Micsoda véletlen - Gyurcsány eltűnt szakdolgozata után most Karácsonyé sincs meg

  • Elérhetetlen Karácsony Gergely szakdolgozata az ELTE-n.
  • Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) adatvédelmi tisztviselője arról tájékoztatta a sajtót, hogy Karácsony szakdolgozata nem szerepel az egyetem könyvtárának elektronikus adatbázisában, és az eredeti példány sem található a gyűjtőköri állományban.
  • A Karácsony Gergely szellemi teljesítményét igazoló dokumentumok közül nem ez az egyetlen, aminek nyoma veszett.
  • Legutóbb a főpolgármester azt közölte, nem tudja, hol van az érettségi bizonyítványa, most pedig a máshol már nem elérhető szakdolgozatáról állítja, hogy meg kellene keresnie.

A Magyar Nemzet megtudta, hogy 2017 óta minden szakdolgozatot digitalizálnak az intézményben, a korábbi szabályozás alapján pedig csak tíz évig őrzik a diplomamunkák papíralapú verzióját. Karácsony egy lapinterjúban azt hangoztatta, hogy a "diplomájával" (feltehetően a szakdolgozatára vagy a diplomamunkájára gondolt) az Országos Tudományos Diákkör (OTDK) tanulmányi versenyén második lett. A Magyar Nemzet megkereste a főpolgármester sajtóosztályát is, ahonnan meglehetősen cinikus válasz érkezett az érdeklődésükre.

"Majd ha lesz éppen ráérő ideje főpolgármester úrnak, akkor megkeresi" - közölte a hiperelfoglalt Karácsony sajtóosztálya.

A Magyar Nemzet szerint ez azért is különös, mert azok az emberek, akik az OTDK-n dobogós helyezést érnek el, általában büszkeséggel tekintenek a diplomamunkájukra, sok esetben látható helyen is tartják azt, de legalábbis pontosan tudják, hol található.

Az is furcsa, hogy Karácsony szakdolgozata nem az első a szellemi teljesítményét tanúsító dokumentumok közül, amelyet rejteget vagy nem talál.

Karácsony vesszőfutásának azonban vannak ennél pikánsabb állomásai is, például be kellett ismernie, hogy valótlanul állt az egyik nyilvános életrajzában, hogy PhD-fokozattal rendelkezik.

Miután kiderült, hogy a főpolgármester nem beszél angolul, és semmilyen nyelvvizsgája nincs, az is világos lett, hogy doktori fokozata sem lehet.

Ezt be is ismerte, de ahelyett, hogy vállalta volna ezért a felelősséget, azt állította egy interjúban, hogy a tudta nélkül "valaki beleírta" a doktorátust az életrajzába.

Az is kérdéses, hogy a Párbeszéd társelnöke jogszerűen töltött-e be adjunktusi pozíciót éveken keresztül a Corvinus-egyetemen. Az idegen nyelvek ismeretének hiányát a főpolgármester egykori diszlexiájával igyekezett magyarázni. Ez viszont számos szakember és politikus szerint az alkalmasságát is erősen korlátozza az ország vezetésére.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2023-02-02 | 11:07
A Momentum percembere (Gelencsér Ferenc) Kijevig szaladt hazát árulni

A Momentum percembere (Gelencsér Ferenc) Kijevig szaladt hazát árulni

  • Séróból megy ez a lila majomnak azt követően, hogy pár napja kiírta a Facebookjára: hazugság, hogy Kijev erőszakkal kényszersorozza a férfiakat.
  • Abszurd hazugságokkal etette a kijevi ukrán sajtót, köztük azzal, hogy a magyar zászlók ukrán eltávolítása a közintézményekről Oroszország érdeke, miközben azt ukrán hivatalosságok tették.
  • Azt is kifejtette, hogy minden, a szomszédos országokba elszakított magyarnak az az érdeke, hogy a környékbeli többségi nemzetek nyelvét beszéljék.
  • "Mert csak egy hazához lehetsz hűséges" - nagy kérdés, ő miért Ukrajnának tett hűségesküt Kijevben.
  • Később egyszerűen leügynöközte az interjúban Orbán Viktor miniszterelnököt.
  • Majd kárhoztatta a nyugdíjemelést és a 13. havi nyugdíjat.
Botrány 2021-10-29 | 09:51
Botkáék tönkretettek egy újabb szegedi piacot, az egykori vezető a Maldív-szigeteken szelfizik

