Naná, hogy van kapcsolat a nyugati baloldal és a pedofília között: a '80-as években meg akarták szüntetni a pedofília büntethetőségét

Naná, hogy van kapcsolat a nyugati baloldal és a pedofília között: a '80-as években meg akarták szüntetni a pedofília büntethetőségét
  • A német Zöldeknél egy SA vezető náciból lett zöld párttag, majd Bundestag-képviselő, gyakorló pedofil volt a pedofília legalizálásának leghangosabb szószólója.
  • Egészen 1993-ig az ökopárt programjának része volt a kiskorúakkal való – mindkét fél szabad akaratát feltételező – szexuális kapcsolat legalizálása.
  • Németország mellett a francia és az olasz baloldalon is évtizedekig megtűrt jelenség volt a pedofília.
  • De fény derült arra is, hogy számos baloldali gyermeksegítő központ, például Berlin-Kreuzbergben, egyszerűen pedofilok kezében volt.

A nyolcvanas években nyugat-európai baloldali értelmiségiek és pártok a homoszexualitást és a pedofíliát egyaránt dekriminalizálni akarták - írja egy nagy összefoglalóban az Azonnali.

A német Zöldek 1980-ban még csak a második pártkongresszusukat tartották, de máris éles vita bontakozott ki rajta.

Miközben a párt egységesen támogatta az abortusztilalom és a homoszexuálisok diszkriminációjának feloldását, egy kisebb, párton belüli csoport egy másik ügyet is elővett: a kiskorúakkal folytatott szexuális kapcsolat legalizálását.

A német büntetőtörvénykönyv 174. és 176. cikkélyeiről volt szó, amelyek – bizonyos körökben 16 vagy 18 év – általánosan 14 év alattiakkal büntetni rendelte a szexuális kapcsolatot.

Az akkori Zöldeken belüli egyik platform szerint ez sértette a szexuális szabadságot. Úgy vélték, hogy a 14 év alattiaknak is lehet már szabad akaratuk abban a kérdésben, hogy akarnak-e (és kivel) szexuális kapcsolatot létesíteni, azaz esetükben is – mint minden más esetben – csak akkor tiltották volna a szexuális kapcsolatot, ha az nem a két fél beleegyezésén alapul.

A Zöldek kongresszusa erre rá is bólintott, és egészen 1993-ig az ökopárt programjának része volt a kiskorúakkal való – mindkét fél szabad akaratát feltételező – szexuális kapcsolat legalizálása.

Az, hogy ebben a kérdésben homoszexualitás és pedofília összemosódott, már az említett platform nevéből is látszik: ez volt a "Melegek, Pederaszták és Transzszexuálisok Szövetségi Munkacsoportja", amely minden irányba – tehát nemcsak az azonosneműség, de a kiskorúság kérdésében is – pusztán a szabad akaratot tette volna meg a szexuális kapcsolat létesítéséhez szükséges egyetlen elvárásként.

A gondolat, hogy a szexuális szabadságot a kiskorúakra is ki kellene terjeszteni, nem volt ismeretlen, már a 20. század elején is megjelent reformpedagógiai körökben. Noha a pedofília már az antik görögöknél és rómaiaknál is jelen volt – nem utolsósorban több számos filozófusuk is pedofil volt –, különösen a múlt századelő naturalista, természetbarát és egyéb reformmozgalmai vették elő a témát.

A természetközeliséget nem csak kirándulásokkal, de mondjuk a nudizmus támogatásával is hirdető német ún. Wandervogel-mozgalomban több pszichológus is a gyerekkori szexualitás szabad megélését hirdette. Hans Blüher, a Wandervogel-mozgalom egyik ideológusa bevallottan – ahogy akkor mondták – pederaszta volt, azaz szexuális viszonyt folytatott kiskorúakkal. A pedofília a kor reformiskoláiban is megjelent, az első német reformiskola alapítóját, Gustav Wynekent 1921-ben el is ítélték gyerekek sérelmére elkövetett szexuális erőszakért.

A téma aztán az 1968-as szexuális forradalom farvizén ismét megjelent. Az alternatív életmódot hirdető német Indiánközösség volt többek között az, amely a gyerekek és felnőttek közötti "szabad szerelmet" hirdette.

