Előválasztási mutyi: "akart a fene DK-s lenni"

Előválasztási mutyi: "akart a fene DK-s lenni"
  • Molnár Gyula egykori MSZP-elnök azt mondta, ő csak a pártok megállapodásának áldozata lett.
  • Szerinte őt ingyen odaadták a DK-nak.

Az MSZP volt elnöke szerint a két baloldali párt, az MSZP és a DK között kitört háború áldozatává lett, amikor az MSZP egy korábbi pártközi megállapodást felrúgva függesztette fel tagságát.

Molnár Gyula az elmúlt napok eseményeit az ATV stúdiójában kívánta tisztázni, mivel a személye körül kitört vitában mindeddig nem szólalt meg.

Molnár Gyula szerint a két párt, az MSZP és a DK egyeztettek egy olyan tárgyaláson, ahová őt nem hívták meg. Ott állapodtak meg indulásának részleteiről.

A megállapodás szerint miután Hiller István és Komjáthy Imre MSZP-s politikusok számára DK-s támogatást szereztek, engem úgymond ingyen odaadtak a DK-nak, mivel ahhoz nem találtak támogatást, hogy a DK visszalépjen az én javamra is – mondta el Molnár Gyula, aki hozzátette, ő sok mindent hajlandó megtenni az ellenzéki együttműködésért, tehát vállalja, hogy a DK-frakcióban köt majd ki, de arról tudomása sem volt, hogy az elfogadott titkos záradék kizárásával és felfüggesztésével járhat.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-12-13 | 11:37
Elvenné az emberektől Márki-Zay, hogy egyről a kettőre léphessenek

Elvenné az emberektől Márki-Zay, hogy egyről a kettőre léphessenek

  • Minimálbér-ellenes kirohanásaival Márki-Zay azt üzeni, megszüntetné azt, hogy az emberek fokozatosan, egyre jobban élhessenek a munkájukból.
  • De nem csak a szűken vett minimálbér miatt, hanem azért is veszélyes ez az ötlet, mert rengeteg ellátási forma a minimálbérhez között Magyarországon.
  • Amit ha eltörölnek, akkor annak tovagyűrűző hatása is lenne a nagyszülői gyedre, a gyermekgondozási díjra és az álláskeresési járadékra is.
Bel 2021-07-31 | 09:08
Bicikliutat építi Karácsonynak a kormány - 850 kilométer hosszan, keresztben az országon

Bicikliutat építi Karácsonynak a kormány - 850 kilométer hosszan, keresztben az országon

  • Ha elkészül, a Főpolgármester Budapesten kívül hódolhat kedvenc hobbyjának.
Bel 2021-08-18 | 11:55
Migránstaxit fogtak Vas megyében

Migránstaxit fogtak Vas megyében

  • A rendőrök Kőszegen vonták ellenőrzés alá a gépkocsit.
Bel 2022-02-04 | 07:36
Újabb szír migráns csoportot fogtak el

Újabb szír migráns csoportot fogtak el

  • A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. február 4-én 4 óra 45 perc körül 11 külföldit tartóztattak fel Katymár térségében.
  • Az illegális migránsok szír állampolgárnak vallották magukat, és jogellenesen jutottak be az ország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-09-09 | 13:19
Embercsempész Apostagnál, határsértők Homorúdnál

Embercsempész Apostagnál, határsértők Homorúdnál

  • Az illegális migránsokat a nyomozók visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz, míg az embercsempészt őrizetbe veszik.
Bel 2021-12-07 | 11:53
Völner Pál lemondott államtitkári megbízatásáról

Völner Pál lemondott államtitkári megbízatásáról

  • Míg a baloldalon semmi követekezménye nincsen soha semminek, vád alatt álló, korábbi elítélteket tűrnek meg a tagjaik között, a jobboldalon ha valaki hibát követ el, akkor azonnal lemond a köztisztségeiről.
  • Völner közleményében azt írja, "nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte, azonban vállalja az ügy politikai következményeit, és a mai nappal lemond államtitkári posztjáról".
Bel 2021-11-25 | 07:24
Az illegális migránsokat elfogták, az embercsempész még szökésben

Az illegális migránsokat elfogták, az embercsempész még szökésben

  • A Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztályának információja alapján a Pest megyei rendőrök 2021. november 24-én 22 óra 53 perckor az M0-s autóút 19-es kilométerszelvényében vezettek ki egy kisbuszt.
  • A sofőr a leállósávon állt meg a járművel, majd kipattant a kocsiból és elfutott.
  • A rendőrök 16 migránst találtak a raktérben, a kisbusz sofőrjét jelenleg is keresik.
  • A magukat afgán és indiai állampolgárnak valló migránsok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök előállítják őket.
  • Az illegális migránsokat - meghallgatásukat követően - a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik a biztonsági határzárhoz, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít büntetőeljárást.
Bel 2021-09-06 | 12:15
Így bánnak Karácsonyék egy fővárosi, védett építménnyel

Így bánnak Karácsonyék egy fővárosi, védett építménnyel

  • Igénytelenség, igénytelenség, igénytelenség.
  • Persze érhető, hogy így néznek ki a budapesti közterek, a városházán mindenki Karácsony miniszterelnök-jelölti kampányával van elfoglalva.