A Főváros elvette, a kormány visszaadja

A Főváros elvette, a kormány visszaadja
  • Közel kilencmilliárdot ad a kormány azoknak a fővárosi kerületeknek, amelyektől Karácsony elvette azt.
  • Útépítésre fordíthatják.

A kormány nyújtott segítő kezet azoknak a fővárosi kerületeknek, amelyek utcáinak a felújítását Karácsony Gergely főpolgármester lenullázta vagy egyáltalán be sem tervezte. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: 8,7 milliárd forintot biztosít a kormány fővárosi utak felújítására - közölte a Magyra Nemzet.

– Bár a főváros korábban jelentős pénzt szánt rá, Karácsony Gergely főpolgármester politikai alapon "kihúzta" a listáról vagy támogatásra sem méltatta az ellenzéki vezetésű XVI., XVII. és XXI. kerület útjainak felújítását, és volt több olyan kerület is, ahol a főváros eleve nem támogatott egyes útfelújításokat, így ezek a városrészek kormányzati segítségre szorulnak – közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A tárcavezető kiemelte: természetesnek tartják, hogy Budapest fejlesztéséhez a kormánynak is hozzá kell járulnia, függetlenül a főváros vezetésének politikai irányzatától, ezért évről évre jelentős forrást ad útfelújításokra.
A kedden megjelent kormányhatározat szerint a kabinet 8,7 milliárd forintot ad a X., a XVI., a XVII., a XX., a XXI. és a XXII. kerület számára útépítésre, -felújításra, szilárd burkolattal ellátásra. Ez a forrás azon túl segít a lenullázott kerületeken, hogy a Budapesti útépítési programban ezen felül ötmilliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre az összes fővárosi kerület utcáinak szilárd burkolattal való ellátására. Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője kijelentette: miközben Karácsony Gergely az ország egyesítéséről beszél, azon dolgozik, hogy "háborús állapotokat szítson" Budapest és a vidék, a főváros és a kerületek, az ellenzéki vezetésű önkormányzatok és a kormány között.

– A főpolgármester visszaélt a veszélyhelyzeti jogalkotással, amikor "egy tollvonással" kihúzott három fideszes vezetésű kerületet az útfelújításból, és más kerületekben is csökkentette a megítélt támogatás összegét – emlékezett Láng Zsolt.

Szatmáry Kristóf, a budapesti útfelújítási program miniszteri biztosa szerint a fővárosiak szerint nagyon fontos a közlekedés és az utak állapotának javítása. Emlékeztetett: a Budapesti útépítési program keretében csaknem 350 út újult meg az elmúlt három évben és 20 milliárd forint kormányzati támogatással, pártállástól függetlenül minden pályázó önkormányzat támogatásban részesült. Lapunk korábban arról írt, hogy nem adják fel a pórul járt kerületek polgármesterei és megkerülik a főpolgármestert.

A támogatás felhasználásába nem szólhat bele Karácsony, de a munkálatok megkezdéséhez mindenképpen szükség lesz az engedélyére, ugyanis a főváros kezelése alatt álló utakról van szó. Korábban még nem lehetett tudni, milyen módon kompenzál a kormány, a Magyar Nemzet tavaly nyáron feltette a kérdést Karácsony Gergelynek: hogyha a kormány pénzt ad erre a célra a fővárosnak, hajlandó-e beütemezni az elhalasztott felújításokat?

Karácsony rövid válaszában akkor úgy fogalmazott: "majd akkor eldöntöm". Most a döntés nem az ő kezében van, mégis bizonyítják szavai, hogy politikai szándék bújt meg a kormánypárti kerületek elhanyagolása, kirekesztése mögött. Az is figyelemreméltó, hogy Budapest összes kerülete közül Zugló kapja toronymagasan a legtöbb forrást: közel ötmilliárd forintból épülhetnek utak ott, ahol Karácsony korábban polgármester volt és ahol jelenleg is él.
 

