A család bizalmába férkőzött a férfi, majd megerőszakolta mindkét gyereküket és leszúrta az anyjukat

A család bizalmába férkőzött a férfi, majd megerőszakolta mindkét gyereküket és leszúrta az anyjukat
  • Amikor az anya gyanút fogott, a férfi életveszélyesen megfenyegette.
  • Aztán később leszúrta a nőt a pedofil bűnelkövető.

Nem mondott le a tárgyalás jogáról az előkészítő ülésen az a férfi, aki ismerőse családjában több kiskorú gyereket is szexuálisan zaklatott a vád szerint - írja az Origo.

Az ismerősének az élettársa gyanakodni kezdett a férfira, ami miatt többször veszekedtek. A viták során a férfi kétszer is életveszélyesen megfenyegette a nőt, majd egy következő vita során halálra szúrta egy késsel.

A férfit két rendbeli minősített szexuális erőszakkal és aljas indokból elkövetett emberöléssel vádolják. Bilincsben vitték a bíróságra azt a hatvanas évei közepén járó férfit, aki 2000 és 2005 között ismerkedett meg és barátkozott össze egy férfival és annak családjával.

A FÉRFI KÜLÖNÖSEN AZ ISMERŐSE LÁNYÁNAK A KISKORÚ GYEREKÉVEL ALAKÍTOTT KI SZOROSABB VISZONYT.

Programokat szervezett, ajándékokat vásárolt neki, majd egy idő után, havi 2-3 alkalommal elvitte magához a budapesti lakásába, hogy ott aludjon. 2017-ben a férfi MEGVÁLT A BUDAPESTI LAKÁSÁTÓL ÉS SZÍVESSÉGI LAKÁSHASZNÁLÓKÉNT AZ ISMERŐSÉKÉHEZ KÖLTÖZÖTT egy Pest megyei településre. Időnként pénzzel segítette a házigazdát és a családját is, akikkel közösen éltek a házban.

A JÓ VISZONYRA VALÓ TEKINTETTEL A HÁZBAN ÉLŐ GYEREKEKET A SZÜLEIK TÖBBSZÖR ELENGEDTÉK A FÉRFIVAL KÜLÖNBÖZŐ PROGRAMOKRA.

2016 nyara és 2019 decembere között a férfi a saját lakásában, albérletében és az ismerőse otthonában TÖBBSZÖR MEGERŐSZAKOLTA A RÁBÍZOTT KISFIÚT, MAJD FIGYELMEZTETTE, HOGY NE BESZÉLJEN A TÖRTÉNTEKRŐL A SZÜLEINEK. 2019 DECEMBERÉBEN A FÉRFI AZ ISMERŐSÉNEK A KISLÁNYÁT ERŐSZAKOLTA MEG, amikor kettesben maradt vele a vád szerint.

Idő közben a férfi, és ismerősének az élettársa között megromlott a kezdeti jó viszont.

A NŐ GYANAKODNI KEZDETT, HOGY SZEXUÁLIS KAPCSOLAT VAN A FÉRFI ÉS A KISKORÚ GYEREKEK KÖZÖTT, emiatt többször veszekedtek.

A nő pedofilnak nevezte a férfit, aki emiatt kétszer is életveszélyesen megfenyegette. 2019. december 18-án egy veszekedés alkalmával a nő felhívta az élettársát, hogy fültanúja legyen a vitának. Nem sokkal később, mivel A FÉRFI EGYRE JOBBAN TARTOTT ATTÓL, HOGY KIDERÜL AZ ISMERŐSE SZÁMÁRA, HOGY MIT TETT A GYEREKEKKEL, MEGFOGOTT EGY KÉST ÉS MELLKASON SZÚRTA A NŐT, aki az orvosi segítség ellenére a helyszínen meghalt.

A férfit két rendbeli minősített szexuális erőszakkal és emberöléssel vádolják, ügyében ma tartottak előkészítő tárgyalást a Budapest Környéki Törvényszéken.

Az Origo kérdésére Nisóczi József elmondta, hogy a tárgyaláson a férfi nem mondott le a tárgyalás jogáról, nem fogadta el az ügyészség mértékletes indítványát, és érdemi védekezést nyújtott be.

A nyomozás során a férfi többször tett vallomást, a mostani tárgyaláson az egyik korábbi vallomásához tért vissza, továbbá azt is elmondta, hogy kiket szeretne, ha tanúnak idéznének.

Az ügyészség azt javasolta a bíróságnak, HA BŰNÖSNEK TALÁLJÁK A FÉRFIT, AKKOR ÍTÉLJÉK ÉLETFOGYTIGLANI SZABADSÁGVESZTÉSRE AZZAL, HOGY HA LEMOND A TÁRGYALÁS JOGÁRÓL 25 ÉV MÚLVA FELTÉTELESEN SZABADULHAT.

