"Az apjuk faszát, tényleg" - írta Soros lapjába egy transzszexuális az LMBTQ propaganda tiltása miatt

  • A 444-re az transzavaros Vay Blanka (szül. Vay Márton) írt, aki szerint most már tényleg vége van a világnak.

"Most inkább az érdekel, mi lesz holnapután? Semmi nem tart örökké, egyszer meg fognak ezek is bukni. Így vagy úgy, de megbuknak. Orbán Ráhel átveszi a királyságot, de nem tudja kézben tartani, vagy kiderül, hogy nem csak mondják a lengyel állami vezetők egymás között, hogy Orbán leszopta Putyint, de Putyin le is videózta a mobiljával és a neten landol, vagy az ellenzéki összefogás centikkel hamarabb fog átesni a célszalagon, a fene tudja.Akkor mit fogunk tudni kezdeni egymással, mi, akik próbáltuk megállítani ezt a bűzösen habosodó fasiszta elmebajt, és azok, akik csak nézték?" - teszi fel a kérdést feldúltan Vay.

A Soros-fizette Amnesty is bírálja a törvényt: "Nagyon gonosz az a politika, amely a közbeszéd uralása miatt képes feláldozni gyerekek életét" - mondta a kormánypárti törvényjavaslatról az Amnesty International Magyarország igazgatója. „A kormány ezt úgy keretezi, mint pedofilellenes törvény, de ahhoz ugye semmi köze nincsen. Kísértetiesen hasonlít ez a retorika arra, amikor a menekültekre azt mondták, hogy terrorista” - folytatta kérdésünkre Vig Dávid. A Budapest Pride és más jogvédő szervezetek szerint

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-11-17 | 16:41
Márki-Zay a minimálbért sem tartja fontosnak

Márki-Zay a minimálbért sem tartja fontosnak

  • A rezsicsökkentést ostobaságnak tartja és eltörölné, de a benzin árának rögzítése sincsen ínyére.
  • Korábban azt is elmondta, a minimálbért sem tartja fontosnak.
  • Úgy tűnik, Márki-Zay szemben áll mindennel, ami a magyaroknak jó és hasznos.
Bel 2021-06-30 | 23:03
Megvannak a részletek, ha elérjük az 5,5 millió beoltottat

Megvannak a részletek, ha elérjük az 5,5 millió beoltottat

  • A kormányrendelet értelmében megszűnik a kötelező maszkhasználat, és újabb korlátozásokat oldanak fel, ha megvan az 5,5 milliós átoltottság.
Bel 2021-07-01 | 19:10
Előválasztási zuhanyhíradó: a teljes ellenzék Ungár mögé állt Szombathelyen

Előválasztási zuhanyhíradó: a teljes ellenzék Ungár mögé állt Szombathelyen

  • Czeglédy Csabát így csak a DK támogatja.
Bel 2021-06-25 | 12:51
Ez sem sikerült Karácsonynak: a fővárosiak 68 százaléka elégedetlen a forgalmi dugók ellen tett lépéseivel

Ez sem sikerült Karácsonynak: a fővárosiak 68 százaléka elégedetlen a forgalmi dugók ellen tett lépéseivel

  • Nincs nagy sikerszériában a Főpolgármester.
  • Lassan annyi eredményt sem tud felmutatni, mint a szintén lerohasztott Zuglóban.
Bel 2022-03-09 | 09:16
Az oltás továbbra is folyamatosan elérhető

Az oltás továbbra is folyamatosan elérhető

  • A beoltottak száma 6 397 806 fő, közülük 6 176 649 fő a második, 3 823 111 fő a harmadik, 227 541 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • 2632 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 809 917 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 54 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 549 emelkedett.
  • A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 641 256 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 124 112 főre csökkent.
  • 2617 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 118-an vannak lélegeztetőgépen. 
  • A járvány ötödik hullámának leszálló ágában vagyunk, ezért kormány kivezette a járványügyi korlátozásokat és megszűnt a maszkviselési kötelezettség.
Bel 2021-07-17 | 14:32

Ez a különbség: ahogy gyanúba keveredett, a Fidelitas vásárhelyi alelnöke azonnal kilépett a szervezetből

  • A hódmezővásárhelyi fiatalt - állítólag - 350 tő kannabisz termesztésével gyanúsítják. Amint kipattant az ügye, egyetlen nappal később már ki is lépett a Fidelitasból.
  • Ugyanígy tett Borkai Zsolt és Szájer József is korábban - a jobboldalon van következménye az elkövetett hibáknak.
  • A baloldalon az a Gyurcsány Ferenc írja a kottát, aki egyszer már tönkretette Magyarországot. Hű apródja, Karácsony Gergely egyetlen mondatot nem bír elmondani hazudozás nélkül.
  • Lackner Csaba, és a kispesti korrupciós ügyekbe keveredett szocik is mind a helyükön vannak, hivatalban vagy a vagyonkezelőnél.
  • A milliárdos adócsalással vád alatt lévő, és korábban adóügyek miatt már jogerősen elítélt Czeglédy Csaba a baloldal köztiszteletnek örvendő szereplője.
Bel 2022-04-08 | 16:33
Elkapták a 22 éves moldáv embercsempészt és migránsait

Elkapták a 22 éves moldáv embercsempészt és migránsait

  • A rendőrök az M1-es autópálya 56-os kilométerszelvényében tartóztattak fel egy magyar honosságú személygépkocsit 2022. április 7-én 22 óra 5 perckor.
  • A járműben egy 22 éves moldáv állampolgárságú embercsempész, valamint 5 fő magát pakisztáni, 1 fő magát afgán állampolgárnak valló férfi utazott, akik nem tudták igazolni az országban való jogszerű tartózkodásukat.
  • A járőrök az embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
  • A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • Az embercsempésszel szemben a nyomozók büntetőeljárást indítanak.
Bel 2022-03-03 | 09:51
Hiába próbált elfutni, a migránsokkal együtt elfogták az embercsempészt

Hiába próbált elfutni, a migránsokkal együtt elfogták az embercsempészt

  • Az NNI jelzése alapján rendőrök 2022. március 3-án 9 óra körül a 4606-os úton, Újhartyán térségében intettek le egy magyar honosságú személygépkocsit, amelyet egy szerb férfi vezetett, a járműben 10 külföldi tartózkodott.
  • A megállított autóból a sofőr kipattant és próbált futva menekülni - hiába.
  • Magukat szír, illetve tunéziai állampolgárnak valló emberek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállítják őket.
  • Az illegális migránsokat - meghallgatásukat követően - a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A szerb férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít büntetőeljárást.