A követelés alternatív keresztény közösségben is hallható volt: a nyugatnémet Dachsbergben a keresztény Emmausz-közösség hozott létre egy gyerektábort, ahol – amint mára kiderültek az esetek – a főleg az akkoriban alakuló Zöldekkel kapcsolatban álló vezetők rendszeresen molesztálták vagy megerőszakolták a gyerekeket.

A pedofil világ és a Zöldek közötti egyik fontos kapcsolat Werner Vogel, egykori náci párttag volt, aki magát "gyermekjogvédőnek" tartva szorgalmazta – és sajnos gyakorolta – a pedofíliát. Az egykori náci Vogel 1983-ban zöld politikusként bekerült a Bundestagba – ekkor jutott be először az ökopárt a bonni parlamentbe –, ahol korelnökként ő tartotta a nyitóbeszédet is.

A reformpedagógiai pedolfília vádja Daniel Cohn-Bendit, egykori zöld európai parlamenti képviselővel szemben is megfogalmazódott. Cohn-Bendit az egyik könyvében ugyanis leírta, hogy amikor Frankfurtban volt óvóbácsi, megfigyelte: a kislányoknak örömet okozott a sliccének húzogatása.

Egy másik zöldpolitikus, a mostanra már (drogügye miatt) visszalépett, homoszexuális Volker Beck viszont valóban egyértelműen azt szorgalmazta egy elemzésében – híven pártjának programjához –, hogy a gyerekkori szexualitást dekriminalizálják.

Beck az írásában a homoszexuálisok jogaiért folytatott harcot a pedoszexualitás "felszabadítása" felé vezető út egyik állomásának állította be. Szerinte a homoszexualitás legalizálásával meg lehet változtatni azon "szexuálrepresszív klímát", amely miatt a német jog akkor is – és ma is – tiltja a gyerekekkel folytatott bárminemű szexuális kapcsolatot.

Volker Beck egy 2013-as interjújában maga is elismerte, hogy a hatvannyolcas mozgalomban kritikátlanul fogadtak el minden ötletet, amely a szexualitás felszabadítását érintette. Ennek kapcsán azt állította, hogy a korai melegmozgalom se határolódott el élesen a pedofiloktól, hanem úgy tettek, mintha az azonos neműek szexuális szabadságáért ugyanúgy küzdeni kellene, mint a gyerekkori szexualitásért.

A pedofília legalizálásának követelése a francia baloldalon is megjelent – és ott is összekapcsolódott a homoszexualitás legalizálásával. Az egyik legismertebb botrány az orosz arisztokrata családból származó Gabriel Matzneffhez kapcsolódik. Az író 1974-ben megjelentett egy könyvet (A 16 éven aluliak), amelyben egyértelműen a pedofília mellett állt ki.

1977-ben pedig közzétett a pedofília legalizálása mellett egy nyílt levelet a Le Monde napilapban, amelyet többek között Jean-Paul Sartre filozófus, Simone de Beauvoir feminista filozófus (Sartre felesége), vagy a későbbi szocialista kulturális miniszter, Jack Lang is aláírt. A büntetőjogi felelősségre vonás lehetőségével azonban csak 2019-ben konfrontálódott, amikor Vanessa Springora francia írónő a könyvében azt állította: Matzneff-fel 14 évesen szexuális viszonyt folytatott (noha a francia jog szerint 15 év a beleegyezési korhatár).

Noha ezen konkrét esetben – az elévülési idő miatt – már nem tudott az ügyészség lépni, 2020 óta több ügyben is nyomoznak Matznieff ellen, akivel szemben azóta többen is megfogalmazták a vádjukat: kiskorúakkal folytatott szexuális viszonyt. A a homoszexuális egykori francia filozófussal – a heteronormativitást eleve a társadalmi elnyomás eszközének tartó – Michel Foucault-val szemben is felmerült a gyanú: amikor Tunéziában élt, kiskorúaknak fizetett volna, hogy temetőkben közösülhessen velük. A vádat azonban csak hallomásokra alapozta hozta elő egy ismert konzervatív irodalmár. Amikor a Jeune Afrique hetilap a helyiek között érdeklődött – akik még ismerhették Foucault-t –, senki nem emlékezett pedofil tettre, bár Foucault dicsérte az arab kisfiúk szép testét.