Továbbá tiltsák el minden olyan foglalkozástól, ahol 18. év alattiakkal kerülhetne kapcsolatba. Mivel a férfi nem mondott le a tárgyalás jogáról, a bíróság újabb tárgyalást tűzött ki az ügyben.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-10-06 | 09:55
A momentumosok "tűzoltás" gyanánt cserélnék le Fekete-Győrt

A momentumosok "tűzoltás" gyanánt cserélnék le Fekete-Győrt

  • Fekete-Győr András pártelnöki pozíciója még sosem volt ennyire ingatag, mint most – tudta meg a Mediaworks Hírcentruma Momentum közeli forrásoktól.
  • Informátoraik arról számoltak be, hogy megbomlóban van a bizalom a szivárványkoalíció pártjai és a DK között.
  • Sok momentumos derültséggel és némi kárörömmel szemléli, hogy a Jakab Péter vezette Jobbik gyakorlatilag "bebújt Gyurcsányék hátsó felébe".
Bel 2021-05-15 | 21:39

Miközben Nyírtassra jár haza miniszterelnöki ambícióit dédelgetni, 2004-ben Karácsony azt nyilatkozta, "amikor az ELTE-re kerültem, rájöttem, hogy Budapest az én igazi világom"

  • Karácsony a 2022-es miniszterelnök-jelölti ambícióit is szülőfalujában, Nyírtasson jelentette be.
  • 2018-ban ugyaninnen indította MSZP-P közös jelöltségét.
  • Akkor 11,91%-ot ért el, az Orbán Viktor vezette Fidesz 49,27 százalékával szemben.
  • Egy 2004-es, a Népszabadságnak adott interjújában úgy fogalmazott a jelenlegi Főpolgármester, hogy a mostani és a 2018-as nyírtassi színészkedése ellenére "Egy dologra azért jó volt, hogy felkerültem, mert rájöttem, hogy Budapest az én igazi világom".
Bel 2021-06-02 | 15:57
A Balatonnál tervezett a tömegbe hajtani az elfogott iszlamista férfi - a PS és a Magyar Nemzet exkluzív információi a TEK által elfogott férfi terveiről

A Balatonnál tervezett a tömegbe hajtani az elfogott iszlamista férfi - a PS és a Magyar Nemzet exkluzív információi a TEK által elfogott férfi terveiről

  • Egy iszlamista eszmék iránt vonzódó magyar férfit (egy ismertebb ügyvéd fiát) fogta el a TEK tegnap, aki egész Európát megrengető terrorcselekményekre készült itthon – értesült belső, hivatalosan nem megerősített forrásból a PestiSrácok
  • A portál úgy tudja, a terrorista szobája iszlám jelképekkel volt tele az elfogásakor.
  • Azt tervezte, hogy a Balatonon fog majd autóval a tömegbe hajtani, ám a Magyar Nemzet értesülése szerint a Terrorelhárítási Központ robbanószerkezetet is lefoglalt a rajtaütés során.
  • Az ügyészség által közreadott videón az látszik, hogy a TEK szakemberei bombabiztos öltözetben, robotkatonát is bevetve törnek be az iszlamista férfi lakására, így tehát valóban nagyon komoly fenyegetésről lehetett szó.
  • A PS értesülése szerint az elfogás Kecskeméten történt tegnap, a nyomozók azt gyanítják, hogy követői is lehettek a férfinek.
  • Azt is vizsgálják, van-e köze a kecskeméti terroristának a tavalyi bécsi terrortámadás végrehajtóihoz.
  • A Magyar Nemzet értesülése szerint a TEK bizonyítékai olyan súlyúak, hogy nemcsak az alapos gyanút támasztják alá, hanem a majdani büntetőperben is perdöntők lehetnek.
Bel 2021-06-05 | 09:30

622 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 70-en vannak lélegeztetőgépen

  • 5 millió 254 ezer a beoltott, 300 az új fertőzött, elhunyt 24 beteg.
  • 3 966 193 fő már a második oltását is megkapta.
Bel 2021-10-11 | 11:14
Orosz Anna az ügyvezetői elnökségig katapultált a Momentum élén

Orosz Anna az ügyvezetői elnökségig katapultált a Momentum élén

  • A kétharmaddal megbukott Fekete-Győrt váltja Újbuda alpolgármestere a Momentum élén.
  • A BENNFENTES egy hete írta meg, a Fekete-Győr ellen szövetkezők jelöltje Orosz Anna.
Bel 2022-05-13 | 15:37
Álprobléma: 34 fős migránsbanda Szegednél

Álprobléma: 34 fős migránsbanda Szegednél

  • A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei a honvédekkel együttműködve 2022. május 13-án 14 óra 50 perckor 34 illegális migránst tartóztattak fel Szeged-Gyálarét külterületén.
  • Ellenőrzésük során a csoport tagjai szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
Bel 2021-10-07 | 19:33
HVG.HU: lefőtt a kávé, Karácsony bedobja a törülközőt

HVG.HU: lefőtt a kávé, Karácsony bedobja a törülközőt

  • A hvg.hu úgy tudja, Karácsony Gergely vissza fog lépni, és pénteken reggel bejelenti, hogy Márki-Zay Pétert támogatja.
  • Ugyan teljes hírzárlat van ezügyben, de Karácsonynak olyan kollégiái és szövetségesei vannak, hogy azonnal kiszivárogtatták Karácsony döntését a sajtónak.
  • Ezzel a megfutamodással Karácsony megint saját magát és a saját karrierjét választotta.
  • És megint elárult egy rakat szereplőt: a Párbeszédet, az MSZP-t, és az LMP-t.
  • Ezeknek a kispártoknak ugyanis a léte függ a listás tárgyalásoktól, azaz attól, hogy az összefogásban részt vevő pártok egyáltalán bejutnak-e a Parlamentbe.
  • Listavezető és első ember híján ki fog lobbyzni értük?
  • Karácsony ismételten elárulta azokat, akik hittek benne.
  • Legfőképpen azokat, akik rá szavaztak az első fordulóban, és benne látták egy szociális és zöld Magyarország megteremtőjét.
  • Karácsony megmérettetett és könnyűnek találtatott - közéleti karrierje során sokadszor.