Egyre jobban mennek a dolgok: megint nőttek a konjunktúraindexek

Egyre jobban mennek a dolgok: megint nőttek a konjunktúraindexek
  • Ez a mutatószám előre jelzi a lakosság, és a gazdaság szereplőinek gazdasági várakozásait.
  • A legoptimistábbak az építőipari és az ipari vállalkozások.

A rendelésállomány – ezen belül az exportrendelések – valamint az elmúlt időszaki termelés megítélése javult, a készleteké stagnált.  Az építőipari cégek kilátásai áprilisban nagyot javultak, azóta lényegében stagnálás érezhető – az ágazati bizalmi index májusban hibahatáron belül nőtt, júniusban pedig hasonló mértékben csökkent - közölte a GKI.

A kereskedelmi bizalmi index az áprilisi jelentős és a májusi kismértékű növekedését követően júniusban lassulva emelkedett tovább. A szolgáltatói bizalmi index júniusban nem változott.

Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága az áprilisi látványos javulás után összességében nem változott, minimálisan visszafogottabb lett, de így is minden ágazatban több cég készült a létszám bővítésére, mint csökkentésére. Júniusban főleg a kereskedelmi és szolgáltató cégek foglalkoztatási elképzelése lett halványabb, ezt megelőzően is ezek a cégek voltak a legóvatosabbak.

A GKI fogyasztói bizalmi index júniusban immár negyedik hónapja növekedett. A lakosság saját pénzügyi helyzetének, megtakarítási képességének alakulását, valamint a nagyértékű fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét is javulónak érzékelte – tájékoztatott a GKI.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-14 | 07:28
Brutális nyomás: Alig néhány óra alatt 3 embercsempész, 36 illegális migránst akart átcsempészni Magyarországon

Brutális nyomás: Alig néhány óra alatt 3 embercsempész, 36 illegális migránst akart átcsempészni Magyarországon

  • Néhány óra alatt 3 embercsempészt fogtak el a rendőrök.
  • A férfiakat őrizetbe veszik.
Bel 2021-07-29 | 11:04
65 új fertőzöttet igazoltak, nincs újabb elhunyt

65 új fertőzöttet igazoltak, nincs újabb elhunyt

  • A delta vírusmutáns azonban több európai országban erősen terjed, ezért aki még nem oltatta be magát, tegye meg - hívja fel a figyelmet a hivatalos tájékoztató honlap.
  • Az Operatív Törzs Európában elsőként teszi lehetővé a harmadik oltást mindenkinek, augusztus 1-től. 
Bel 2021-06-14 | 12:55

Két közbeszerzésen 4,7 milliárdot szakított a STRABAG a Fővárosban

  • A Blaha Lujza tér tervezését és kivitelezéséért 3,6 milliárdot kap az STR Kft. és annak alvállalkozója, STRABAG Kft.
  • A Pesti rakpart északi irányba történő rendezését is a Strabag nyerte, ennek ára nettó 1,1 milliárd forint.
  • A Blaha Lujza tér tervezésére és kivitelezésére mindössze egyetlen árajánlatot kapott a BKK.
  • Ennek ellenére a BKK azzal érvel, "a legjobb ár-érték arányt tartalmazó érvényes ajánlatot a közbeszerzési eljárásban ajánlattevő nyújtotta be".
  • Karácsonynak 2012-ben még nem volt jó véleménye a cégről.
Bel 2021-07-21 | 16:52
Szombathy Pál, liberális újságíró: az újságírók között mindig voltak fedett hírszerzők és ügynökök is

Szombathy Pál, liberális újságíró: az újságírók között mindig voltak fedett hírszerzők és ügynökök is

  • Szombathy szerint "nem minden civil szervezet az, aminek látszik".
Bel 2021-10-20 | 09:55
Márki-Zay hátán mászik vissza a bukott múlt

Márki-Zay hátán mászik vissza a bukott múlt

  • Az eddig Karácsony mögött álló Bajnai Gordon is új mozgalmat indít, minden választókerületbe akarnak szavazatszámlálót.
  • Ez teljesen legitim cél, csak annyi vele a bibi, hogy maga Márki-Zay ismerte el egy hangfelvételen: az országgyűlési választásokon nem lehet csalni.
Bel 2021-06-05 | 17:20

A kormánypártiak 86, és az ellenzékiek 59 százaléka is helyesli a Szputnyik V oltóanyag beszerzését

  • Az Alapjogokért Központ arra volt kíváncsi, mi az emberek véleménye az orosz vakcina beszerzéséről.
  • Rákérdeztek arra is, a magyarok elégedettek-e a hazai járványkezeléssel.
  • A teljes felnőtt népességet reprezentáló kutatás szerint a magyarok 54%-a elégedett a járványellenes intézkedésekkel.