Botkáék tönkretettek egy újabb szegedi piacot, az egykori vezető a Maldív-szigeteken szelfizik

  • Szegeden nemrégiben felszámolták a Cserepes sori, önkormányzati piacot.
  • Egyes szocialista képviselők odáig mentek a piac bezárása melletti érvelésükben, hogy azt állították, fehér embert ott nem nagyon lehetett látni.
  • A bezárás rengeteg kisemmizett kiskereskedőt hagyott hátra, jó szegedi baloldali szokás szerint azonban a sorsuk senkit sem érdekel.
  • Botka Lászlóék ugyanígy dózerolták el a Mars téri piacot is korábban, akkor is rengeteg kiskerekedőt tettek tönkre.
  • A felszámolás után az önkormányzati cég vezetőjére egy másik piac vezetését bízták rá.
  • Ő nemrégiben arról posztolt, hogy a piac felszámolásakor szerzett fáradalmait a Maldív-szigeteken piheni ki.
  • Ott, ahol a főnöke, a szocialista Botka László is szívesen megfordul búvárkodni.
Botrány 2021-12-02 | 11:27
Még októberben is egyeztetettek a Városháza tervezett eladásáról potenciális befektetőkkel

Még októberben is egyeztetettek a Városháza tervezett eladásáról potenciális befektetőkkel

  • Nem csupán orosz, hanem olasz befektetőknek is megvásárlásra ajánlották a Városházát, még idén októberben is.
  • Az olasz befektetőket képviselő Riccardo Salvatore november 18-án egy email szerint a botrány miatt arra kérte az emailezésben részt vevőket, hogy töröljenek ki mindent.
  • Az emaileket és az eladni tervezett ingatlanok listáját Berki Zsolt előzetesen egy, a BFVK Zrt-ben dolgozó hölgytől kapta meg emailben, tulajdoni lap másolatokkal, pontos paraméterekkel.
  • Ezeket Berki József, Berki Zsolt testvére küldözgette tovább olyan ismerőseinek, akikről azt gondolta, érdekelhetik őket nagyértékű budapesti ingatlanok.
Botrány 2022-02-04 | 09:05
Súlyos ellentmondások Hadházy állításai és a gyermekbántalmazást rögzítő jegyzőkönyv között

Súlyos ellentmondások Hadházy állításai és a gyermekbántalmazást rögzítő jegyzőkönyv között

  • A hivatalos jegyzőkönyvek szerint többszörös gyermekbántalmazást és lelki terrorizálást követett el Hadházy Ákos a nevelt kisfia sérelmére.
  • Hadházy kapásból tagadott és áldozatként tekintett magára, de a korabeli jegyzőkönyvek szerint többszörösen is bántalmazta a kisfiút.
  • Az édesapja által akkoribban elmondottak alapján Hadházy sunyi módon akkor bántalmazta a gyereket, ha az anyja nem volt a közelben.
  • A történet szereplői ellentmondásos nyilatkozatokat tettek, hogyan repedt fel a kisfiú fejbőre.
  • A kisfiú azt állította, akkora pofont kapott nevelőapjától, az állatorvos Hadházytól, hogy nekiesett egy bútornak.
  • Az anya viszont azt mondta az édesapának, hogy a gyerek ugrált az ágyon, majd leesett.
  • Később viszont Hadházyval közösen már azt állították a gyermekvédelem előtt, hogy a kisfiú futott, megbotlott, majd elesett, és így történt a baleset.
  • Nagy kérdés, az anya miért állított mást az édesapának, mint Hadházyval közösen a hatóságok előtt.
  • Köztudott, hogy Hadházy Ákos unokatestvére, Márki-Zay Péter is a gyerekek fizikai fenyítésének és verésének híve.
  • Többször is elmondta, hogy a gyerekeket úgy kell "nyitott tenyérrel ütni", hogy "külséremi nyom ne maradjon".
Botrány 2022-03-01 | 16:42
Azon hőbörög az ellenzék, hogy nem engedünk át fegyverszállítmányokat az országon