Az olasz baloldalon is jöttek elő hasonló ügyek

Ott főleg az ifjúsági központok szolgáltak arra, hogy a pedofilok megjelenhessenek reformpedagógiai köntösben. Ennek egyik ismert esete volt a 2017-ben pedofíliáért elítélt Rodolfo Fiesoli, akinek baloldal-alternatív ifjúsági központját előtte a baloldali toszkán kormányzat támogatta 1997 és 2010 között.

Szabad akarat se kell hozzá

A pedofíliát azonban bizonyos körökben nemcsak akkor támogatták – és sajnos gyakorolták –, ha a gyerek úgymond abba beleegyezett volna (most attól tekintsünk is el, hogy egy ilyen beleegyezés mennyire lehet komoly), de több olyan eset is volt – főleg a nyugati reformpedagógiai és alternatív-keresztény iskolákban –, ahol egyértelmű megerőszakolásokra került sor.

Ennek egyik legismertebb példája a német Odenwald bentlakásos iskola, amely ráadásul a német elit körében volt igen kedvelt.

1999-től kezdett el kiderülni, hogy a liberális és reformszemlélet színfala mögött kemény hierarchia, erőszak, brutalitás és homo- vagy heteroszexuális molesztálás jellemezte a mindennapokat. De arra is fény derült, hogy számos baloldali gyereksegítő központ – például Berlin Kreuzberg negyedében – gyakorlatilag pedofilok kezében volt.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-07-11 | 13:03
Csak korrupció ne legyen: az amerikai elnök fiának festményeiért vagyonokat fizetnek "ismeretlenek"

Csak korrupció ne legyen: az amerikai elnök fiának festményeiért vagyonokat fizetnek "ismeretlenek"

  • A Fehér Ház szerint az szolgálja a korrupciómentességet, ha nem hozzák nyilvánosságra, ki az, aki 150 millió forintot fizet Hunter Biden, Joe Biden fia egy-egy naiv festményéért.
  • Obama elnök volt etikai tanácsadója "csalódást keltőnek" nevezte ezt az eljárást.
  • Republikánus körök egyszerűen a történelem legnagyobb pénzmosási kísérletének tartják a névtelen festményvásárolgatást.
  • Hunter Bidennek nem ez az első botránya: tinédzserkora óta alkoholista, később meth-függővé vált, ami kivitte a fogait, és az apjától kért pénzt, hogy rendbereakassa azokat.
  • Privát, és elhagyott laptopja pedig tele volt olyan képekkel, amelyeken olcsó kurvákkal volt lefotózva egyértelmű helyzetekben.
  • Hunter Ukrajnában a legnagyobb gázcég igazgatótanácsában "dolgozott" a Majdan eseményeit követően, ahol a kiszivárgott emailek szerint arra hivatkozott, majd az apja elintézi az ügyeket.
Botrány 2023-01-24 | 11:43
Panzeri, a korrupt brüsszeli szoci "pentito" hamarosan francia és német EP-képviselőket nevez meg

Panzeri, a korrupt brüsszeli szoci "pentito" hamarosan francia és német EP-képviselőket nevez meg

  • Ezt jelentette be egy görög ügyvéd az EurActiv szerint.
  • Az eljárást ismerő görög ügyvéd elmondta, a "pentitot" csak az érdekli, hogy a saját bőrét mentse.
  • Emiatt a másik két EP képviselő már ellene fordult, és olyanokat vallanak majd, amiket Panzeri eddig szándékosan eltitkolt.
  • A görög ügyvéd arra is utalt, hogy akiket Panzeri bemártani tervez, azokból ez "erős reakciókat" fog kiváltani.
Botrány 2021-09-03 | 12:55
Cseh Katalin behúzott füllel és farokkal magyarázkodik

Cseh Katalin behúzott füllel és farokkal magyarázkodik

  • Az álom-gyilkos párt európai parlamenti képviselője arra reagált, hogy Budai Gyula feljelentette őt a NAV-nál.
Botrány 2021-07-27 | 12:56
Fióktelep-váltásokkal trükköztek a Cseh Katalin ügyvezetése alatt álló cégnél, hogy EU-s forrásokat nyerhessenek el

