Megint kiderült, azok gazdálkodása nem felel meg a törvényi előírásoknak, akik a leghangosabban követelik az átláthatóságot

Megint kiderült, azok gazdálkodása nem felel meg a törvényi előírásoknak, akik a leghangosabban követelik az átláthatóságot
  • A Momentumot érte ismét kritika, mert a lila párt nem szabályosan gazdálkodik a forrásaival - figyelmeztette az ÁSZ a párt elnökét.
  • Ez nem az első alkalom, hogy a NOlimpiával berobbanó, az EP-választásokon jól szereplő, ám mára eljelentéktelenedő kis pártot kritika éri a gazdálkodása miatt.
  • Köztudott, hogy a Momentum a legharcosabb korrupció-ellenes párt, de úgy látszik, magukra nézve a szabályokat nem tartják olyan fontosnak.
  • A költéseiket is csak azt követően töltötték fel a weboldalukra, hogy Gulyás Márton szénnéégette a Partizán beszélgetős műsorában Fekete-Győr Andrást.

Nem volt biztosított a Momentum Mozgalom gazdálkodásának törvényessége 2018-2019-ben, ezért a pártnak erősítenie kell a gazdálkodása törvényességét - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Holman Magdolna azt közölte, a Momentum a vizsgált időszakban nem teremtette meg gazdálkodásának átláthatóságát, illetve a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát a párt tagsága és az állampolgárok felé.

Az ÁSZ ezért kilenc javaslatot tett a párt elnökének, akinek ezek alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie - húzta alá. A számvevőszék alelnöke beszámolt arról is, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak szintén lépnie kell a törvényes gazdálkodás érdekében.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-08-26 | 10:56
24 óra alatt 384 határsértőt tartóztattak fel a rendőrök

24 óra alatt 384 határsértőt tartóztattak fel a rendőrök

  • Augusztus 25-én 0 és 24 óra között.
Bel 2021-08-08 | 13:45
Olyan nagy bajban van Karácsony kampánya, hogy a legesélytelenebbekkel kezdett szövetségépítésbe

Olyan nagy bajban van Karácsony kampánya, hogy a legesélytelenebbekkel kezdett szövetségépítésbe

  • Ugyan Karácsony minden, a kampányának sikertelenségéről szóló kutatást cinikusan leseper az asztalról, a jelek arra mutatnak: ő is pontosan tudja, hogy a kampánya gyengélkedik.
  • Előbb az IDEA-Závecz, majd a Századvég és a Nézőpont is arra jutott, személyes miniszterelnök-jelölti kampánya nem hoz eredményeket a Főpolgármesternek.
  • Az IDEA-Závecz azt közölte, csak a harmadik helyezett jelenleg Jakab és Dobrev mögött.
  • A Századvég szerint a választók közel kétharmada elutasítja a személyét, és sem a bizonytalanok, sem a centrumszavazók között nem népszerű.
  • A Nézőpont pedig négyszeres különbséget mért Orbán javára, ha az a kérdés, hogy Karácsony vagy Orbán.
  • Minden jel szerint tudja ezt Karácsony is, és a saját közvélemény-kutatásai is azt támasztják alá, a Főpolgármester miniszterelnök-jelölti kampánya nem hozza a várt eredményeket.
  • Ezért utolsó elkeseredett lépésként szövetségre akar lépni a második forduló előtt Márki-Zay Péterrel és Pálinkás Józseffel, hogy a két utolsó jelölt támogatói a második fordulóban majd rá szavazzanak.
Bel 2021-10-11 | 17:47
5%-ot esett az ellenzék az előválasztás során

5%-ot esett az ellenzék az előválasztás során

  • Ez az eredménye a szervezetlen káosznak és a Karácsony-Márki-Zay bohóckodásnak.
Bel 2022-05-02 | 16:13
Határvédelem: A rendőrök 24 illegális migránst tartóztattak fel

Határvédelem: A rendőrök 24 illegális migránst tartóztattak fel

  • A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei az osztrák és cseh rendőrökkel együttműködve 2022. május 2-án 14 óra 40 perckor 24 határsértőt tartóztattak fel Mórahalom külterületén.
  • Ellenőrzésük során a csoport tagjai szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
Bel 2022-08-29 | 07:23
REKORD: 39 fős illegális MigránsTaxit fogtak el

REKORD: 39 fős illegális MigránsTaxit fogtak el

  • A rendőrök 2022. augusztus 28-án az M1-es autópályán, Tatabánya térségében ellenőriztek egy tehergépkocsit.
  • Jármű rakterében 38 férfi tartózkodott, akik nem tudták igazolni az országban való jogszerű tartózkodásukat.
  • A járőrök őket a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
  • A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • Török állampolgárságú járművezetővel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Bel 2022-07-20 | 10:54
Szigetszentmiklósnál állították meg a MigránsTaxit

Szigetszentmiklósnál állították meg a MigránsTaxit

  • 2022. július 19-én 22 óra körül az M0 autóúton, Szigetszentmiklós térségében állítottak meg egy magyar rendszámú személygépkocsit.
  • A járművet egy 21 éves görög állampolgár vezette, szintén görög társán kívül a járműben további hat külföldi tartózkodott.
  • A hat, magát afgán, illetve pakisztáni állampolgárnak valló emberek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a rendőrök a sofőrrel és társával együtt elfogták és előállították őket.
  • Az illegális migránsokat - meghallgatásukat követően - a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz
Bel 2021-10-25 | 09:33
Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza

Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza

  • A beoltottak száma 5 938 665 fő, közülük 5 718 873 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 104 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • Az elmúlt három nap összesen 6688 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 850 513 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 75 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 795 562 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 24 384 főre emelkedett.
  • 1 588 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 191-en vannak lélegeztetőgépen.