Agyhalál: a 2%-ra töppedt LMP szerint nincsenek dugók Budapesten, és további kerékpársávokra van szükség

Agyhalál: a 2%-ra töppedt LMP szerint nincsenek dugók Budapesten, és további kerékpársávokra van szükség
  • Szükség lenne szerintük szennyezés és használat-alapú útdíjra is.
  • Valamint a Soroksári úton, az Üllői úton és Váci úton is szükség lenne kerékpársáv.

Azt szeretnénk üzenni mindenkinek, akinek elege van a fővárosi dugókból, hogy van megoldás: ez a kerékpáros közlekedés – jelentette ki Kanász-Nagy Máté egy sajtótájékoztatón. A politikus hozzátette: ezt a megoldást ajánlják Hollik Istvánnak, a Fidesz politikusának is, aki szerinte az "autólobbit" képviseli.

Amióta a Körúton kerékpársáv van, feleakkora dugók vannak, kettő helyett most már csak egy sávban állnak a kocsik és a másikban lehet haladni – értékelte Ferenczi István a budapesti közlekedés helyzetét.

Az LMP-s politikus szerint azonban a közlekedési helyzettel nincs semmilyen probléma, bár akadnak még hiányosságok.

Példaként említette a Szent István körutat, ahol még nem valósult meg a kerékpársáv, így azt kérik a főváros vezetésétől, a tervezőktől, hogy ezt is oldják meg. Emellett kilátásba helyezte, hogy kerékpárutakat kellene felfesteni a nagy sugárutakra is, például a Soroksári útra, az Üllői útra, vagy a Váci útra.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-07-17 | 15:14
Ha valaki mRNS-vakcinát kapott, akkor ettől eltérőt javasolnak majd neki harmadik oltásként

Ha valaki mRNS-vakcinát kapott, akkor ettől eltérőt javasolnak majd neki harmadik oltásként

  • Ez a protokoll teljes mértékben egyezik a nemzetközi orvosi szakirodalom ajánlásaival.
  • Mi több, már a két dózison belüli "vakcinakoktél" is bevett szokás: Merkel kancellárt Astra Zeneca vakcinát követően Modernával oltották másodjára.
Bel 2021-09-22 | 19:59
Jakab parizere után Fekete-Győr ledobta a Kevert-bombát

Jakab parizere után Fekete-Győr ledobta a Kevert-bombát

  • Az ellenzéket csupa-csupa nélkülöző kisember alkotja, akik milliós fizetéseikből is csak szerényen éldegélnek.
  • Az egyik raklapnyi parizert eszik Piros Arannyal, a másik pedig Kevertet fogyaszt hektószámra.
  • Ilyen szerényen élnek ők.
  • Amilyen szerényen élnek, olyan szerények a képességeik is.
  • "A 'Gyurcsány eltakarodhatna már' – ma már nem aktuális, érvényét vesztette" – mondta Fekete-Győr.
Bel 2021-11-03 | 07:00
Exkluzív fotók: Égette a tízmilliókat az esküvőjén a milliárdos EU-s pályázati ügyekbe keveredett Cseh Katalin

Exkluzív fotók: Égette a tízmilliókat az esküvőjén a milliárdos EU-s pályázati ügyekbe keveredett Cseh Katalin

  • Luxusesküvőn házasodott össze Cseh Katalin és Berg Dániel 2021 augusztusában.
  • A BENNFENTES megszerezte a luxuslagzi fotóit: arany, pezsgő és elképesztő rongyrázás mindenütt.
  • Míg a rendre biztonsági őr figyelt, a fotókat a Momentum belső köreiből szivárogtatták ki.
Bel 2021-08-18 | 13:55
Karácsony kudarcáról cikkezik a 24.hu is