Fióktelep-váltásokkal trükköztek a Cseh Katalin ügyvezetése alatt álló cégnél, hogy EU-s forrásokat nyerhessenek el

  • Egy rejtélyes Anonymous-álarcos alak vezette rá az újságírókat arra, a momentumos Cseh Katalin kettős játékot játszik.
  • Útmutatásai alapján derült ki, hogy Cseh Katalin és családi vállalkozásához köthető cégháló 4,7 milliárd forint értékben nyert uniós támogatást.
  • Az origo korábban arról írt, hogy a cégek közbeszerzéseken is összejátszhattak. Cikkük megjelenése után a GVH és a Közbeszerzési Hatóság is eljárást indított.
  • A Pesti Srácok pedig bebizonyította, hogy a cégek rendszeresen egyszerre változtattak telephelyet, akár a pályázati kiírásoknak megfelelően.
  • Időközben Cseh Katalin elismerte, hogy maga is adott be pályázatot, azonban azt is állította, hogy nem történt semmi szabálytalan.
  • A BENNFENTES arról is írt, hogy nem ez volt a családi Pannónia Nyomda Kft. első botránya, korábban a Momentumtól is kaptak megbízásokat a 2018-as kampányban, amely pénzekkel nem tudott megfelelően elszámolni a párt.
  • A Demokrata hétfőn megírta: az olimpiaellenes Cseh Katalin a budapesti olimpián is nyerészkedett.
  • Ma a Magyar Nemzet hozta ki a hivatalos cégadatok alapján: a Cseh Katalin ügyvezette Pannónia Nyomda Kft. is úgy váltott fióktelepet, ahogyan az az EU-s támogatások maximalizálásához kellett.
  • A dokumentumok javarészén Cseh Katalin aláírása áll.
Botrány 2021-07-12 | 13:56
A momentumos Orosz Anna szerint a magyar szurkolók = csőcselék

A momentumos Orosz Anna szerint a magyar szurkolók = csőcselék

  • A jelentőségét rohamosan elveszítő lila párt alpolgármesterként kitartott Orosz Anna is megszólalt futball-ügyekben, miután az UEFA igaztalan vádakkal megbüntette a magyar csapatot és a szurkolókat.
Botrány 2021-05-28 | 10:11

Ez gyorsan ment: alighogy bejelentették, Soros bevásárolta magát a ViacomCBS médiaórásba, a Paramount+ LMBTQ-karakterekkel elkészíti a Fecsegő tipegők felújított verzióját

  • Nemrégiben a BENNFENTES a Bloombergre hivatkozva megírta, Soros György befektetési alapja bevásárolta magát a ViacomCBS médiaóriásba.
  • Most az óriáshoz tartozó Paramount+ jelezte, LMBTQ-karakterekkel készíti el a Fecsegő tipegők felújított verzióját.
Botrány 2021-05-30 | 19:03
Soha nem látott ingatlaneladások Újbudán - a DK-s László Imre úgy szórja a közvagyont, mintha nem lenne holnap

Soha nem látott ingatlaneladások Újbudán - a DK-s László Imre úgy szórja a közvagyont, mintha nem lenne holnap

  • Az elmúlt hetekben a Mandiner cikkezett arról, Újbuda önkormányzata soha nem látott ingatlankiárusításba kezdett.
  • Bár a baloldal a XI. kerületben is azzal az ígérettel jutott hatalomra, véget vet - az egyébként nem létező - ingatlaneladásoknak, mondván "Újbuda megtelt", másfél évvel a választások után soha nem látott mértékben pörgették fel az önkormányzati ingatlanok eladását.
  • Összességében több milliárd forintos ingatlanvagyonról van szó.
  • A Mandiner cikksorozata és a kibontakozó civil ellenállás egy iskolások által használt telket, és egy saroktelket talán megmentett az eladástól.
  • Több nagyértékű ingatlant azonban nem.
  • A BENNFENTES utánajárt a dobra vert ingatlanoknak, és feltérképezte azok környezetét is.