Gulyás Gergely: támogatjuk, hogy ha a beruházás részletei ismertek, akkor a budapestiek népszavazáson döntsenek a Fudan egyetemről

  • A Miniszterelnökséget vezető miniszter az M3-as metró dráguló felújításáról azt mondta, "ha a beruházás drágul, akkor azt a fővárosnak kell viselnie".

A kormány nem akar a néppel, így a budapestiekkel szemben sem esetleges akaratuk ellenére "jót tenni" – mondja Gulyás Gergely. A Mandiner gyorsinterúja a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel a Fudan mellett a 3-as metró felújításáról, a pedofiltörvényről és az ellenzéki előválasztásról.
 
(...)

Az M3-as metró felújítása 10 milliárdot drágult. Az ITM szerint túl van árazva a beruházás. Veszélyben a projekt?

A metrót a főváros újítja fel. Mi tartjuk magunkat az ígértünkhöz: amit Tarlós főpolgármester úr alatt Budapestnek ígértünk, azt a főváros baloldali vezetése alatt is teljesítjük. A metrófelújítás főváros által tervezett költsége 217,5 milliárd forint, melyet a kormány 172,5 milliárdnyi uniós és 45 milliárdnyi hazai forrásból teljes egészében kifizet. Ez a jelenlegi önkormányzati ciklus legnagyobb beruházása, melyre a főváros eddig saját forrásból egyetlen fillért sem költött. Mi betartottuk, amit ígértünk. Ha a beruházás drágul, akkor azt a fővárosnak kell viselnie.

Mit gondol a súlyos büntetésekről a parlamentben? Jakab Pétert tízmillió forintra büntette meg a házelnök. Mi lesz így a parlamenti szólásszabadsággal?

Jelenlegi szövetségesei szerint Jakab Péter egy náci párt politikusa volt. Karácsony Gergely például még három éve is így vélekedett a Jobbikról, de hosszan lehetne idézni a mai baloldal vezetőitől, Gyurcsány Ferenctől Vadai Ágnesen át Mesterházy Attiláig a hasonló minősítéseket. Ez nekik is kínos, ezért a hitelvesztést mérséklendő új, a korábbitól távoli szerepet találtak a Jobbik elnökének. Jakab Péternek nem tetszik a bohóc szereposztás, amelyet újdonsült szövetségesei Gyurcsány Ferenc vezetésével neki szántak. Bohóc helyett mártír szeretne lenni. Ezért az elmúlt 30 év írott és íratlan parlamenti szabályait veszi semmibe. Tőlünk Nyugatra nincs olyan európai törvényhozás, ahol következmények nélkül lehet a képviselőtársakat – köztük közjogi méltóságokat – büntetőjogi tényállást is kimerítő módon rágalmazni.

Szombaton ezrek tüntettek a Fudan Egyetem ellen Budapesten. Az ellenzék interpretációjában ez nem csupán egy egyetemi beruházás, hanem a kormány keleti elkötelezettségének bizonyítéka a Nyugattal szemben. Mi a kormány válasza?

Nekünk nem kell a nyugati világnak hűségnyilatkozatokat tennünk, mert a NATO és EU-tagsággal annak részei vagyunk, létező vitáink ellenére ők a szövetségeseink. Értjük a nyelvüket, akkor is ha nem mindig szeretjük. A főpolgármester úr fordítva van ezzel: nem érti a nyelvüket, de mindig szereti. Mi örülünk annak, hogy vége a hidegháborúnak. A nyugati szövetségesi rendszer része vagyunk, de korrekt kapcsolatokra törekszünk a világ jelentős hatalmaival, így Kínával és Oroszországgal is.

Lesz Fudan Egyetem vagy sem?

A Fudan Egyetem ügye közéleti vitára alkalmas formában pillanatnyilag nem létezik. Tervek sem állnak rendelkezésre. Ha meglesznek a tervek, világosak a pénzügyi feltételek, az egyetemépítés költségei és finanszírozása, akkor lehet dönteni. Ide mostantól számított másfél év alatt eljuthatunk. A fővárosi városházán kívül azonban már nem a Gyurcsány-koalíció van hatalmon. Mi nem akarunk a néppel, így a budapestiekkel szemben sem esetleges akaratuk ellenére "jót tenni". Ezért támogatjuk, hogy ha a beruházás feltételei ismertek, akkor a budapestiek népszavazáson dönthessenek arról, akarnak-e Fudan Egyetemet.

Kinek drukkol az ellenzéki előválasztáson? Ki a Fidesz lottóötöse?

Az ellenzéki előválasztás színjáték, a miniszterelnök-jelölt személyéről és az egyéni jelöltek jelentős részéről a háttérben már megállapodtak Gyurcsány Ferencék. Baloldali győzelem esetén Karácsony a miniszterelnök, Gyurcsány felesége a helyettese lehet. Dobrev Klárának van családi tapasztalata, hogyan kell választás nélkül – akár ciklus közben – hatalomra jutni. Hogy az alapfelállás a főpolgármester elmúlt hetekben időnként már-már komikus politikai botladozása miatt változhat-e, az sem demokratikus választás, hanem politikai alkuk kérdése.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-07 | 19:31
Karácsony amerikai kommunista nevét viselte a reggeli pólóján, és a nap többi részében sem volt semmi köszönet

Karácsony amerikai kommunista nevét viselte a reggeli pólóján, és a nap többi részében sem volt semmi köszönet

  • A Főpolgármester kedden reggel 8:33-kor jelentkezett élő videóval, ismételten álmatag fejjel.
  • A nap további része sem volt diadalmenet a számára.
  • A pólója szerint kommunistákkal kel és hál, és ő ezt nagyon progresszívnek tartja.
  • Közben egész kedden nem Budapestért dolgozott, hanem saját magáért kampányolt.
  • De napközben kijöttek a legfrissebb közvélemény-kutatási-eredmények, és igen csehül áll.
  • Meredeken esnek a számai.
  • A BENNFENTES információi szerint teljes a pánik a Karácsony-stábban.
  • Hiába a Facebookon és a Google hirdetési rendszerében elégetett heti tízmilliók, a Főpolgármester olyan lejtmenetben van minden közvélemény-kutató mérése szerint, hogy azt már nem lehet megállítani.
Bel 2021-08-12 | 16:56
Holland embercsempészt kaptak el az M6-os autópályán

Holland embercsempészt kaptak el az M6-os autópályán

  • Egy holland embercsempész hat fő illegális migránst szállított autójával az M6-os autópályán.
Bel 2021-08-23 | 10:43
Orbán: mindenki győzzön meg még egy embert az oltásra

Orbán: mindenki győzzön meg még egy embert az oltásra

  • A delta vírusmutáns terjedése a még be nem oltottakat veszélyezteti a leginkább. 
Bel 2022-02-03 | 11:12
Dísznek mennek az ellenzék sztárnevei Márki-Zay listájára

Dísznek mennek az ellenzék sztárnevei Márki-Zay listájára

  • Karácsony Gergely után Dobrev Klára is bejelentette a héten, ugyan fent lesz az ellenzék közös listájának élén, de mandátumát nem veszi át.
  • Helyette Brüsszelt választja, ahogyan Budapest első embere a főpolgármesterséget.
  • Ez azt jelenti, hogy a szavazólapon szereplő 5 névből kettő csak dísznek kerül fel a lista élére, de biztos mandátumaikat nem veszik át.
  • Az üzenet az, hogy "szavazzatok ránk, de nem különösebben érdekeltek bennünket, mi nem fogunk benneteket képviselni".
Bel 2022-06-03 | 09:59
Rekord: 29 illegális migráns egy furgonban

Rekord: 29 illegális migráns egy furgonban

  • 2022. június 3-án 2 óra 30 perckor az M5 autópálya 35-es kilométerszelvényében igazoltattak egy magyar honosságú kisteherautót.
  • A járművet egy 29 éves férfi vezette, és rajta kívül abban 29 külföldi tartózkodott.
  • A magukat afgán, pakisztáni és indiai állampolgárnak valló migránsok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállítják őket.
Bel 2021-06-21 | 11:06
Dömötör: "Ha megnézzük az előválasztási bábjáték szereplőit, azt látjuk, hogy a múlt kopogtat - Szerintem ne nyissunk ajtót"

Dömötör: "Ha megnézzük az előválasztási bábjáték szereplőit, azt látjuk, hogy a múlt kopogtat - Szerintem ne nyissunk ajtót"

  • 2011 és 2018 között a legszegényebb háztartások reáljövedelme nőtt a legnagyobb mértékben, ami azért is van, mert 12 százalékról négy százalék alá csökkent a munkanélküliség - mondta az államtitkár.
  • A minimálbér több mint duplájára nőtt. Négymillióval csökkent azok száma, akiknek egy váratlan kiadás óriá­si nehézséget okoz.
  • Az Eurostat adatai szerint pedig a szegénység kockázatának kitettek száma 2010 óta jelentősen – 1,28 millió fővel – csökkent hazánkban.
  • Csak az egészségügyre 770 milliárd forinttal többet költhetünk majd, mint idén, 2010-hez viszonyítva pedig 1700 mil­liárd a különbség.