Orbán: Meg kell előzni, hogy újra hidegháborús politika és kultúra alakuljon ki a világpolitikában

Orbán Viktor az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül kiadott közleményében azt írta: "Az európai baloldal, élén a német baloldallal ismét minősíthetetlen hangon támadja Magyarországot. Most azért, mert nem volt hajlandó egy politikai súlyt és komolyságot nélkülöző közös nyilatkozatot aláírni Hongkong ügyében. Így volt, s ha százszor terjesztik is be újra, századszorra is ez lesz az eredménye."

Orbán szerint véget kell vetni a brüsszeli gyakorlatnak, amely "nyilatkozatok fabrikálásában és lobogtatásában merül ki. Megértjük, ha bármely tagország hazai, belpolitikai okokból egy olyan papírt akar felmutatni, amin az EU logója látható. De ennek is van határa. Az utóbbi években ez a belpolitikailag motivált, közös külpolitika oda vezetett, hogy az Európai Unió külpolitikája nevetségessé vált. Ha nyolc közös nyilatkozatunkat söpörték eddig félre – és Kína esetében ez történt –, a kilencedik is gúnykacajt vált ki. Szánalmas papírtigriseknek látszunk, és következmény nélküli nyilatkozataink után rajtunk nevet a világ."

A miniszterelnök szerint ideje lenne, hogy "a nyilatkozattermelő külpolitikai bürokraták helyett" az állam- és kormányfők, azaz Európa valódi vezetői, a külpolitika valódi formálói "kézbe vegyék a nagy stratégiai kérdéseket, ahogyan ez legutóbb az Európai Tanács ülésén Oroszország esetében történt".

Európa Kína-politikájáról azt írta: véleményünk szerint meg kell előzni, hogy újra hidegháborús politika és kultúra alakuljon ki a világpolitikában”. Úgy látja, hogy a hidegháború újraindítása ellentétes Európa, Közép-Európa és Magyarország érdekeivel is.

"Nekünk fejlődésre, zöld és digitális fejlődésre van szükségünk. Együttműködésre, beruházásokra, kereskedelmi és kulturális-tudományos kapcsolatokra van szükségünk, nem pedig bojkottokra, szankciókra, leckéztetésre és kioktatásra."

Végezetül azt írta Orbán, hogy Magyarország, ahogyan eddig is, úgy a jövőben is mindent megtesz a nemzetközi együttműködés fejlesztése érdekében. "Az Európai Unió alapszerződéseiben garantált jogainkkal élni fogunk, a lojális együttműködés elve szerint járunk el, és Európa külpolitikai súlyának és tekintélyének helyreállításáért fogunk dolgozni. Támogatjuk az Európa stratégiai szuverenitásának és autonómiájának kialakítását célzó kezdeményezéseket. Ehhez először is meg kell fékeznünk az európai baloldal külpolitikai ámokfutását."

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-01-20 | 12:59
Fekete-Győr, a legélesebb kés a fiókban helyettesíti Márki-Zayt

Fekete-Győr, a legélesebb kés a fiókban helyettesíti Márki-Zayt

  • Fellélegezhet az ellenzék, Mr. 3% helyettesíti az utcafórumokon Márki-Zayt.
Bel 2022-02-02 | 09:21
Balesetet okozott az embercsempész, többen megsérültek

Balesetet okozott az embercsempész, többen megsérültek

  • A sofőr nem állt meg a rendőri jelzésre, lehajtott az autópályáról és Tatán balesetet okozott.
Bel 2021-10-28 | 12:43
Román MigránsTaxi, 20 illegális migránssal

Román MigránsTaxi, 20 illegális migránssal

  • Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen az 51 éves román sofőr ellen, aki 20 embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
Bel 2022-06-24 | 05:54
Rekord: 33 illegális migráns a csomagtérben

Rekord: 33 illegális migráns a csomagtérben

  • A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. június-án 21 óra 35 perckor egy kistehergépkocsit ellenőriztek a 8507-es úton, Jánossomorja külterületén.
  • A járművet egy román férfi vezette, és a raktérben harminchárom – magukat szír állampolgárnak valló – külföldi volt összezsúfolódva, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • A 34 éves sofőrt a rendőrök elfogták, majd őt – a migránsokkal együtt – a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
  • Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében az egyenruhások visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A gépkocsi vezetőjével szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Bel 2021-06-08 | 16:11
Jakab kijelölte Karácsony dolgát: "maradjon továbbra is főpolgármester" - üzent a Jobbik elnöke

Jakab kijelölte Karácsony dolgát: "maradjon továbbra is főpolgármester" - üzent a Jobbik elnöke

  • A "leghatározottabban szeretné cáfolni", hogy visszalépne Karácsony javára - fogalmazott az Országgyűlésben bohóckodó Jakab.
Bel 2022-04-05 | 09:15
A tegnapi napon 204 háborús menekült gyermeken segített Magyarország

A tegnapi napon 204 háborús menekült gyermeken segített Magyarország

  • Az ukrajnai háború elől 2022. április 4-én 492 ember, köztük 204 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
  • A különvonatokkal Kőbánya-felső vasútállomásra érkező menekülteket buszokkal vitték a BOK csarnokba.
  • Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 50 ember, köztük 32 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg.
  • A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.
Bel 2021-06-30 | 10:51
Ravasz: próbakörre kölcsönkért rollert árult az interneten

Ravasz: próbakörre kölcsönkért rollert árult az interneten

  • Az óbudai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 22 éves férfit.
Bel 2021-05-12 | 12:45

A kormány döntött: 852 milliárd forintos fejlesztési forráshoz jut a magyar egészségügy

  • Benyújtotta a kormány a Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervet az Európai Bizottságnak kedden este.
  • Csak egészségügyre 852 milliárdot szán a kormány.
  • De örülhetnek a diákok is: közoktatásra, szakképzésre, felnőttképzésre és felsőoktatásra 1135 milliárdot tervez költeni a kormány.
  • A 2000 milliárdos fejlesztési csomag a valaha volt legnagyobb a magyar oktás és egészségügy történetében.