Zugló: a szennyvíz áztatta önkormányzati bérlakást úgy nyilvánítottak lakhatónak, hogy az önkormányzat emberei kikötötték az áramot

Zugló: a szennyvíz áztatta önkormányzati bérlakást úgy nyilvánítottak lakhatónak, hogy az önkormányzat emberei kikötötték az áramot
  • Várnai László civil önkormányzati képviselő járt a zuglói Ilka utca 13-ban, ahol egy önkormányzati lakást teljesen szétáztatott a szennyvíz.
  • Mint kerületi képviselő, segítséget kért a négy baloldali alpolgármestertől és az MSZP-s polgármestertől.
  • A kerületi vagyonkezelő kivonult, és úgy nyilvánította lakhatónak a lakást, hogy kikötötte az áramot.
  • 2014-2019 között ebben a kerületben volt polgármester Karácsony Gergely jelenlegi Főpolgármester, miniszterelnök-jelölt is.
  • Várnai elmondása szerint a kerületnek nagyságrendileg 2000 bérlakása van, ebből 500 használhatatlan.
  • A Tóth Csaba vezette Városgazdálkodási Zrt létszáma a 2014-es 100 alattiról 146 főre növekedett, (ebből 26 fő a fizikai munkavállaló).
  • Ám közben a lakás-nyilvántartás, és a lakbér beszedése átkerült a polgármesteri hivatalhoz.

Tegnapelőtt kikerült egy segélykérés a netre. Egy teljesen szétázott önkormányzati lakásban lakó bérlő kért segítséget - írja a képviselő.

A Városgazdálkodási Zrt. munkatársait odahívva megnéztem az Ilka utcai ház beázását - írja a Facebookon Várnai, majd így folytatja: "A lakás használhatatlan, a mennyezetről, a falakról, a konnektorokból szó szerint folyik a víz. A felette lévő, a beázást okozó lakás szintén vizes, ott 27 négyzetméteren heten laknak."

A beázást az udvari csatornabefolyó eldugulása, a szennyvíz visszatorlódása okozta - ismerteti a helyzetet a civil képviselő. A falak és a födémek teljesen átáztak. Még délután az alábbi levelet írtam a polgármesternek és a négy alpolgármesternek, kérve a havarialakások azonnali kiutalását. Havaria lakás kiutalás nem történt, mert mai nap a Zrt. megállapította, hogy a lakás nem életveszélyes, ezt úgy oldották meg, hogy a villanyt kikötötték. A bérlő és holmijai pedig újabb éjszakát tölt az öt centi vizben állva, csöpögő lakásban, immár áram nélkül.
Zugló önkormányzata körülbelül 2000 bérlakás felett rendelkezik. Ezek többsége rossz állapotú. A kerület 100%-os tulajdoni hányadú bérházai sajnos a kerület szégyenfoltjai, szociális gettók. Az önkormányzat nem költ ezekre a házakra, így a lakások műszaki állapota siralmas, a legtöbb ház sorsa a felújítás helyett a szanáláshoz vezet. A bennük lakó hozzávetőleg 1000 család egészségtelen körülmények között kénytelen élni.

Az Ilka utca 13. szám alatti lakosok kérésére mértem fel a lakás állapotát, amelyben csatorna problémák miatt szennyvíz áztatja az egész lakást. A bérlők által egyébként tisztességgel rendben tartott lakások a folyamatos beázástól immáron lakhatatlanná váltak. A bérlők bejelentést tettek a Városgazdálkodási Zrt.-nél, és havaria-helyzetre hivatkozva cserelakást szeretnének, illetve engem [Várnait] is megkerestek, hogy segítsek, ezért dokumentáltam a lakás állapotát és a - szerintem is megalapozott - panaszukat.

Igaz, a dugulás az udvari csatornabefolyásnál keletkezett, a Zvk Zrt. mégis a bérlőktől várta el, hogy a lakásukban ők hárítsák el a problémát.


A cserelakás kiutalása egyelőre kétséges, mert a Zvk Zrt. megoldás gyanánt inkább kikötötte az áramot, és így a lakás máris nem életveszélyes... A kerületben a 2000 kiadott bérlakáson felül további kb. 500 lakás áll üresen - írja a képviselő.

Várnai videója a helyszínről.



Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-07-14 | 12:01
Megszólalt a melós, akit Jakab és a sleppje rikácsolva fenyegetett egy építkezésen

Megszólalt a melós, akit Jakab és a sleppje rikácsolva fenyegetett egy építkezésen

  • Kamera elé állt a Jakab és a répaszínű hajat viselő nő által rikácsolva fenyegetett gépkezelő.
  • Természetesen nem akarta elütni Jakabot, hiszen 1 km/ó sebességgel, hangkürttel érkezett.
Botrány 2022-03-09 | 18:31
Tiszták koalíciója: garázdaságért ítélték el korábban a DK-s Barkóczkit

Tiszták koalíciója: garázdaságért ítélték el korábban a DK-s Barkóczkit

  • Egy nő sérelmére követte el a bűncselekményt, több férfi tettestársával együtt.
  • Jelenle ő a rákospalotai baloldali jelölt, Gyurcsány és Márki-Zay embere.
Botrány 2021-09-15 | 18:51
Szakértelem: gyakorlatilag csődbe vitték Karácsonyék Budapestet

Szakértelem: gyakorlatilag csődbe vitték Karácsonyék Budapestet

  • Hiába a 41 tanácsadó, a baloldal maradt, ami volt.
  • Egy közép-európai város vezetésére is alkalmatlan, mihaszna banda.
  • Tarlós százmilliárdos állampapír-állománnyal, és százmilliárdos készpénzállománnyal adta át a Fővárost 2019-ben.
  • Karácsonyék mostanra feléltek minden, működésre félretett megtakarítást.
  • Szégyen.
Botrány 2021-09-28 | 13:12
Kocsis Máté: nincs két baloldal

Kocsis Máté: nincs két baloldal

  • Videóösszeállítást hozott nyilvánosságra a baloldal agressziójáról Kocsis Máté.
Botrány 2021-12-07 | 21:09
Az ellenzék és a propagandamédiája miatt 200 ezer Szputnyik vakcinát kellett megsemmisíteni

Az ellenzék és a propagandamédiája miatt 200 ezer Szputnyik vakcinát kellett megsemmisíteni

  • Az oltásellenes baloldal és a cselédmédiája végig hőbörgött a Szputnyik-vakcina használata ellen.
  • Később kiderült, hogy ez a legjobb oltás a koronavírus ellen.
  • Most meg kellett semmisíteni 200 ezer adagot, mert az ellenzék és a cselédsajtója lebeszélte az embereket az orosz oltásról.
  • Ezzel az ellenzék és a cselédsajtója 600 millió forintos kárt okoztak a magyar adófizetőknek.
Botrány 2022-03-29 | 18:17
Bajnaiék adathalász cége törvénytelen eszközökkel próbálja befolyásolni a választókat

Bajnaiék adathalász cége törvénytelen eszközökkel próbálja befolyásolni a választókat

  • Több százezren kaptak ma illetéktelenül, törvénytelenül SMS-t a baloldaltól.
Botrány 2021-09-30 | 14:58
Megmagyarázzák: a nagyszámú érvénytelen szavazatnak nincs hatása a végeredményre

Megmagyarázzák: a nagyszámú érvénytelen szavazatnak nincs hatása a végeredményre

  • Az előválasztási szavazólapok 5,5 százaléka érvénytelen.
  • Van körzet, ahol ez a szám 10, van, ahol 20, és van olyan is, ahol 30 százaléknál is magasabb.
  • De a baloldal választási bizottsága szrint ez nem befolyásolja az eredményeket.
Botrány 2021-05-25 | 12:02
Egy szoros bizalmassal a világ körül - közel tízmilliót utazgatott el Gémesi György közpénzből, de ezt nem akarta elárulni

Egy szoros bizalmassal a világ körül - közel tízmilliót utazgatott el Gémesi György közpénzből, de ezt nem akarta elárulni

  • Az ellenzék szavakban nagyon támogatja az átláthatóságot, tettekben már kevésbé.
  • Gémesi György, Gödöllő polgármestere közel tízmillóért utazgatott szerte a nagyvilágban legfőbb bizalmasával, közpénzekből.
  • Eközben az ellenzéki polgármester folyton arról beszél, a kormány kivérezteti az önkormányzatokat.
  • A közérdekű adatok kiadásáért Gémesiék 340 ezer forintot kértek el, de a bíróság arra kötelezte őket, fizessenek vissza az adatigénylőknek 100 ezer forintot.