Magyar Falu program: hatalmas ingatlanvagyont ad át az állam a kistelepüléseknek

Magyar Falu program: hatalmas ingatlanvagyont ad át az állam a kistelepüléseknek
  • Összesen 5,4 millió négyzetméternyi ingatlanvagyont ajánl fel az állam a Magyar falu programban kistelepüléseknek.
  • 2055 ingatlanról van szó, és 935 önkormányzat juthat ingyenesen a vagyonelemekhez – közölte kedden Budapesten, sajtótájékoztatón a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.
  • Gyopáros Alpár kormánybiztos közlése szerint a Magyar Falu program sikeres: eddig 21 000 család igényelte a falusi csokot, összesen 100 milliárd forint értékben.
  • Eddig 3000 kilométer út újult meg, ezt további 1500 követi.
  • Egy régi tendencia is megfordult az utóbbi időkben: 2500 kistelepülésből 1000-nek nőtt a lélekszáma.

Mager Andrea ismertette: az érintett ingatlanokból mintegy 2,4 millió négyzetméter belterület. Az ingyenes vagyonátadásról szóló leveleket a tervek szerint ezen a héten, illetve június első heteiben küldik ki az önkormányzatoknak. A miniszter segítő szándékúnak nevezte az intézkedést az állam részéről, amelynek célja, hogy az önkormányzatok értékhez juthassanak. Az önkormányzatok elfogadhatják, de vissza is utasíthatják a felajánlást – tette hozzá.

Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos közölte: az érintett települések polgármestereitől július 15-éig várják a nyilatkozatokat – képviselő-testületi határozattal megerősítve – arról, hogy átveszik-e a felajánlott ingatlanokat. Ezt kormányzati és országgyűlési jogalkotási feladat is követi, melynek eredményeként 2022. január 1-jétől tudnak elindulni a vagyonátruházási eljárások – mondta.

Gyopáros Alpár felidézte: a Magyar falu programot Orbán Viktor kormányfő hirdette meg 2018-ban, a végrehajtása 2019-ben kezdődött meg. Emlékeztetett: az első évben komoly társadalmi párbeszéd indult a kistelepüléseken élőkkel, a falvak vezetőivel, egyházi tisztségviselőkkel, civil szervezetekkel, és ez alapján indítottak konkrét alprogramokat, például a falusi csokot. A legfrissebb adatok szerint idáig 21 ezer család igényelte a támogatást több mint 110 milliárd forint értékben.

Ugyancsak a programon belül kezdődött meg a mellékúthálózat javítása, 2019 és 2021 közt 3000 kilométernyi útszakasz újult, illetve újul meg; ha elfogadja az Országgyűlés a kormány jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslatát, ez további 1500 kilométernyi szakasszal bővülhet. Beszélt arról is, hogy a kistelepüléseken jól ismerik a program pályázati rendszerét, amelynek igénybevételével helyben tudnak fontos fejlesztéseket tudnak végrehajtani. Ugyancsak kiemelte az alprogramok közül a falvakban működő piaci szereplők, kisvállalkozások támogatását, amely a helyi kisboltok megmentését és nyitását célozza, valamint a mikrovállalkozások 25 milliárd forintos keretből megvalósuló támogatási rendszerét.

Hangsúlyozta: folyamatosan bővülő programról van szó, amelynek a forrásai is bővülnek. Eredményességét az mutatja, hogy míg korábban lényegesen nagyobb arányban csökkent a kistelepülések népességszáma mint a nagyvárosoké, ez a tendencia megállt, és 2500 kistelepülésből 1000-nek nőtt a lélekszáma. Meg lehet menteni minden kistelepülést a kihalástól, van jövője a magyarországi falvaknak – hangoztatta a kormánybiztos

Az ingatlanátadásról szólva elmondta: eddig is voltak kérések az önkormányzatok részéről, de ezek egyedi eljárásban működtek, időigényesen; a kormányzat a legegyszerűbb megoldást választotta, mert felmérte az ingatlanállományt és egyben ajánlja fel az önkormányzatoknak. A felajánlott ingatlanokról szólva példaként említette: ha egy kistelepülés „kinövi” az óvodáját, akár annak bővítésére is használhatja az új ingatlant, de amennyiben forgalomképes, úgy akár értékesítheti is.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-10-07 | 12:57
Keményebb hangvételben folyik az üzengetés - Márki-Zay: Karácsony 500 milliót költött a kampányára

