volt kíváncsi Czeglédy mondandójára, azon kívül sorra szivárognak ki dokumentumok, nyomozati iratok saját köreiből.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-08-10 | 14:45
Az magyarok 58%-a szerint emelkedik a rezsi, ha a baloldal jut hatalomra

Az magyarok 58%-a szerint emelkedik a rezsi, ha a baloldal jut hatalomra

  • 63 százalék szerint nem nőne az életszínvonal, illetve hatvan százalék szerint az ÁFA sem csökkenne.
  • Úgy tűnik, kiismerték az emberek a megszorító baloldalt.
Bel 2021-09-28 | 20:01
Jakab állítólag nagyon maga alatt van, mert kiesett az előválasztásból - Márki-Zay a harmadik

Jakab állítólag nagyon maga alatt van, mert kiesett az előválasztásból - Márki-Zay a harmadik

  • A BENNFENTES-hez olyan információk jutottak el az előválasztást szervezőktől, hogy Jakab Péter búcsút inthet a második fordulónak, ugyanis kiesett a miniszterelnök-jelölti versenyből.
  • A BENNFENTES információi szerint a jól hajrázó Márki-Zay Péter jött fel a harmadik helyre.
  • Arra maga a hódmezővásárhelyi polgármester is utalt az utóbbi héten, hogy szerinte Jakabot ki fogja ejteni az előválasztásból.
  • Jakab Péter állítólag már tudja az eredményt, és sokkolták a számok, forrásaink szerint összeomlott a szélsőjobboldali pártvezér az újabb sikertelenségtől.
  • Az elkeseredettsége érthető: eddig egyetlen választást sem nyert meg Jakab Péter.
  • 2010-ben a miskolci 18-as számú egyéni választókerületben csak a harmadik helyen végzett mindössze húsz százalékot szerezve.
  • 2014-ben Miskolc polgármesteri székéért is elindult, azonban akkor is kikapott.
  • Az önkormányzati választáson az egyéni választókerületben indulva mindössze 874 voksot kapott, így szintén csak a harmadik lett.
  • Legutoljára 2018-ban Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. számú országos egyéni választókerületében állt rajthoz, de ott is kikapott fideszes ellenfelétől.
Bel 2021-10-07 | 13:14
Karácsony kampányát a politikai szorongás vezeti, véli a 24 főszerkesztője

Karácsony kampányát a politikai szorongás vezeti, véli a 24 főszerkesztője

  • A hirhedt baloldali propagandalap kendőzetlenül mutat rá: Karácsony esetlen bénázása egyfajta "politikai szorongás".
  • A szerző szerint ilyen vesszőfutást, mint Karácsony, utoljára Botka László mutatott be a szocialisták jelöltjeként.
  • A cikk egy érdekes üzenet, ugyanis a 24 tulajdonosa, Varga Zoltán a pesti pletykák szerint Karácsony egyik mecénása, támogatója.
  • Ez az üzenet lehet, hogy azt jelenti, ez az üzleti kör leírta a Főpolgármestert és ejti Karácsonyt a bénázásai miatt, mert esélytelenné vált.
  • Kérdés, a nagy korifeus-dramaturg Gyurcsány Ferenc milyen szerepet szán a csetlő-botló Karácsonynak a továbbiakban.
Bel 2021-09-16 | 12:24
Karácsony felolvasta az angol szöveget egy konferencián, a cselédmédia állva tapsikol neki

Karácsony felolvasta az angol szöveget egy konferencián, a cselédmédia állva tapsikol neki

  • Csütörtök délelőtt - elég álmoskás arccal - azt játszotta el Karácsony, hogy ő igenis beszél angolul.
  • Fölolvasott egy elérakott szöveget - a videóból ugyanis jól kivehető, hogy végig olvassa azt, feltehetően fonetikus fordításban elé volt téve a teljes beszéd.
  • A cselédsajtó a produkciót terítve állva tapsikol a saját bevallása szerint is hiperpasszív nyelvtudással rendelkező Főpolgármesternek.
  • Karácsony biztos, hogy azt sem értette, amit eléraktak.
  • A Deutsche Welle egyszerű kérdéseire sem tudott válaszolni a nyár elején.
  • Külön pikáns az egészben, hogy a lelkendező cselédsajtót Karácsony fizeti: az ő hirdetései futnak azon cikkek felet is, amelyben arról lelkendeznek, hogy angolul beszél.
  • Vajon Karácsony és a baloldali cselédmédia életében akad egyetlen pillanat, ami nem velejéig hazug?
Bel 2021-08-13 | 13:42
Egyre több magyarban erősödik meg a természetes gondolat, hogy a nő, nő, a férfi pedig férfi

Egyre több magyarban erősödik meg a természetes gondolat, hogy a nő, nő, a férfi pedig férfi

  • Több mint kétharmados a genderideológia elutasítottsága a magyarok között.
  • Az áprilisi adatokhoz képest tovább nőtt azoknak a száma, akik nem engedélyeznék kiskorú gyermekek esetében nemátalakító műtétek elvégzését.
  • Tízből kilenc ember vélekedik úgy, hogy ezeket a beavatkozásokat nem szabad kiskorúakon végrehajtani, és csak a magyarok 3 százaléka van ezzel ellentétes véleményemen.
Bel 2021-07-15 | 17:46
Magyar nyomozók vettek részt OPERATION WALL STREET kódnéven futó nyomozásban

Magyar nyomozók vettek részt OPERATION WALL STREET kódnéven futó nyomozásban

  • Kiberbűnözéssel, csalással,  kábítószer-kereskedelemmel és pénzmosással foglalkozó nemzetközi bűnszervezet felszámolása érdekében vettek részt a nyomozók a nemzetközi együttműködésben.
  • A SELEC (Southeast European Law Enforcement Center) által koordinált nemzetközi műveletben vettek részt, a magyar egységek.
Bel 2021-09-29 | 23:45
Már Fekete-Győr is ingatagnak érzi a helyzetét a Momentum élén

Már Fekete-Győr is ingatagnak érzi a helyzetét a Momentum élén

  • Az ATV kérdezte meg, hogy lemond-e, miután utolsó lesz a miniszterelnök-jelöltek között.
  • Fekete-Győr azt válaszolta: "Ezt majd a közösség eldönti. (...) Ami a miniszterelnök-jelölti versenyt illeti, ez az én szempontomból lefutottnak látszik, ki kell értékelni ezeket az eredményeket. Nem sikerült a második fordulóba jutni."