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-11-16 | 09:24
A Kormány és az Operatív törzs is figyelemmel kíséri a járványhelyzetet, és amennyiben szükséges, további intézkedéseket hoz

A Kormány és az Operatív törzs is figyelemmel kíséri a járványhelyzetet, és amennyiben szükséges, további intézkedéseket hoz

  • A beoltottak száma 6 003 414 fő, közülük 5 777 331 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 629 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • 5323 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 966 167 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 165 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 827 237 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 106 594 főre emelkedett.
  • 5811 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 545-en vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2021-07-20 | 17:05

A Pegasust gyártó NSO Group: képesek vagyunk észlelni, ha egy kormány visszaél a programunkkal

  • Az izraeli cégnél sem hülyék dolgoznak, bármit is képzeljen magáról a magyar ellenzéki média.
  • "Eszközeink az elmúlt években terrorakciókat akadályoztak meg Európában, emberek tízezreit mentették meg egy európai fővárosi metró megtámadásától, amelyet néhány perccel az eset előtt sikerült elkerülni"- mondta az izraeli üzletember.
Bel 2022-02-21 | 11:05
Péntek-vasárnap: 700 migránssal szemben intézkedtek

Péntek-vasárnap: 700 migránssal szemben intézkedtek

  • Pénteken 311, szombaton 201, vasárnap 187 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a katonák és rendőrök.

Bel 2021-11-11 | 09:17
A védőoltás után kialakuló védettség néhány hónap elteltével gyengül

A védőoltás után kialakuló védettség néhány hónap elteltével gyengül

  • A beoltottak száma 5 986 727 fő, közülük 5 764 573 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 475 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • 8394 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 931 414 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 132 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 815 845 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 83 818 főre emelkedett.
  • 4990 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 488-an vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2021-09-14 | 11:15
Még Szegeden is olyan nagy sikere van a STOP Gyurcsány, STOP Karácsony petíciónak, hogy sorban állnak az emberek, hogy aláírhassák

Még Szegeden is olyan nagy sikere van a STOP Gyurcsány, STOP Karácsony petíciónak, hogy sorban állnak az emberek, hogy aláírhassák

  • Jóval 300 ezer felett van a STOP Gyurcsány, STOP Karácsony petíciónak aláírói száma.
  • Az ellenzék a miniszterelnökjelölt-jelölteknek alig tudott összeszedni 200 ezret két hét alatt.
Bel 2021-12-07 | 10:19
Úgy tűnik, mégis működik a jogállam: egy fideszes parlamenti képviselő mentelmi jogát kérte ki az ügyészség

Úgy tűnik, mégis működik a jogállam: egy fideszes parlamenti képviselő mentelmi jogát kérte ki az ügyészség

  • És nem is ő az első, amióta nem a baloldal kormányoz.
  • A végrehajtói botrány nyomozásában megalapozott gyanú merült fel arra, hogy dr. Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.
  • Ezért Polt Péter legfőbb ügyész a hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Bel 2021-08-08 | 13:45
Olyan nagy bajban van Karácsony kampánya, hogy a legesélytelenebbekkel kezdett szövetségépítésbe

Olyan nagy bajban van Karácsony kampánya, hogy a legesélytelenebbekkel kezdett szövetségépítésbe

  • Ugyan Karácsony minden, a kampányának sikertelenségéről szóló kutatást cinikusan leseper az asztalról, a jelek arra mutatnak: ő is pontosan tudja, hogy a kampánya gyengélkedik.
  • Előbb az IDEA-Závecz, majd a Századvég és a Nézőpont is arra jutott, személyes miniszterelnök-jelölti kampánya nem hoz eredményeket a Főpolgármesternek.
  • Az IDEA-Závecz azt közölte, csak a harmadik helyezett jelenleg Jakab és Dobrev mögött.
  • A Századvég szerint a választók közel kétharmada elutasítja a személyét, és sem a bizonytalanok, sem a centrumszavazók között nem népszerű.
  • A Nézőpont pedig négyszeres különbséget mért Orbán javára, ha az a kérdés, hogy Karácsony vagy Orbán.
  • Minden jel szerint tudja ezt Karácsony is, és a saját közvélemény-kutatásai is azt támasztják alá, a Főpolgármester miniszterelnök-jelölti kampánya nem hozza a várt eredményeket.
  • Ezért utolsó elkeseredett lépésként szövetségre akar lépni a második forduló előtt Márki-Zay Péterrel és Pálinkás Józseffel, hogy a két utolsó jelölt támogatói a második fordulóban majd rá szavazzanak.
Bel 2022-01-28 | 09:40
Februárban is lesz Oltási Akció

Februárban is lesz Oltási Akció

  • A beoltottak száma 6 351 476 fő, közülük 6 089 784 fő már a második, 3 594 529 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
  • Összesen 17 869 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 508 358 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 78 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 241 328 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 225 801 főre emelkedett.
  • 3463 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 145-en vannak lélegeztetőgépen. 
  • Februárban is lesz oltási akció minden csütörtökön, pénteken, és szombaton.