Azon hőbörög az ellenzék, hogy nem engedünk át fegyverszállítmányokat az országon

  • A baloldal mindenképpen háborús konfliktusba akarja rángatni Magyarországot.
  • "A konvojokat az oroszok esélyes, hogy bombázni fogják. Szóval szeretnék-e, hogy Asztélyon, Beregszászon Csapon, vagy bármely más magyaroklakta településen haljanak meg emberek - mert benne van a pakliban. Komoly meg nem értése ez a háború fogalmának, és a magyar érdeknek. Ha pedig azt gondolják, hogy Ukrajna majd meghálálja, nos nem" - írta a hírt kommentálva Facebookján az ismert katonapolitikai szakértő.
Botrány 2021-07-16 | 13:58
Vajákos gazemberek folytatják a kínai vakcina elleni uszítást

Vajákos gazemberek folytatják a kínai vakcina elleni uszítást

  • Arra nincsenek tekintettel, hogy idehaza sikerült letörni a 3. hullámot.
  • Ha a kínai hatástalan lenne, akkor ez nem történt volna meg, és most is járvány lenne.
  • Pedig az utóbbi hetekben csak oltatlanok vesztették életüket a koronavírus-fertőzésben.
  • Falus András, az ATV és a 444 által futtatott "immonológus" pedig azt mondta, a Főváros tesztje megbízhatóbb, mint Magyarország legjobb orvosegyetemének kutatása a vakcinák hatásairól.
  • Ilyen gyalázatos, és az oltások hitelét aláásó politikai propaganda nincs még egy a világon, mint idehaza.
Botrány 2021-07-12 | 19:53
Alig pár önkormányzatot irányít az ellenzék, de a sarcolás és az adóemelés már javában zajlik

Alig pár önkormányzatot irányít az ellenzék, de a sarcolás és az adóemelés már javában zajlik

  • Karácsony például egyszemélyben, a különleges jogrend alatt döntött úgy, 10%-kal megemeli a gyermekétkeztetés díját.
  • Szociális érzékenység a gyakorlatban.
  • Mert persze a szavak nagyon szépek, a baloldal mindenkinek csak adni akar, csak adni, egyre csak többet adni.
  • Mikor a hatalom közelébe férkőznek, akkor pedig csak elvesznek az emberektől - lássuk a listát, hol, milyen megszorításokat vezettek be baloldaliak az általuk vezetett településeken!
Botrány 2021-10-01 | 18:42
A baloldali előválasztás manipulálása már a vesztes jelölteknek is feltűnt

A baloldali előválasztás manipulálása már a vesztes jelölteknek is feltűnt

  • A BENNFENTES írt arról, a szoros vesztes jelöltek, akik a Momentum jelöltjeivel szemben kaptak ki, furcsának tartják, hogy a Momentum az utolsó pillantokban fordított az online szavazotakkal.
  • A Soros György által fizette aHang kampányfőnöke pedig azt nyilatkozta a Telexnek, hogy tud olyan jelöltről, aki meg akarja óvni az eredményt.
  • Drávaszerdahely polgármestere a Facebookon fakadt ki, azt írta, "nem gondolja hitelesnek az előválasztást, főleg a számolás végeredményét".