A zuglói MSZP-s Tóth Csaba Hadházyt fenyegeti: "mindenki múltjában lehetnek sötét foltok"

A zuglói MSZP-s Tóth Csaba Hadházyt fenyegeti: "mindenki múltjában lehetnek sötét foltok"
  • Azt gyorsan hozzátette, az övében nincs.

Tóth Csaba azért invitálta beszélgetésre a sajtó képviselőit, mert tisztázni akarta a személyét érintő "pletykákat, sugallatokat", amelyekben szerinte "egyetlen konkrétum sincs" - tudósít a Népszava.

"Mindenki múltjában lehetnek sötét foltok" – közölte kedden Tóth Csaba, a zuglói ellenzéki előválasztáson induló szocialista jelölt félreérthetetlenül arra utalva, hogy vetélytársa, a Momentum támogatását élvező Hadházy Ákos sem lehet makulátlan.

Mint ismert, a korrupció ellen küzdő egykori LMP-s társelnök többször szóvá tette az előválasztási kampányban, hogy Tóth nevéhez több gyanús ügy fűződik, továbbá azt is kifogásolta, hogy ezt figyelmen kívül hagyva a szocialista politikus mögé állt be Karácsony Gergely, az MSZP-P miniszterelnök-jelöltje, a Jobbik és a DK is. Tóth kedden egyébként azt mondta, nézeteltéréseiket személyesen is megbeszélhetik, mert a Hadházy által szorgalmazott előválasztási vitát vállalja, amire nemcsak zuglói, hanem szekszárdi ügyekből is fel fog készülni.

Ugyanakkor minden olyan kérdésre, amelyekkel az újságírók a zuglói zűrös ügyeket – így például a parkolási mutyit, a Fidesz és az MSZP állítólagos háttéralkuját – feszegették, Tóth kitérő választ adott és azt hangsúlyozta, lejáratókampány folyik ellene, ami azzal magyarázható, hogy szívós munkával nemcsak hogy visszahódították a Fidesztől a kerületet, hanem "baloldali fellegvárrá tették".

A polémia szerinte azzal indult, hogy a Momentum vezetője, Fekete-Győr András az ATV-ben kijelentette, hogy garancia kell arra, hogy a közös listán nem szerepelnek olyan személyek, akik az elmúlt 30 évben "megkárosították a magyar adófizetőket". A Momentum elnöke akkor közölte, hogy Tóth Csabát nem szeretné látni "a közös listán".

A lap megkereste Hadházy Ákost, hogy reagáljon Tóth rá vonatkozó megjegyzésére. A Momentum jelöltje úgy válaszolt: csak Jézus Krisztus volt teljesen bűntelen, ám ő semmi olyant nem tett, ami miatt politikusként szégyenkeznie kellene.

Tóth a keddi beszélgetésen azt is szóvá tette, hogy miért várt Hadházy 2013-ban két hónapot a szekszárdi fideszes trafikosztást bizonyító felvétel nyilvánosságra hozatalával, ha már olyan fontos neki a korrupcióellenes harc.

Hadházy erről azt mondta, előbb házon belül, a Fidesz vezetésénél próbálta tisztázni, hogy nem csak egy helyi ügyről van szó, majd akkor állt elő a felvétellel, amikor Lázár János azt nyilatkozta, akinek van bizonyítéka, tárja a nyilvánosság elé.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-05-29 | 11:00
Kocsis Máté üzent a pedofiloknak: tudniuk kell, egy rémálom lesz az életük

Kocsis Máté üzent a pedofiloknak: tudniuk kell, egy rémálom lesz az életük

  • A Fidesz jelentősen megszigorította a pedofil bűncselekmények büntetését.
  • Akár 20 év szabadságvesztést is kockáztat a jövőben, aki bűnös hajlamainak nem tud gátat szabni.
  • A gyermekpornográfia egyes minősített eseteinél, például ha 12 évnél fiatalabb személlyel szemben erőszakot vagy sanyargatást alkalmazva követik el ezt a típusú bűncselekményt, akkor a tett az emberöléssel azonos elbírálás alá esik.
Bel 2021-05-31 | 10:06
Akart ő már lenni minden is: 2018-ban még azt nyilatkozta Karácsony, 2019-ben szívesen lenne az egyesült baloldal Európai Parlamenti listavezetője

Akart ő már lenni minden is: 2018-ban még azt nyilatkozta Karácsony, 2019-ben szívesen lenne az egyesült baloldal Európai Parlamenti listavezetője

