Arab embercsempész-bandára csaptak le a rendőrök Budapesten

Arab embercsempész-bandára csaptak le a rendőrök Budapesten

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást több magyar és bolgár állampolgárral szemben, akik 2021 januárjától több mint húsz alkalommal vittek el külföldieket az osztrák-magyar államhatár közelébe azért, hogy illegálisan Ausztriába jussanak, írja a Rendőrség honalapj, a police.hu

A magyar és bolgár sofőrök a magyar-szerb határ térségéből és Magyarország mélységéből szállítottak migránsokat Ausztria felé.

A rendőrségi portálon azt írják: a gépkocsivezetőkkel szemben több megyei rendőr-főkapitányság is indított büntetőeljárásokat embercsempészés bűntett elkövetése miatt. A KR NNI a későbbiekben egyesíti ezen nyomozásokat, amelyekben olyan terhelő bizonyítékok keletkeztek, amelyek alapján egy összehangolt akció keretében 2021. május 26-án Budapesten elfogásokat és kutatásokat végeztek.

Ennek során előállították O. Alahmed harmincöt éves szír állampolgárt és A. F. Mohamed harminckilenc éves hontalan személyt. A harmincöt éves férfi egy korábbi embercsempészés miatt folytatott eljárásban bűnügyi felügyelet alatt állt, így a jelen eljárásban terhére rótt cselekményeket ennek hatálya alatt követte el.

A nyomozók a két férfit előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásuk indítványozását az eljárást felügyelő Bajai Járási Ügyészségnél. A büntetőeljárás folytatódik, és további, az elkövetői körhöz köthető ügyek feltárása is folyamatban van, amelyeket a későbbiekben egy eljárásban vizsgálnak.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-08-29 | 07:23
REKORD: 39 fős illegális MigránsTaxit fogtak el

REKORD: 39 fős illegális MigránsTaxit fogtak el

  • A rendőrök 2022. augusztus 28-án az M1-es autópályán, Tatabánya térségében ellenőriztek egy tehergépkocsit.
  • Jármű rakterében 38 férfi tartózkodott, akik nem tudták igazolni az országban való jogszerű tartózkodásukat.
  • A járőrök őket a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
  • A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • Török állampolgárságú járművezetővel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Bel 2021-07-08 | 16:32
A nagy hőségben több a tűzeset a mezőgazdaságban

A nagy hőségben több a tűzeset a mezőgazdaságban

  • Már 22 gabonatáblán és 30 tarlón keletkezett tűz.
  • A leégett mezőgazdasági terület nagysága 210 hektár.
Bel 2021-10-25 | 10:12
Amerika visszainteget: újabb amerikai kapcsolat Márki-Zay környezetében

Amerika visszainteget: újabb amerikai kapcsolat Márki-Zay környezetében

  • Márki-Zay Péter, a momentumos Fekete-Győr András, Berg Dániel, a párbeszédes Szabó Tímea, akit Kabul rózsájaként is emlegetnek, és Márki-Zay marketingese, Gurzó Ákos is külföldről, vagy egyenesen az Egyesült Államokból tért haza, hogy a magyarországi baloldalt hatalomra segítse.
  • Gurzó Ákos azt is elismeri, Márki-Zay kampányában nincsen semmi spontán - korábban ezt állították -, mert az teljesen, végig adatalapon megtervezett.
Bel 2022-02-21 | 11:24
Márki-Zay miatt bizonytalanná válnak a baloldaliak

Márki-Zay miatt bizonytalanná válnak a baloldaliak

  • 50%-os listás eredményt mért a Nézőpont a Fidesznek, 3-3%-ot a Mi Hazánknak és a Kétfarkú Kutyapártnak.
  • "Most vasárnap" 43 százalékot érne el a baloldali ellenzék egyelőre nemlétező listája.
  • Gattyán György Megoldás Mozgalma is 1% körüli eredményre számíthatna.
Bel 2021-11-07 | 12:11
Meghaladta a 100 000 főt a magyar határon elfogott migránsok száma

Meghaladta a 100 000 főt a magyar határon elfogott migránsok száma

  • Közben ezernél is több embercsempész ellen indítottak eljárást.
Bel 2021-05-19 | 16:06
199 ezer adag Pfizer-vakcinára lehet online időpontot foglalni SMS-értesítés nélkül

199 ezer adag Pfizer-vakcinára lehet online időpontot foglalni SMS-értesítés nélkül

  • 199 ezer adag Pfizer-vakcinára lehet online foglalni a http://eeszt.gov.hu oldalon csütörtökre, péntekre, szombatra és vasárnapra.
Bel 2021-07-31 | 08:55
Farkas Berci után újra lesz magyar űrhajós!

Farkas Berci után újra lesz magyar űrhajós!

  • Merjünk nagyok lenni!
  • A hírt Szijjártó Péter jelentette be közösségi oldalán pénteken.
  • Szijjártó Péter a videóüzenetben közölte, hogy az űrutazás kutatási célokat fog szolgálni.

     

Bel 2021-11-19 | 10:48
1 millió 765 ezren már a harmadik adag vakcinát is megkapták

1 millió 765 ezren már a harmadik adag vakcinát is megkapták

  • Elhunyt 135, többségében idős, krónikus beteg.
  • Újabb 11 289 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte pénteken a koronavirus.gov.hu hivatalos portál.
  • Eddig 6 017 807 embert oltottak be, közülük 5 788 775-en a második, 1 millió 765 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
  • Kórházban 6122 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 613-an vannak lélegeztetőgépen.
  • Hatósági házi karanténban 59 177-en vannak.
  • Jövő héten oltási akció lesz az országban, regisztrálás és bejelentkezés nélkül 101 oltóponton lehet reggel 7-től este 7-ig felvenni a vakcinát.