Hajdu János, a TEK vezetője: "A Felderítési igazgatóság hetek óta dolgozott az ügyön, megállapították, hogy a 21 éves férfi olyan internetes oldalakon chatel, amelyek az Iszlám Államhoz köthetőek"

Hajdu János, a TEK vezetője: "A Felderítési igazgatóság hetek óta dolgozott az ügyön, megállapították, hogy a 21 éves férfi olyan internetes oldalakon chatel, amelyek az Iszlám Államhoz köthetőek"
  • A 21 éves férfi azt vállalta ezekben, hogy csőbombát készít és azt Magyarországon, egy tömegrendezvényen használja majd fel.
  • Budapesten vagy más magyar területen - mondja Hajdu János.

Az igazgató által említett oldalakon a belépés szigorú rendben történik, ezeken nem tud akárki chatelni - hangzott el a sajtótájékoztatón.

A többhetes nyomozás alatt megállapították, hogy a férfi valóban magyar állampolgár, és Magyarországról küldi az üzeneteket. Olyan beszélgetésekben vett részt, ahol ellenséges ideológiát valló, kimondottan dzsihadista propagandát követő emberek vettek részt, terrortámadásokra való felkészülésről, a hozzá szükséges eszközökről és módszerekről beszéltek.

Hogy pontosan milyen rendezvényre időzítette volna a támadást, egyelőre nem tudni. Az internetes beszélgetésben olyanokról is szó volt több alkalommal, amikor "raming" vagyis tömegbe belefutó támadásokat terveztek.


"A 21 éves férfi határozottan állította ezekben, hogy egy ilyet szeretne elkövetni. Tehát két merényletre is készült, egy robbantásosra és egy olyanra, ahol a tömegbe hajt. A felderítés jelenlegi szakaszában annyi információt szereztek meg, hogy megtették a feljelentést" - tette hozzá a szakember.

A férfiról Hajdu János elmondta, hogy 21 éves, egy fővárosi egyetemre jár, teljesen átlagos magyar fiatal, aki megfelelő körülmények között szocializálódott.

Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mikor radikalizálódott. Áttért a muszlim hitre és dzsihadistának vallja magát. Azt is elmondta, hogy valószínűsíthetően tett már bizonyos előkészületeket a csőbomba készítéséhez, különböző eszközöket szerzett be, amelyek ehhez köthetőek.

Pontos időpontot a támadásról nem mondtak, csak annyit, hogy a közeljövőben lehetett volna számítani rá. Egyelőre nem tudni, hogy a férfinak vannak-e társai, ezt még vizsgálják.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-07-22 | 16:03
Schiffer mértéktartást javasol az állítólagos lehallgatási ügyben

Schiffer mértéktartást javasol az állítólagos lehallgatási ügyben

  • "Jó volna, ha Pegasus-ügyben nem járnánk úgy, mint a 2013-as NSA-botrány esetleges magyar leágazásánál" – írta az ügyvéd.
     
Bel 2021-10-08 | 08:24
Orbán Viktor: 2022-ben 10 százalékos tanári béremelés jöhet, 2023 januárjától pedig egy nagyobb

Orbán Viktor: 2022-ben 10 százalékos tanári béremelés jöhet, 2023 januárjától pedig egy nagyobb

  • De emelik az ápolónők, a bölcsődei dolgozók, és a kulturális dolgozók bérét is.
Bel 2021-10-07 | 07:25
Véget ért a szappanopera, szakított a nagy páros és külön utakon folytatják

Véget ért a szappanopera, szakított a nagy páros és külön utakon folytatják

  • Egy ország nézte feszülten, hogy a két férfi fordulatokban gazdag és lobbanékony érzelmekkel teli történetéből mi kerekedik ki végül.
  • Szakítás lett a vége, külön utakon folytatják tovább.
Bel 2021-09-14 | 17:25
Óriási bajban a Momentum: szavazótáborának 86 százaléka nem Fekete-Győrt választaná a vasárnapi "vita" után

Óriási bajban a Momentum: szavazótáborának 86 százaléka nem Fekete-Győrt választaná a vasárnapi "vita" után

  • Az MSZP-s megbízásokkal kitömött Publicus Intézet szerint 10-ből 8 momentumosnak nem Fekete-Győr a vasárnapi vita győztese.
  • A Jobbik sem lehet elégedett: a párt szavazótáborának fele nem Jakabot választaná, hanem Karácsonyt, Dobrevet és Márki-Zay Pétert.
Bel 2021-08-10 | 12:57
Bábolnánál lecsaptak az embercsempészekre

Bábolnánál lecsaptak az embercsempészekre

  • A montenegrói férfi négy szírt akart Ausztriába juttatni.  
  • A koronavírus járvány idején kiemelt veszély jelent az ellenőrzés nélküli migráció.
Bel 2021-10-07 | 13:26
Karácsony teljes kétségbeesésben: szombati vitára hívta a jelölteket

Karácsony teljes kétségbeesésben: szombati vitára hívta a jelölteket

  • Ezzel Karácsony közvetetten elismerte, hogy nagyon le van maradva.
  • Politiológiai közhely, hogy annak van szüksége a vitára, aki a kihívó fél, vagy aki nagyon rosszul áll.
Bel 2021-07-14 | 11:54
Megint komoly maflásba szaladt bele az oltásellenes baloldal: a Semmelweis Egyetem megmérte a vakcinák hatásosságát, és mind alkalmas és hatékony

Megint komoly maflásba szaladt bele az oltásellenes baloldal: a Semmelweis Egyetem megmérte a vakcinák hatásosságát, és mind alkalmas és hatékony

  • A Semmelweis Egyetem 1195 vérvételt végzett el a vizsgálat során, olyan személyeknél, akiknek volt megelőző negatív teszteredménye.
  • A vizsgálat eredménye, hogy a korábban negatívnak mért személyek 88%-a az egyetem mérésében pozitívnak mutatkozott, azaz van kimutatható és elegendő szintű vírus ellenes ellenanyaga.
  • Talán Karácsonynak nem kellene szociológus diplomával epidemológiai szakértőt játszani, ha már a dugókkal sem tud megbírkózni.
  • Különösen úgy nem, hogy a 3. hullámot letörük, és az utóbbi hetekben csak oltatlan áldozatai voltak a koronavírusnak.
  • Ha a kínai hatástalan lenne, ez nem sikerülhetett volna.