Hazahívná a CEU-t. Amelynek karai jelenleg is Budapesten működnek.
Karácsony szerint a válságkezelés is elhibázott.
Nagy szerencsétlensége, hogy a GKI mai konjunktúra-indexe ezt cáfolja.
Ahogyan egy friss közvélemény-kutatás is megerősíti: az emberek 57%-a egyetért a kormány gazdasági cselekedeteivel.
Karácsony próbál előre menekülni ezzel a kampányhúzással, de vérszegénynek tűnik ez most, amikor elképesztő kánikulában rostokollnak az autósok Budapesten.
Ezeket a dugókat a hozzá nem értő városvezetés hozta Budapest nyakára.
A szekszárdi születésű, és ott is élő Hadházy Ákost a zuglói választókerületben indítja a Momentum.
A fiatal párt ezen húzása a szövetségeseknél is kicsapta a biztosítékot, az ugyanis egy biztosnak mondható baloldali körzet, vagyis bárki indul baloldali színekben, az nyerhet ott.
Hadházy nem csupán Szekszárdot hagyja hátra: másfél évtizedes közéleti karrierje során megjárta már a Fideszt, az LMP-t, a Márki-Zay alapította MMM-t, és most a Momentum színeiben indul.
A választókörzet jelenlegi MSZP-s képviselője és Hadházy között éles szócsata folyik, mióta a Momentum Hadházyt ejtőernyőzette a zuglói választókerületbe.
Tóth interjút adott a Partizánnak, cserébe a nemzet leghíresebb lódoktora kommentben bolsevikozza őt.
Sajnos az igazmondási versenybe nem szabad a baloldalnak beneveznie, mert úgy jár, mint Karácsony Gergely a városvezetéssel: elhasal az első megoldandó feladatnál.
Budapesten 22 milliárd forint, Újpesten 3,2 milliárd, Józsefvárosban 4,9 milliárd, Ferencvárosban 6 milliárd, Érden 28,8 milliárd maradt a város kasszájában.
Szegeden közel 30 milliárd, Egerben mintegy 2 milliárd, Tatabányán 7,8, Szombathelyen 2,8 milliárd, Pécsett 1 milliárd forintnyi szabad pénzeszköz maradt meg tavalyról.
A beoltottak száma 6 402 762 fő, közülük 6 187 600 fő a második, 3 845 314 fő a harmadik, 261 879 fő már a negyedik oltását is felvette.
2327 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 854 198 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Elhunyt 40 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 709 370 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 99 318 főre csökkent.
1858 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 56-an vannak lélegeztetőgépen.
A beoltottak száma 5 986 727 fő, közülük 5 764 573 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 475 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
8394 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 931 414 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Elhunyt 132 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 815 845 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 83 818 főre emelkedett.
4990 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 488-an vannak lélegeztetőgépen.