Hónapokig adagolt nyugtatót az idős asszonynak, hogy megszerezze érdi nyaralóját

  • Miután a nő meghalt, azt is elintézte, hogy ne legyen boncolás.

A Budapesten élő nő 2019 áprilisában ismerkedett meg Sz. Kálmánnal egy társasházban történt lakásfelújítás során. Ezután a férfi anyagi haszonszerzési céllal az áldozat bizalmába férkőzött, rendszeresen látogatta a budapesti lakásán, különféle ajándékokat, virágot, élelmiszert vitt neki.

Az egyedül élő asszony az érdi nyaralóját is megmutatta a férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint azért, hogy a nő életét megrövidítse és a házat megszerezze, az asszony tudta nélkül hosszabb időn keresztül altató és nyugtató hatású gyógyszereket adagolt neki. A gyógyszeres befolyásoltság alatt álló nővel először egy birtokbavételi szerződést kötött, majd rávette, hogy kössenek öröklési szerződést, amiben vállalta, hogy élete végéig tartásban és gondozásban részesíti a nőt, cserébe az idős nő ráhagyja az érdi ingatlanát. A szerződés megkötése előtt szintén gyógyszert adagolt az asszonynak.

Az egyébként jó egészségnek örvendő, önellátásra képes idős nő egészségi állapota a gyógyszerek hatására gyorsan romlani kezdett, lefogyott, nehezen járt és zavartan viselkedett. A 2019. július 30-ra virradó éjszaka az érdi házában, a gyógyszerek miatt kialakult egyensúlyzavara miatt elesett, és olyan sérüléseket szenvedett, amikbe belehalt.

Sz. Kálmán 2019 nyarától többször az idős nőnél aludt az érdi ingatlanban, és 2019. július 30-án reggel bejelentést tett a mentőszolgálat segélyhívó számán, miszerint a nagymamáját holtan találta az érdi házban.

A halott hozzátartozójaként nyilatkozott a helyszíni halottvizsgálatot végző orvosnak, és a boncolás mellőzését kérte. A halottvizsgálati bizonyítvány kiállítása után pedig intézkedett a nő eltemettetéséről.A KR NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján, rendelt el nyomozást 2019 novemberében emberölés bűntettének elkövetése miatt, akkor még ismertelen tettes ellen. Sz. Kálmánt tavaly júniusban fogták el Érden, azóta letartóztatásban van. A férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozás során kiderült, hogy Sz. Kálmán korábban több alkalommal követett már el egyedül élő, időskorú emberek sérelmére bűncselekményeket vagyoni haszonszerzés céljából,

illetve az érdi asszony halálát követően újabb időskorúak behálózásával is próbálkozott.A nyomozás befejezése után a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az ügyet a nyomozás felügyeletét ellátó Pest Megyei Főügyészségnek megküldte. A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-03-02 | 10:11
Magyarország segít: eddig 532 gyermeket mentettünk meg a háborútól

Magyarország segít: eddig 532 gyermeket mentettünk meg a háborútól

  • Az ukrajnai háború elől 2022. március 1-én 4058 menekült, köztük 532 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
  • Legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább, vagy rokonokhoz mentek.
  • Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 37 ember, köztük 7 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg.
  • A Kormány 752 menekültnek adott szállást kedd délutánig.
  • Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség erői a pályaudvarokon segítik az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket, valamint biztosítják a közrendet.
  • A menekültek ellátása, szállítása, elszállásolása érdekében a rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a  segélyszervezetek munkatársaival.
Bel 2021-07-19 | 21:01
Pintér: 2010 május 29. óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak és nem folytatnak

Pintér: 2010 május 29. óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak és nem folytatnak

  • Ezt a lefolytatott ellenőrzések eredményei is alátámasztják – közölte a belügyminiszter.
  • A belügyminiszter azt is írta: a független képviselő Szél Bernadett konkrét kérdéseit kész megválaszolni az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén.
Bel 2022-02-04 | 10:21
Márki-Zaynak saját maga szerint sincs esélye a győzelemre

Márki-Zaynak saját maga szerint sincs esélye a győzelemre

  • Londoni hakniturnéján 40 százaléknyi esélyt adott magának.
  • Mostanában egyre többször mondja, hogy "soha nem állítottam vagy mondtam, hogy le tudom győzni Orbán Viktort".
  • Holott az egész előválasztáskor azt hajtogatta, egyedül ő tudja legyőzni a jelenlegi miniszterelnököt, arra nem alkalmas se Jakab, se Karácsony, sem Dobrev.
  • Most már tagadja a korábi mondatait.
  • Igaz, azt is állította, hogy soha nem mondta, hogy eltörölné a rezsicsökkentést, bezáratná a vidéki sürgősségiket és szülészeteket.
  • Pedig mindet mondta, a rezsicsökkentésről azt, hogy "nyilvánvalóan a rezsicsökkentésnek azt a formáját, amit Orbán Viktor kitalált, azt nem akarjuk fönntartani".
  • A vidéki szülészetekről és traumatológiákról pedig azt nyilatkozta, hogy "a vidéki embereknek el kell fogadni, hogy nincs a közelükben szülészet és traumatológia".
Bel 2022-01-03 | 12:05
Elfogták a fák között bujkáló migránsokat

Elfogták a fák között bujkáló migránsokat

  • A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. január 3-án 7 óra 5 perckor 15 külföldit tartóztattak fel Mélykút térségében.
  • Az illegális migránsok indiai, bangladesi és afgán állampolgárnak vallották magukat, és jogellenesen jutottak be az ország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
 
 
 
Bel 2022-05-17 | 08:54
Álprobléma: 3 migránsbanda, összesen 62 határsértő

Álprobléma: 3 migránsbanda, összesen 62 határsértő

  • A Bács-Kiskun megyei egyenruhások 2022. május 16-án 22 óra 20 perc és 17-én 3 óra 5 perc között három nagyobb létszámú migránscsoportot – összesen 62 személyt – tartóztattak fel Dávod, Kelebia és Csikéria térségében.
  • A magukat afgán, török és szír állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-08-07 | 13:13
Szlávik: semmi alapja nincs annak a kijelentésnek, hogy a kínai vakcina nem hatékony

Szlávik: semmi alapja nincs annak a kijelentésnek, hogy a kínai vakcina nem hatékony

  • A Mandinernek adott interjút az elismert orvos.
  • Tételesen cáfolja a baloldal és Karácsony Gergely hazudozásait a kínai vakcinával kapcsolatban.
Bel 2021-10-18 | 09:51
Újabb közel 800 ezer antigén gyorstesztet biztosít a kormány a háziorvosoknak

Újabb közel 800 ezer antigén gyorstesztet biztosít a kormány a háziorvosoknak

  • A háziorvosok eddig is végeztek gyorstesztet, most még több lehetőségük lesz arra, hogy kiszűrjék koronavírus-gyanús betegeket a nagyszámú szezonális légúti betegségek tüneteivel jelentkezők közül.
  • A koronavírus gyanúról továbbra is a háziorvos dönt.