Egy országot akart lebeszélni az ellenzék az oltásról, de ez nem sikerült, így Magyarország letörte a járványt - a magyarok elégedettek a járványkezeléssel

Egy országot akart lebeszélni az ellenzék az oltásról, de ez nem sikerült, így Magyarország letörte a járványt - a magyarok elégedettek a járványkezeléssel
  • Hónapokig uszított a baloldal a kínai és az orosz vakcinák ellen.
  • Gyurcsányék pártja, a Demokratikus Koalíció aláírásokat is gyűjtött a kínai vakcina betiltásáért.
  • A magyarok inkább beoltatták magukat, így az ország letörte a járványt.
  • A járványkezeléssel való elégedettség látszik a magyarok hangulatán is.

Háromból majdnem két magyar (62 százalék) jelezte a harmadik hullám végén, hogy elégedett a magyar kormány járványkezelésével – ez derül ki a Nézőpont Intézet országosan reprezentatív, a Magyar Nemzet számára készített közvélemény-kutatásából.

Az év elején mért 62 százalékos szintre emelkedett vissza a koronavírussal kapcsolatos kormányzati intézkedésekkel való társadalmi elégedettség mértéke a harmadik hullámból való kilábalással.

A harmadik hullám ideje alatt ugyan némileg csökkent az elégedettség, de mind a most mért magas adat, mind az a tény, hogy a járvány ideje alatt soha nem csökkent 50 százalék alá az elégedettségi mutató, komoly kormányzati teljesítmény.

Az Európában is ritkaság számba menő kétharmados társadalmi elégedettségnek több oka is lehet. Egyrészt a magas átoltottsági arány, másrészt a többforrású vakcinabeszerzés és vakcinabőség, s végül a védekezés eredményességének köszönhetően lépésről-lépésre visszanyert szabadság.

A kormánypárti válaszadók elégedettsége kevésbé meglepő, 89 százalékuk a járványkezelésben sem talált kivetnivalót.

A 2022-es választás szempontjából azonban fontosabb, hogy a kormányellenesek 26, az ismeretlen preferenciájúak 45 százaléka is elégedett a kormány teljesítményével (69, illetve 27 százalékuk elégedetlen). Rossz hír a baloldal számára, hogy idén még nem volt ilyen magas a kormány járványkezelésével való elégedettség potenciális szavazóik körében.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-06-21 | 07:52
Budapesten fogták el a tunéziai migránsokat

Budapesten fogták el a tunéziai migránsokat

  • A Készenléti Rendőrség járőrei 2022. június 20-án 15 óra 30 perc körül Budapesten, a Nyugati pályaudvaron igazoltattak négy külföldi férfit, akik mind tunéziai állampolgárnak vallották magukat.
  • Mivel sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • Így a rendőrök az illegális migránsokat elfogták, majd a Repülőtéri Rendőri Igazgatóságra vitték őket.​
Bel 2022-06-09 | 12:02
24 illegális migránst csempészett a csomagtartóban

24 illegális migránst csempészett a csomagtartóban

  • 2022. június 9-én 7 óra 6 perc körül az M5 autópálya Inárcsi pihenőjénél állítottak meg egy magyar honosságú kisteherautót, melyet egy szerb férfi vezetett, a járműben 24 külföldi tartózkodott.
  • A magukat szír állampolgárnak valló migránsok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállítják őket.
  • Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A szerb férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít büntetőeljárást.
Bel 2022-02-15 | 13:21
Az erdő mélyén bujkáltak a migránsok

Az erdő mélyén bujkáltak a migránsok

  • A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. február 15-én 8 óra 25 perckor 16 külföldit tartóztattak fel Balotaszállás térségében.
  • A magukat afgán állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.
  • A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-09-13 | 17:16
Növekedő nyomás: Újabb MigránsTaxit fogtak el az M1-esen

Növekedő nyomás: Újabb MigránsTaxit fogtak el az M1-esen

  • A koronavírus járvány következtében kialakult mutációk miatt, kiemelt veszélyforrás az illegális migráció.
Bel 2021-09-20 | 11:01
612 ezer ember már a harmadik oltást is felvette

612 ezer ember már a harmadik oltást is felvette

  • A beoltottak száma 5 859 814, közülük 5 571 043 fő már a második oltását is megkapta
  • Az elmúlt három napban összesen 1072 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 818 231 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 13 beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 780 465 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 7630 főre emelkedett.
  • 380 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 45-en vannak lélegeztetőgépen.
Bel 2021-06-04 | 09:44

5 238 903 fő a beoltottak száma, közülük 3 814 194 fő már a második oltását is megkapta

  • Péntekre 269 az új fertőzöttet találtak.
  • 26 többségében idős, krónikus beteg hunyt el.
  • 702 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 78-an vannak lélegeztetőgépen.
Bel 2021-07-18 | 15:36
Rejtélyes leleplezést ígér egy videó – ki lehet a kettős játékot űző politikus?

Rejtélyes leleplezést ígér egy videó – ki lehet a kettős játékot űző politikus?

  • Motoros futár hozott a BENNFENTES szerkesztőségébe egy pendrive-ot.
  • Az adathordozón csupán egy videó volt, amelyen egy Anonymous-álarcos alak olvas fel egy üzenetet.
  • A rejtélyes alak leleplezést ígér egy politikusról, de többet nem árul el.
  • A cikkben megnézheti a videót.