Karácsony kudarcáról cikkezik a 24.hu is

  • Hosszú nagyriportban jártak utána a a 24.hu újságírói annak, hogy nem Karácsony elképzelése mentén alakult az előválaszás.
  • Ő egy LMP-P-MSZP-Jobbik-Momentum szövetséget szeretett volna létrehozni, hogy ellensúlyozhassa a DK-t.
  • Ehelyett a 24.hu szerint is a DK dominálja a baloldalt, ahogyan arról korábban a BENNFENTES is írt.
  • Karácsonynak nem jött össze ez a terve sem.
  • Ahogy a Momentum is összecsuklott a tárgyalásokon a színfalak mögött, és azzal az MSZP-vel kellett szövetkeznie, amit korábban Fekete-Győr támadott.
  • A cikkből teljesen kimaradt a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom, és a Pálinkás József alapította Új Világ Néppárt is.
  • Ez nem véletlen, ugyanis a jelenleg az Országgyűlésben frakcióval rendelkező pártok - legyenek bármilyen kicsik is és esélytelenek az 5%-ra -, nem akarnak újabb "kullancsokat" a baloldali összeborulásba.
Bel 2021-06-26 | 18:17
Notórius hazudozók egymás között: Annalena Baerbockhoz látogatott Karácsony Gergely

Notórius hazudozók egymás között: Annalena Baerbockhoz látogatott Karácsony Gergely

  • A Zöldek kancellárjelöltje pont olyan, mint Karácsony: össze-vissza hazudott az utóbbi időkben az önéletrajzában az iskolai végzettségeiről, PhD-fokozatáról, a német sajtó pedig kínosan lebuktatta.
  • Pedig az év elején ő volt az egyértelmű favorit, a Zöldek felmentek 28% fölé, a CDU-CSU pedig 20%-ra esett.
  • Azonban a Zöldek klímapolitikai programja - belföldi repülőjáratok eltörlése, az üzemanyagok CO2-adójának radikális emelése - kijózanította az embereket.
  • Mostanra így megfordult a verseny, és jelenleg úgy tűnik, továbbra is a CDU-CSU adhatja majd Németország vezetőjét.
  • Karácsony továbbra is hazudik a Twitter csatornáján, mert azt írja, hogy tartalmas és mély megbeszéléseket folytatott Berlinben.
  • Ő, aki a magyaron kívül egyetlen hangot se tud se németül, se angolul, se egyéb idegen nyelven.
Bel 2021-07-08 | 09:44
5 millió 524 ezer a beoltott, 55 az új fertőzött, elhunyt 5 beteg

5 millió 524 ezer a beoltott, 55 az új fertőzött, elhunyt 5 beteg

  • 5 126 330 fő már a második oltását is megkapta.
  • 55 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 393 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 5 beteg.
  • Az aktív fertőzöttek száma pedig 37 599 főre csökkent.
  • 72 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen.
Bel 2021-12-20 | 15:36
Az Index megszerezte az eltitkolt kutatást, amiről szemrebbenés nélkül hazudott az ellenzék

Az Index megszerezte az eltitkolt kutatást, amiről szemrebbenés nélkül hazudott az ellenzék

  • Múlt héten szerdán a 444 ismertette az ellenzék első, saját kutatását, amely drámai számokat tartalmazott az ellenzékre nézve.
  • Kunhalmi Ágnes azt mondta a kutatásról, nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni, igaz, ő nem is látta.
  • Márki-Zay pedig úgy nyilatkozott, ezt kutatásnak se lehet nevezni, és csak nyers adatokat tartalmaz.
  • Vita volt arról is, a kutatásnak van-e ismert a módszertana, és a kutatást sem vette senki a nevére.
  • Minden ellenzéki szereplő hazudott, mert a pártvezetők ismerték ezt a kutatást, és a módszertan is benne van a 69 oldalas dokumentumban.
  • Ahogyan arról is hazudtak, hogy a kutatásnak ne lenne gazdája, mert van.
  • Az Iránytű Intézet volt az adatfelvevő (Jobbik-háttérintézmény), és az adatokból a 21 Kutatócsoport (Momentum-háttérintézmény) készítette az elemzést.