  • Ambícióban nincs hiány, tetterőben annál inkább.
  • 2018-ban a vesztes választás után Karácsony még arról ábrándozott, 2019-ben ő lesz az egyesült baloldal Európai Parlamenti listavezetője.
Bel 2021-05-18 | 15:21
Új megállapodást kötött Orbán Viktor a német Rheinmetall elnökével - alább a részletek

Új megállapodást kötött Orbán Viktor a német Rheinmetall elnökével - alább a részletek

  • Történelmi haderő- és hadiipar-fejlesztés zajlik Magyarországon a Zrínyi 2030 program keretében.
  • Ahogyan a BENNFENTES hétfőn ismertette olvasóival, Magyarország komplex hadiipari gazdaságfejlesztést valósít meg.
  • Vagyis a legmodernebb honvédségi eszközök nagy részét idehaza gyártáják majd, magyar munkavállalalók.
Bel 2021-06-21 | 15:15
Szerelemféltés állhat a brutális szegedi kettős gyilkosság mögött

Szerelemféltés állhat a brutális szegedi kettős gyilkosság mögött

  • Az elkövető a gyilkosság után elhajtott a helyszínről, majd 100 kilométerre Szegedtől öngyilkos lett.
Bel 2021-10-18 | 13:47
Gyurcsány megüzente: ha a DK-nak többsége van a Parlamentben, "akkor mi választhatunk kormányfőt"

Gyurcsány megüzente: ha a DK-nak többsége van a Parlamentben, "akkor mi választhatunk kormányfőt"

  • Szerinte 100 ellenzéki szavazóból 44 a DK-s jelöltre szavazott, ami siker.
Bel 2021-08-18 | 11:54
Már 147 ezren vették fel a harmadik oltást

Már 147 ezren vették fel a harmadik oltást

  • A delta vírusmutáns több európai országban és már hazánkban is terjed, ezért arra kérnek mindenkit, aki még nem oltatta be magát, tegye meg.
  • Az iskola közeledtével felhívják a szülők figyelemét, hogy a 12 éven felüli gyermeket automatikusan lehet regisztrálni oltásra és számukra is nyitva az időpontfoglaló. 
Bel 2021-10-21 | 10:41
62 illegális migránst fogtak el egy 700 fős kisvárosban

62 illegális migránst fogtak el egy 700 fős kisvárosban

  • A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival együttműködve 2021. október 21-én 7 óra 30 perckor 62 illegális migránst tartóztattak fel Öttömös külterületén.
  • Ellenőrzésük során a csoport tagjai szír, szomáliai és egyiptomi állampolgárnak valloták magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
     
Bel 2021-07-03 | 12:14
Az MSZP-s Molnár Zsolt szerint az előválasztás "dinamikusan fejlődik", majd hozzátette, az is igaz, hogy a két kezén meg tudja számolni, ahol valódi küzdelem lehet

Az MSZP-s Molnár Zsolt szerint az előválasztás "dinamikusan fejlődik", majd hozzátette, az is igaz, hogy a két kezén meg tudja számolni, ahol valódi küzdelem lehet

  • Arról, hogy az előválasztásnak gyakorlatilag nem lesz semmi tétje, a BENNFENTES számtalan alkalommal írt.
  • De ezen a véleményen vannak sokan a baloldali elemzők és újságírók közül is.
  • A Telex is úgy fogalmaz, a pártalkuk miatt legfeljebb 10-20 helyen várható verseny a 106 választókerületben.
  • A többiben ugyanis megegyeztek a pártok jó előre, bár Molnár ennek ellenére azt állítja, "egy civil világot" is sikerült bevonzani az előválasztásba.
  • Korábban Márki-Zay Péter pont amiatt kesergett, hogy a pártok alkujai ezt megakadályozzák.
  • Molnár a Zuglóban induló Hadházynak kiszólt, "összeférhetetlennek" jellemezte a viselkedését, amely véleményét szerinte a teljes ellenzék is osztja.
  • Kiderült, az MSZP a Párbeszéddel és a Márki-féle mozgalommal karöltve Szerencsen nem a tetűcsúszdázó Bíró Lászlót támogatja.
  • Ez azért meglepő, mert Márki-Zay Péter, az MMM elnöke korábban az időközi választásokon teljes mellszélességgel kampányolt a jobbikos Bíró mellett.