5 millió 486 ezer a beoltott, 52 új fertőzött, elhunyt 1 beteg

5 millió 486 ezer a beoltott, 52 új fertőzött, elhunyt 1 beteg
  • Eddig 5 millió 449 ezren regisztráltak oltásra és 93%-uk már fel is vette azt. 
  • A 12-15 éves korosztályban eddig 60 ezer gyermeket regisztráltak és 49%-uk már fel is vette az oltást.
  • Az újraindítás következő fokozata 5,5 millió beoltottnál lép életbe.

Az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát.

A beoltottak száma 5 486 514 fő, közülük 4 916 927 fő már a második oltását is megkapta. 52 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 128 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt egy idős, krónikus beteg. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 738 782 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 39 354 főre csökkent. 126 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 23-an vannak lélegeztetőgépen.

5,5 millió beoltott elérését követően megszűnik a kötelező maszkhasználat és védettségi igazolvány nélkül is lehet szállodákba, éttermekbe, fürdőkbe, strandokra menni. A védettségi igazolvány használata ugyanakkor fennmarad a tömegrendezvények esetén, mint a sportrendezvények, koncertek, fesztiválok és az éjszakai zenés szórakozóhelyek, hiszen a vírus még itt van.

A kormány nemzeti konzultációt indít, amelyben kikéri a magyar emberek véleményét a járvány utáni életről, többek között a gazdaság újraindítását, a munkahelyek védelmét, és a családok további támogatását érintő kérdésekben.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-02-24 | 12:37
A háborús helyzetből húzna belpolitikai hasznot az ellenzék

A háborús helyzetből húzna belpolitikai hasznot az ellenzék

  • Rárepült a témára a baloldali ellenzék és vad Orbánozásba kezdett.
Bel 2022-06-09 | 12:02
24 illegális migránst csempészett a csomagtartóban

24 illegális migránst csempészett a csomagtartóban

  • 2022. június 9-én 7 óra 6 perc körül az M5 autópálya Inárcsi pihenőjénél állítottak meg egy magyar honosságú kisteherautót, melyet egy szerb férfi vezetett, a járműben 24 külföldi tartózkodott.
  • A magukat szír állampolgárnak valló migránsok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállítják őket.
  • Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A szerb férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít büntetőeljárást.
Bel 2021-06-21 | 13:26

Feltehetően öngyilkos lett a kettős gyilkossággal gyanúsított szegedi férfi

  • Holtan találták a szegedi kettős gyilkosság miatt égre-földre keresett dr. V. Attila gyógyszerészt - tudta meg a Blikk.
  • A lap úgy tudja, a holttestet Szegedtől több mint 100 kilométerre, Szanazugon találták meg, a férfi végzett magával szörnyű tette után.
Bel 2022-04-12 | 09:05
A vírus továbbra is beoltatlanokat veszélyezteti a legjobban

A vírus továbbra is beoltatlanokat veszélyezteti a legjobban

  • A beoltottak száma 6 404 436 fő, közülük 6 189 913 fő a második, 3 853 458 fő a harmadik, 275 434 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • 1542 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 874 206 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 31 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 735 929 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 92 465 főre csökkent.
  • 1800 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 51-en vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2021-06-25 | 13:55
Pécs: kizárták a baloldali polgármestert abból az egyesületből, amellyel megválasztották

Pécs: kizárták a baloldali polgármestert abból az egyesületből, amellyel megválasztották

  • Baja után Pécsett is felrobbant a baloldali egység.
Bel 2021-06-22 | 20:44
Az egyik örök rivális jelentette be: a Fradi arénájához hasonlóan az MTK stadion is nemzeti trikolórba borul szerdán

Az egyik örök rivális jelentette be: a Fradi arénájához hasonlóan az MTK stadion is nemzeti trikolórba borul szerdán

  • Mint ismert, a Fradi B-közép azt kérte Kubatov Gábor elnöktől, a Groupama Arénát fessék piros-fehér-zöldre, válaszul arra, hogy a müncheniek szivárványos arénában akarták fogadni a magyar válogatottat.
  • A klubelnök Facebookján közölte: "Természetesen. A haza minden előtt."
  • Így szerda este a németek elleni meccs idején piros-fehér-zöldben fog világítani a fővárosi zöldek stadionja.
  • Most nem várt helyről kapott támogatást a törekvésében, mert kiderült: egy másik fővárosi stadion is nemzeti színekbe borul.
Bel 2022-01-25 | 13:45
Pajzsokkal védekeztek a magyar rendőrök az őket támadó migráns ellen - VIDEÓ

Pajzsokkal védekeztek a magyar rendőrök az őket támadó migráns ellen - VIDEÓ

  • Fa- és kődarabokkal dobálta meg a járőröket egy migráns Bács-Kiskun megyében.