Újabb visszaléptetés: a momentumos Berg a pártvezetés döntése értelmében Tordai javára lépett vissza

Újabb visszaléptetés: a momentumos Berg a pártvezetés döntése értelmében Tordai javára lépett vissza
  • A New Yorkban született Berg Dániel - aki a CEU-tüntetésekre ejtőernyőzött haza, aztán Budapesten ragadt - bejelentette, hogy a párbeszédes Tordai Bence javára visszalép a II-III. kerületi választókörzetben.
  • Nem önszántából tette ezt, hanem a Momentum vezetése döntött így.
  • Kérdés, hogy fogadja ezt jegyese, a Momentum egykori elnökségének tagja, az Európai Parlamenti képviselő Cseh Katka.
  • Ez már a sokadik lemutyizott visszalépés a baloldali előválasztás előtt, de az ellenzék továbbra is fapofával hazudja, hogy az előválasztásnak igenis van tétje.

"Első körben kicsit nehezen érintett a párt döntése" - mondta Berg Dániel azon a sajtótájékoztatón, ahol bejelentették a visszalépését.

Tordai, akit eddig a Párbeszéd és az MSZP támogatott, megköszönte Berg és a Momentum gesztusát, szerinte az elmúlt időszakban ők közösen építették újra a budai polgár fogalmát.

"Korábban azt gondoltuk, hogy a budai polgár az, aki a fideszre szavaz. Mostanra kiderült, hogy ennek az ellenkezője az igaz" - gyalogolt bele a fideszes budai választókba Tordai.

Címkék: