Idén eddig majd 40 ezer illegálist fogtak el a magyar hatóságok - tavaly ugyanekkor 10 ezer volt ez a szám

Idén eddig majd 40 ezer illegálist fogtak el a magyar hatóságok - tavaly ugyanekkor 10 ezer volt ez a szám
  • Triplázódott az elfogott embercsempészek száma is: tavaly ebben az időszakban 118 embercsempész ellen intézkedtek, most már 350 ellen.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója az M1-nek nyilatkozott, és összefüggéseiben tárta a közvélemény elé, amiről a BENNFENTES is hetek óta cikkezik.

  • Spanyolországban a közelmúltban hirtelen megnőtt a migránsok "beáramlása", aminek hátterében egy Marokkó és Spanyolország közötti politikai vita állt.
  • Az olasz helyzetről azt közölte, hogy az országba elsősorban a Földközi-tengeren át érkeznek az illegális bevándorlók, akik egyre nagyobb számban indulnak útnak a líbiai, tunéziai és algériai partokról.
  • Ugyanakkor egyre aktívabbak a civil szervezetek hajói is, amelyek a migránsokat szállítják az olasz partokra - mondta a főtanácsadó.
  • A Törökországból kiinduló migrációs útvonalról azt közölte, hogy az ottani helyzetet nagyban befolyásolja a török-görög kapcsolat alakulása, ami jelenleg változó intenzitású politikai feszültségekkel terhelt. Ezért ez a migrációs útvonal is leterhelt, és ezen keresztül érkeznek a legtöbben a magyar határhoz - fűzte hozzá.
  • Idén több mint 38 ezer illegális bevándorlót fogtak el a magyar hatóságok, a tavalyi azonos időszakban ez a szám csak mintegy tízezer volt - hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy míg tavaly ebben az időszakban 118 embercsempész ellen intézkedtek, most már 350 ellen.
  • Olaszország és Spanyolország az Európa Tanács legutóbbi ülésén felvetette a migrációs kérdést, ami azért is időszerű, mert már készül az Európai Unió bevándorlási stratégiája - emlékeztetett Bakondi György.
  • Hangsúlyozta, hogy Magyarország ebben a kérdésben egyértelmű álláspontra helyezkedett: "nem akarunk együtt élni olyanokkal, akiket ide küld az Európai Uniónak egy szervezete azzal, hogy tartsuk el őket".
  • "Mi úgy gondoljuk, hogy akik ide, Magyarországra belépnek, azok nem lehetnek jogellenes határátlépők, nem lehetnek a szervezett bűnözés által szállított személyek. Ide az léphet be, akinek a hatóságok engedélyt adtak" - szögezte le a főtanácsadó.
  • Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: mindaddig, amíg Európa nem zárja le a külső határait, és ezzel nem "üzeni meg ezzel" a migránsoknak, hogy illegális bevándorlók nem jöhetnek ide, addig mindig lesznek vállalkozók, sőt egyre nagyobb lesz a számuk.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-08-05 | 11:00
A delta vírusmutáns terjedése a még be nem oltottakat veszélyezteti a leginkább

A delta vírusmutáns terjedése a még be nem oltottakat veszélyezteti a leginkább

  • A harmadik oltásra is lehet időpontot foglalni az interneten vagy az a háziorvostól is kérhető.
  • Eddig 35 ezren foglaltak időpontot harmadik oltásra és 14 ezren már fel is vették azt.
  • Az EU-n belüli utazásokhoz, nyaralásokhoz elérhető az uniós oltási igazolás.
Bel 2022-02-01 | 08:48
Tordai pártsegélyre is jogosult a Párbeszédtől

Tordai pártsegélyre is jogosult a Párbeszédtől

  • Magyarország sztálinista gitegylete és 1 százalékos kullancspártja jól tartja a hivatásos hőbörgőit.
Bel 2022-02-18 | 12:13
Bolond lukból: Márki-Zaynak Trianonról Michael Jackson jutott eszébe

Bolond lukból: Márki-Zaynak Trianonról Michael Jackson jutott eszébe

  • "Szokták mondani, hogy Amerikában minden lehetséges, bárkiből bármi lehet. És erre példa Michael Jackson, aki szegény néger kisfiúként született, és gazdag fehér nőként halt meg" - mondta Márki-Zay.
Bel 2021-10-06 | 09:24
Márki-Zay kellemetlenül megalázta Karácsonyt, továbbra is taktikázik és időhúzásra játszik

Márki-Zay kellemetlenül megalázta Karácsonyt, továbbra is taktikázik és időhúzásra játszik

  • A 444 értékelése szerint Karácsony teljesen "aláment" Márki-Zaynak, aki kellemetlen helyzetbe hozta a Főpolgármestert: Karácsony Márki-Zay teljesíthetetlen és abszurd követeléseire mondott igent, úgy, hogy nem kapott cserébe semmit.
  • Ezt követően feldúltan távozott Hódmezővásárhelyről, de úgy látszik, a Főpolgármester annyira görcsösen akarja a hatalmat, hogy bárkinek megengedi, hogy beletörölje a lábát, Gyurcsány is sportot űz ebből.
  • A 444 szerint Márki-Zay időhúzásra játszik, mert úgy érzi, egyre erősebb. Ezt látszik alátámasztani egy friss Medián-kutatás, itt dolgozott korábban Karácsony Gergely.
  • A kutatóintézet azt mérte, a második fordulóban Dobrev 37, Márki-Zay 33, Karácsony pedig csak 24 százalékot kapna. 
  • Így továbbra sem dőlt el, ki lép vissza.
  • Csakhogy ahogyan a BENNFENTES is megírta elemzésében, teljesen mindegy, hogy ki lesz a miniszterelnök-jelölt.
  • Azzal, hogy a Demokratikus Koalíció, és Gyurcsány Ferenc uralja a baloldali térfelet, akárki is a potenciális miniszterelnök-jelölt, csak gúzzba kötve táncolhat, hiszen ha nincsen hátországa, akkor a többségi frakciókra kell támaszkodnia.
  • Közismert, hogy Karácsonynak minimális, Márki-Zaynak pedig semmilyen politikai hátországa nincsen az ellenzéken belül.
  • A 444 is ugyanezt pedzegeti: mivel Márki-Zay az összefogás egyetlen pártjával sincsen jóban, a hírportál már Medgyessy-forgatókönyvről ír.
  • Vagyis arról, hogy a pártok könnyen leszedhetik egy konstruktív bizalmatlanságival az akadékoskodó Márki-Zayt.
  • A 444 információi szerint Márki-Zay támogatói összeadták a pénzt egy másik kutatásra is, hogy pontosabban lássák az aktuális erőviszonyokat.
Bel 2021-08-13 | 10:59
Orbán: minden évben felkészültebbek vagyunk, minden évben jobban néz ki az ország, minden évben nyilvánvalóbb, hogy Magyarország méltó egy olimpia megrendezésére

Orbán: minden évben felkészültebbek vagyunk, minden évben jobban néz ki az ország, minden évben nyilvánvalóbb, hogy Magyarország méltó egy olimpia megrendezésére

  • Nagyinterjúban értékelte a miniszterelnök a magyar olimpiai szereplést.
  • De a beszélgetésben szó esett a sportfejlesztésekről, az ország állapotáról, a gazdaságról, és az előttünk álló kihívásokról is.
Bel 2021-07-09 | 19:21
Panaszkodik a momentumos bajai polgármester: a DK-Jobbik összeölelkezés célja egyértelműen az, hogy gyengítse az MSZP-t és a Momentumot

Panaszkodik a momentumos bajai polgármester: a DK-Jobbik összeölelkezés célja egyértelműen az, hogy gyengítse az MSZP-t és a Momentumot

  • Ugyanígy a gyurcsányisták kavarják Pécsett, Miskolcon és Salgótarjánban is.
  • Előbbi városban partvonalra szorították a mometumosokat, kivéve az elnöküket, Miskolcon pedig a frissen leigazolt egykori MSZP-s DK-politikusok szétverték a polgármester eddigi közgyűlési többségét.
  • Ugyanígy pár napja történt, hogy a Veszprém megyei közgyűlés momentumos tagjának levadászásával és DK-s csatasorba állításával megszűnt a Jobbik-Momentum frakció.