Két közbeszerzésen 4,7 milliárdot szakított a STRABAG a Fővárosban

  • A Blaha Lujza tér tervezését és kivitelezéséért 3,6 milliárdot kap az STR Kft. és annak alvállalkozója, STRABAG Kft.
  • A Pesti rakpart északi irányba történő rendezését is a Strabag nyerte, ennek ára nettó 1,1 milliárd forint.
  • A Blaha Lujza tér tervezésére és kivitelezésére mindössze egyetlen árajánlatot kapott a BKK.
  • Ennek ellenére a BKK azzal érvel, "a legjobb ár-érték arányt tartalmazó érvényes ajánlatot a közbeszerzési eljárásban ajánlattevő nyújtotta be".
  • Karácsonynak 2012-ben még nem volt jó véleménye a cégről.

A Blaha Lujza tér tervezését és kivitelezését, valamint a Pesti rakpart északi irányba történő rendezését is a Strabag nyerte – derül ki a főváros közbeszerzési eljárásainak dokumentumaiból - írja a Mandiner.

A Blaha Lujza tér tervezésére és kivitelezésére az árajánlatot kérő BKK mindössze egy árajánlatot kapott, mégpedig az "STR Mély- és Magasépítő Korlátolt Felelősségű Társaság"-tól (melynek alvállalkozója a címben említett a STRABAG Általános Építő Kft.) – derül ki a főváros közbeszerzési eljárásainak vonatkozó dokumentumaiból.

Az ajánlatot a BKK a következő indoklással fogadta el: "Az eljárást megindító felhívásban meghatározott értékelési szempont szerint a legjobb ár-érték arányt tartalmazó érvényes ajánlatot a közbeszerzési eljárásban ajánlattevő nyújtotta be és az ajánlat a rendelkezésre álló fedezetre tekintettel is megfelelő az alapfeladat tekintetében."

Vagyis a közbeszerzés során a BKK-nak mindössze egy cég adott árajánlatot, amelyet mint a legjobb "ár-érték arányt tartalmazó érvényes ajánlatot" fogadott el a közlekedési központ. A szóban forgó árajánlat összege egyébként nettó 3 591 119 573 forint.

A Pesti rakpart északi irányba történő rendezését is a Strabag nyerte meg

A Blaha Lujza tér tervezésén és kivitelezésén túl a Pesti rakpart északi irányba történő rendezését is a Strabag nyerte meg. És bár az ehhez kapcsolódó, a Fővárosi Önkormányzat által kiírt közbeszerzésben a nyertes alvállalkozón kívül négy másik cég is részt vett, végül ezúttal is az STR Mély- és Magasépítő Korlátolt Felelősségű Társaság (amelynek alvállalkozója a STRABAG Általános Építő Kft.) ajánlata győzött.

A nyertes árajánlat itt egyébként nettó 1 115 762 506 forint összegű.

Tavaly novemberben kizáratták volna a Strabagot a közbeszerzésekből

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese szerint az osztrák Strabag vezette STR M0 Konzorcium "nem az elvárható gondossággal járt el a híd kialakításánál, és hibázott a sarutípus kiválasztásánál" egy korábbi kivitelezés során.

"Magyarország legforgalmasabb útszakaszával – és az itt rendszeresen megfordulók idegeivel azért kell tehát csiki-csukit játszani, mert a külföldi cég nem járt el a megfelelő gondossággal" – fogalmazott Schanda Tamás, és hozzátette, a kormány a Strabaggal kötött szerződés minden pontját be fogja tartatni, minden hibát, felületességet, gondatlanságot számon fog kérni, és a lehető legszigorúbban jár majd el.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy az ilyen hanyagul, felelőtlenül eljáró cégeket miként lehetne egyszer és mindenkorra kizárni a közbeszerzésekből.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-07 | 17:54

Egert is a DK-nak adta a Jobbik

  • Újabb választókerületben szállt ki az előválasztásból a Jobbik a DK javára.
Bel 2022-02-01 | 15:54
Társadalmi konszenzus formálódik a gyermekvédelem ügyében

Társadalmi konszenzus formálódik a gyermekvédelem ügyében

  • Négyszer nem – a döntő többség elutasítja a kiskorúakat célzó szexuális propagandát.
Bel 2021-05-28 | 20:00

Előválasztási bábszínház: a Jobbik ezúttal egy székesfehérvári DK-s mögé állt be

  • Lassan tényleg semmi értelme nem lesz az előválasztási színjátéknak: ezúttal egy székesfehérvári DK-s mögé állt be a Jobbik.
Bel 2021-09-06 | 10:51
Vitézy Dávid a nagykörúti lámpaátállításokról: "ez minden, csak nem zöld közlekedéspolitika"

Vitézy Dávid a nagykörúti lámpaátállításokról: "ez minden, csak nem zöld közlekedéspolitika"

  • Korábban a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület is bírálta Karácsonyékat, szakmaiatlansággal és túlzott magabiztossággal vádolva a döntéshozókat.
Bel 2022-02-17 | 18:19
Lőfegyverrel megtámadták a határt védő rendőröket a migránsok - VIDEÓ

Lőfegyverrel megtámadták a határt védő rendőröket a migránsok - VIDEÓ

  • Már nem csak kövekkel, botokkal vagy gázspray-vel támadják a rendőröket és katonákat a déli határon.
  • Az elmúlt napokban a Csongrád-Csanád megyei határszakaszon üveggolyókat dobtak vagy lőttek a határ védői felé és két esetben fegyvert vagy annak utánzatát is láttunk illegális migránsoknál.
 
Bel 2021-09-25 | 13:07
Alacsonyan szállnak az etikai vizsgálatok: Bangónét élelmiszerosztás, Kiss Lászlót rágalmazás miatt panaszolták be

Alacsonyan szállnak az etikai vizsgálatok: Bangónét élelmiszerosztás, Kiss Lászlót rágalmazás miatt panaszolták be

  • Továbbra is forrnak az indulatok Hajdú-Bihar megyében, most éppen az 5-ös számú választókerületben.
  • Az egész megye konfiktusos terület, mert Karácsonyék a saját jelöltjüket is ki akarták golyózni a választásból.
  • A debreceni egyetem egykori rektorát, dr. Fábián Istvánt Karácsonyék kérték fel a jelöltségre, majd közölték vele, ejtették.
  • Az 5-ös választókerületben pedig egymást vádolják a felek előválasztási visszaéléssel, tudósít a Debreciner.
Bel 2022-03-07 | 16:01
Vietnámi sofőr próbált szíreket csempészni Tatabányánál

Vietnámi sofőr próbált szíreket csempészni Tatabányánál

  • A rendőrök az NNI jelzése alapján az M1-es autópálya 56-os kilométerszelvényében tartóztattak fel egy magyar honosságú személygépkocsit 2022. március 7-én 13 óra 58 perckor.
  • A járműben egy vietnámi állampolgárságú embercsempész, valamint öt szír férfi utazott, akik nem tudták igazolni az országban való jogszerű tartózkodásukat.
  • A járőrök az embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.
  • A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • Az embercsempésszel szemben a nyomozók büntetőeljárást indítanak.