Orbán: már nem a "világ proletárjai egyesüljetek", hanem a "világ liberálisai egyesüljetek" az új jelszó

Orbán: már nem a "világ proletárjai egyesüljetek", hanem a "világ liberálisai egyesüljetek" az új jelszó
  • Az új magyar törvény csak világosan rögzíti, hogy a gyermekek szexuális neveléséről kizárólag a szülő dönthet.
  • Az iskolai nevelés nem állhat ellentétben a szülő akaratával, az legfeljebb csak kiegészítő lehet, formáját és tartalmát pontosan meg kell határozni, és a szülők egyetértéséhez kell kötni.
  • Magyarországon senki sem szól bele abba, hogy a felnőttek miként élnek.
  • Ezért a magyar törvény nem vonatkozik a 18 év feletti felnőttek életére, szexuális szokásaira, sem az ő saját, felnőtt nyilvánosságukra.

A liberális gőzhengerek ismét elindultak Magyarország ellen - írja a miniszterelnök a miniszterelnok.hu portálon.

Most a pedofilokat radikálisan büntető, a gyermekeinket pedig radikálisan védelmező új törvények miatt verik félre az európai harangokat. Hiába, a mozgalom örök, már nem a "világ proletárjai egyesüljetek", hanem a "világ liberálisai egyesüljetek" az új jelszó. Ez persze erősíti azt a közép-európai meggyőződést, hogy ma a liberális voltaképpen a diplomás kommunista.

A mostani baloldali kampány Magyarország ellen újabb bizonyíték arra, hogy ma a baloldal a szabadság ellensége, mert szólásszabadság helyett általuk definiált politikai korrektséget, véleménypluralizmus helyett pedig véleményhegemóniát akarnak a maguk számára.

Pedig az új magyar törvény semmilyen magasztos eszmébe vagy európai jogszabályba nem ütközik. Az új magyar törvény csak világosan rögzíti, hogy a gyermekek szexuális neveléséről kizárólag a szülő dönthet. Az iskolai nevelés nem állhat ellentétben a szülő akaratával, az legfeljebb csak kiegészítő lehet, formáját és tartalmát pontosan meg kell határozni, és a szülők egyetértéséhez kell kötni.

A szülők joggal várják el azt is, hogy olyan felületeken, amelyeket gyermekeink korlátozás nélkül használnak, se pornográfia, se öncélú szexualitás, se homoszexualitás, se nemváltoztató programok ne legyenek elérhetőek. Ezeket a korlátozásokat is sebészi pontossággal meg kell határozni.

Magyarországon senki sem szól bele abba, hogy a felnőttek miként élnek. Felfogásunk szerint a felnőtt szabad embernek nem valamiféle világi hatóság előtt kell számot adnia az életéről, hanem a Jóisten ítélőszéke előtt, ha annak eljön az ideje.

Ezért a magyar törvény nem vonatkozik a 18 év feletti felnőttek életére, szexuális szokásaira, sem az ő saját, felnőtt nyilvánosságukra. Sőt, a magyar társadalom európai kontextusban az egyéni szabadság és a tolerancia mellett leginkább elkötelezett európai népek közé tartozik. Ennek okai a kulturális hagyományainkban, a keresztény szabadságban, a nemzeti szabadságért vívott harcokban és a kommunizmus és a kommunista önkény mély megvetésében gyökereznek.

A magyar szabadság nemcsak a politikai szabadságot, választást, szólás-, gyülekezési és egyesülési szabadságot jelent, hanem jogot, hogy saját belátásunk szerint védjük a családjainkat, és neveljük a gyermekeinket. Törvényünk méltó folytatása az európai szabadsághagyományoknak. Éppen most indult a vita Európa, vagyis gyermekeink jövőjéről. Itt vagyunk, állunk a viták elébe.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-02-04 | 07:36
Újabb szír migráns csoportot fogtak el

Újabb szír migráns csoportot fogtak el

  • A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. február 4-én 4 óra 45 perc körül 11 külföldit tartóztattak fel Katymár térségében.
  • Az illegális migránsok szír állampolgárnak vallották magukat, és jogellenesen jutottak be az ország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-09-16 | 11:53
Karácsony azt kamuzza, dehogy akar ő feljebb törni, nagy megtiszteltetés neki a főpolgármesterség is

Karácsony azt kamuzza, dehogy akar ő feljebb törni, nagy megtiszteltetés neki a főpolgármesterség is

  • Ennek ellenére 3 hónapja csak a személyes miniszterelnök-jelölti kampányával van elfoglalva.
  • VV Zsoltinak adott interjút egy kisbuszban a hiperpasszív munkavégzéséről hírhedt Főpolgármester.
  • A nyelvvizsga-botrányáról azt mondta, ha valaki hibázott, az nem ő volt.
  • A budapesti dugókról pedig azt állította a délelőtt fél tízkor álmoskás fejjel a konyhájából élőző Facebook-mester, hogy egy nagyvárosban életszerű, hogy ez történik.
Bel 2021-08-10 | 12:57
Újabb embercsempész fogtak el a magyar rendőrök

Újabb embercsempész fogtak el a magyar rendőrök

  • A rendőrök Szeleste térségében ellenőrizték a gépkocsit.
  • A koronavírus járvány idején kiemelt veszélyt jelen az illegális migráció.
Bel 2021-11-09 | 17:57
A magyarok Európa legalacsonyabb rezsidíjait fizetik

A magyarok Európa legalacsonyabb rezsidíjait fizetik

  • Márki-Zay pedig folyamatosan azzal kampányol, emelni kell a lakosság terheit.
Bel 2022-02-04 | 10:21
Márki-Zaynak saját maga szerint sincs esélye a győzelemre

Márki-Zaynak saját maga szerint sincs esélye a győzelemre

  • Londoni hakniturnéján 40 százaléknyi esélyt adott magának.
  • Mostanában egyre többször mondja, hogy "soha nem állítottam vagy mondtam, hogy le tudom győzni Orbán Viktort".
  • Holott az egész előválasztáskor azt hajtogatta, egyedül ő tudja legyőzni a jelenlegi miniszterelnököt, arra nem alkalmas se Jakab, se Karácsony, sem Dobrev.
  • Most már tagadja a korábi mondatait.
  • Igaz, azt is állította, hogy soha nem mondta, hogy eltörölné a rezsicsökkentést, bezáratná a vidéki sürgősségiket és szülészeteket.
  • Pedig mindet mondta, a rezsicsökkentésről azt, hogy "nyilvánvalóan a rezsicsökkentésnek azt a formáját, amit Orbán Viktor kitalált, azt nem akarjuk fönntartani".
  • A vidéki szülészetekről és traumatológiákról pedig azt nyilatkozta, hogy "a vidéki embereknek el kell fogadni, hogy nincs a közelükben szülészet és traumatológia".