Keményebb hangvételben folyik az üzengetés - Márki-Zay: Karácsony 500 milliót költött a kampányára

  • Így már érthető, miért mondta a Szabad Európának szerdán egy neve elhallgatását kérő baloldali elemző, hogy aki Karácsonynak százmilliókat adott kampányra, nem azért tette, hogy ő visszalépjen.
  • Márki-Zay nem csak a kampánypénzeket firtatja, de szerinte "Karácsony Tóth Csabával együtt vezette Zuglót".
  • Kiderült, hogy Karácsony pár perces megállapodáskat is örömmel felrúg, gyakorlatilag semmit sem szabad a szavára adni.
  • Eredetileg abban állapodtak meg Márki-Zay Péter elmondása szerint, hogy szerda este hatkor tárgyalnak, ott hoznak közösen döntést, alszanak rá egyet, majd csütörtök délelőtt bejelentik, miben maradtak.
  • Mint ismert, Karácsony az egyeztetés után szerda este gyorsan a klaviatúráért nyúlt, és a Facebookon bejelentette, külön folytatják.
  • Márki-Zay azt is mondta, Karácsony bele akarta zsarolni a visszalépésbe.
  • Szerinte Dobrev buborékban él.
Bel 2021-06-21 | 15:15
Szerelemféltés állhat a brutális szegedi kettős gyilkosság mögött

Szerelemféltés állhat a brutális szegedi kettős gyilkosság mögött

  • Az elkövető a gyilkosság után elhajtott a helyszínről, majd 100 kilométerre Szegedtől öngyilkos lett.
Bel 2022-01-28 | 09:40
Februárban is lesz Oltási Akció

Februárban is lesz Oltási Akció

  • A beoltottak száma 6 351 476 fő, közülük 6 089 784 fő már a második, 3 594 529 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
  • Összesen 17 869 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 508 358 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 78 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 241 328 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 225 801 főre emelkedett.
  • 3463 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 145-en vannak lélegeztetőgépen. 
  • Februárban is lesz oltási akció minden csütörtökön, pénteken, és szombaton.
Bel 2022-01-21 | 11:39
Csak a drámát játszotta el az MSZP-s Kunhalmi a kórházas képpel?

Csak a drámát játszotta el az MSZP-s Kunhalmi a kórházas képpel?

  • Kunhalmi Ágnes állítólag koronavírus-fetőzéssel került kórházba.
  • Egy szakértőnek föltűnt, hogy Kunhalmi monitorán 36,2 fokos testhőmérséklet és 100%-os oxigénszaturáció szerepel.
  • Ezek az értékek a Kunhalmi által megosztott fotón jól kivehetők.
  • Márpedig ezekkel az értékekkel nem szokás kórházba vonulni.
  • Ha feleslegesen drámázott a szocialista képviselőnő, akkor így más, súlyosabb betegek elől foglalhatja a helyet és az egészségügyi kapacitásokat.
Bel 2021-06-16 | 16:56
Baloldali előválasztás: repült az MSZP-ből a korábbi elnök, Molnár Gyula

Baloldali előválasztás: repült az MSZP-ből a korábbi elnök, Molnár Gyula

  • Miután bejelentette, hogy a DK frakciójába ül be a 2022-es választások után.
Bel 2021-10-07 | 09:54
A legtöbben felvették az oltást, amely a legerősebb védelmet jelenti a vírus ellen

A legtöbben felvették az oltást, amely a legerősebb védelmet jelenti a vírus ellen

  • Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza
  • Legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak,
Bel 2021-06-22 | 09:36

5 millió 421 ezer beoltott, 54 új fertőzött, elhunyt 4 beteg

  • A beoltottak száma 5 421 230 fő, közülük 4 555 029 fő már a második oltását is megkapta.
  • 281 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 32-en vannak lélegeztetőgépen.
Bel 2021-08-01 | 21:08
Fekete-Győr márciusban még Cseh Katkát is elszámoltatta volna

Fekete-Győr márciusban még Cseh Katkát is elszámoltatta volna

  • Magyarország többé nem lehet következmények nélküli ország - mondta.