Felfüggesztette tagságát a pécsi MSZP-s politikus, akit "levettek" a tábláról

Felfüggesztette tagságát a pécsi MSZP-s politikus, akit "levettek" a tábláról
Felfüggesztette a tagságát az MSZP-ben Szakács László, a párt országgyűlési képviselője.Csütörtök este az ATV-ben ezt azzal indokolta, hogy az MSZP elnöksége nem támogatja az indulását Baranyában. Elmondása szerint attól tartottak, hogy esetleg átülne...

Felfüggesztette a tagságát az MSZP-ben Szakács László, a párt országgyűlési képviselője.

Csütörtök este az ATV-ben ezt azzal indokolta, hogy az MSZP elnöksége nem támogatja az indulását Baranyában. Elmondása szerint attól tartottak, hogy esetleg átülne a DK frakciójába. Így viszont tényleg DK-s jelölt lehet Szakácsból, mert Gyurcsány Ferenc már rá is telefonált, és a napokban leülnek tárgyalni. "Nekem kell találni egy olyan pártot, ami támogatni fog az előválasztásokon" - mondta Szakács.

Hogy a Magyar Szocialista Párt részéről mindennek mégis mi értelme volt, azt Szakács sem értette: "Ez úgy zúdul az emberre, hogy abban a pillanatban nekem meg kellett állnom az autópályán sétálgatnom kicsit, hogy megemésszem, miért is vonják nekem vissza a jelöltségemet."

Nemrég az MSZP korábbi elnöke, Molnár Gyula is bejelentette, hogy inkább átigazol Gyurcsányékhoz.

Címkék: