Az Európai Bíróság megerősítette a menedékkérők jogait Németországban

  • A bíróság szerint a német hatóságok nem utasíthatják el a védelmet kérő migránsokat kizárólag arra hivatkozva, hogy a válságövezetekben, ahonnét érkeztek, viszonylag kevés a civil áldozat.
  • Ettől az aránytól nem lehet komoly egyéni veszélyt függővé tenni - szögezte le a luxemburgi székhelyű bíróság.

A német hatóságok nem utasíthatják el a védelmet kérő migránsokat kizárólag azon alacsony arányszámra való hivakozással, hogy a konfliktusövezetekben, ahonnét eredetileg érkeztek, a polgári áldozatoknak alacsony a száma - tudósít a Redaktionsnetzwerk Deutschland.

Ha a hatóságok szisztematikusan csak egy mennyiségi kritériumot alkalmaznak, akkor kizárhatják azokat az embereket, akiknek valóban védelemre van szükségük - döntött csütörtökön Luxembourgban az Európai Bíróság.

Ennek megfelelően a súlyos egyéni fenyegetés nem tehető attól függővé, hogy a polgári áldozatok száma a konfliktusövezetben tartózkodó emberek összlétszámához viszonyítva elér-e egy bizonyos küszöbértéket. A bíróság szerint minden egyedi eset összes releváns körülményének átfogó mérlegelésére van szükség.

A döntés hátterében egy Baden-Württemberg tartományi közigazgatási bíróság előtt folyamatban lévő ügy áll, amelynek arról kell döntenie, hogy az afgán Nangarhar tartományból származó két személynek meg kell-e adni az úgynevezett kiegészítő védelmet.

Ezt Németországban akkor biztosítják, ha az érintett személyt a származási országában "nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktus keretében elkövetett válogatás nélküli erőszak következtében" kínzás, halálbüntetés vagy az életét vagy testi épségét fenyegető súlyos egyéni veszély fenyegeti. A családegyesítés lehetősége egyértelműen korlátozott a kiegészítő védelem keretében.

A közigazgatási bíróság úgy érvelt, hogy mindkét esetben nem lehetett ténylegesen kisegítő védelmet nyújtani. Ennek oka az volt, hogy a döntés szempontjából a polgári áldozatok száma volt a döntő, amely a magas áldozatok száma ellenére sem érte el a német joggyakorlatban alapul vett küszöbértéket.

Más körülmények azonban arra utaltak, hogy a polgári lakosságra nézve elfogadhatatlan kockázatok állnak fent. A német bíróság ezért azt szerette volna megtudni az Európai Bíróságtól, hogy milyen kritériumok alapján állapítható meg, hogy a polgári lakosságot releváns veszély fenyegeti.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Kül 2021-07-16 | 13:38
Bőkezűen támogatja a német állam a semmittevést: egy öttagú migránscsalád akár 1812 euró támogatást is felvehet havonta

Bőkezűen támogatja a német állam a semmittevést: egy öttagú migránscsalád akár 1812 euró támogatást is felvehet havonta

  • Ez 600 000 forint minden hónapban.
  • Abban az esetben is jár ez a támogatás, ha adott esetben mind a két szülő dolgozik.
  • Bár ez a legritkább a német Hartz IV segély statisztikai összesítése alapján.
Kül 2021-06-17 | 16:34
Ausztria: csak július 1-el nyithatnak az éjszakai éttermek és bárok, és akkortól nem kell majd FFP2 maszk sem

Ausztria: csak július 1-el nyithatnak az éjszakai éttermek és bárok, és akkortól nem kell majd FFP2 maszk sem

  • Ausztria július 1-től tart ott, ahol mi április vége óta vagyunk.
Kül 2021-06-07 | 14:10
Áttörés: 52% szemben a 34 százalékkal: a Salvini-vezette olasz jobbközép látványosan erősödik

Áttörés: 52% szemben a 34 százalékkal: a Salvini-vezette olasz jobbközép látványosan erősödik

  • A legfrissebb kutatások szerint az olasz jobbközép 52%​-ot ért el.
  • A jobboldalon belül a Meloni-féle Olasz Testvérek fellendültek.
  • Rossz hír ez a Demokrata Pártnak és az 5 Csillagnak, amelyek együtt nem lépik túl a 34% -ot - írja az Il Giornale.
Kül 2023-02-20 | 21:02
WELT: Ukrajna akkor is kazettás- és foszforos gyújtóbombákat követel, ha azok használatát a nemzetközi jog tiltja

WELT: Ukrajna akkor is kazettás- és foszforos gyújtóbombákat követel, ha azok használatát a nemzetközi jog tiltja

  • Ugyan a nemzetközi jog szerint ezen fegyverek alkalmazása törvénytelen, de Ukrajna kitart a kazettás lőszerek iránti igénye mellett.
  • Kuleba külügyminiszter cinikusan úgy érvelt, Ukrajna nem részese a kazettás bombákat tiltó nemzetközi egyezményeknek.
Kül 2022-09-30 | 11:08
70 év óta először: 10% felett az infláció Ausztriában

70 év óta először: 10% felett az infláció Ausztriában

  • Osztrák közgazdászok az energia árának emelkedését okolják a rekordméretű inflációért.