Minden nap Karácsony a Telexen! Karácsony ma azt hazudta az ellenzéki propagandaoldalnak, hogy a kormány legfelsőbb köreiből üzengetnek neki, mondja meg, mit kér azért, hogy ne induljon

  • Van középfokú nyelvvizsgája, nincs középfokúja, tud angolul, mégse tud angolul - az elmúlt hetek hazugságspirálja röviden.
  • A nyelvtudása "hiperpasszív", mondta az ATV-ben, majd azt találta ki, gyerekkorában diszlexiája volt, de már kinőtte.
  • A Főpolgármester rendszeresen az apró hazugságok eszközéhez nyúl, ha egy számára kényelmetlen helyzetből akar kimenekülni.
  • Ez a módszer ismerős lehet annak, akinek vannak emlékei a 2010 előtti baloldali politikáról.
  • Akkor Gyurcsányék akartak minden egyes napot megúszni valahogy, legtöbbször hazugságokkal.
  • Gyurcsánynak is Gál J. Zoltán segített ebben, ahogyan most Karácsonynak is.

A Főpolgármester szinte hazajár a Telex elnevezésű ellenzéki propagandalap szerkesztőségébe, ahol gyakorlatilag visszakérdezés nélkül, baráti közegben hazudozhat.

A napokban itt hazudta kamerába, hogy dehogy akar ő miniszterelnök-jelölt lenni, csak a helyzet így hozta, de itt találta ki azt is, hogy gyerekkori diszlexiája miatt nem tud angolul.

Most azt hazudta a bársonyos kérdésekre válaszolva, hogy a kormány legfelsőbb köreiből üzentek neki, mondja meg, mit kér azért cserébe, hogy ne induljon el az ellenzéki bábszínház castingján. Az elmúlt hetek csúsztatásait ismerve, ez a karácsonyi kijelentés sem lehet több egyszerű hazugságnál.

"(...) nekem a hatalom inkább egy feszélyező dolog, amihez nincsen személyes vonzalmam" - állítja magáról Karácsony Gergely, aki 2002 óta dolgozik a hatalom közelében.

Kezdetben mint Horn Gábor, később Gyurcsány Ferenc tanácsadója, aztán később, de még Gyurcsány tanácsadójaként az LMP egyik megszervezője, majd kampányfőnöke, 2010-től országgyűlési képviselő, hogy 2014-ben besooljon Bajnai Gordon mögé, aztán Zugló polgármestere legyen 2014 és 2019 között, közben pedig az MSZP-P miniszterelnök-jelöltje a 2018-as választásokon.

Ha az embernek nincsen személyes vonzalma a hatalomhoz, akkor az az ember ilyen karrierívet jár be?

Karácsony elmondja a későbbiekben, szerinte 2022 tétje az önkormányzatiság, kérdés, hogy kétballábasok által vezetett önkormányzatra mi szüksége lehet az embereknek.

A Főpolgármester az interjúban abban is hazudik, hogy vele a kormány nem működött együtt. A Budapesti Közfejlesztések Tanácsáról külön törvény rendelkezik. Ez a legmagasabb egyeztető testület a kormány és Budapest között, a mindenkori Főpolgármesternek bármikor joga van összehívni a testületet, melynek tagja a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője is.

Karácsonynak az a kijelentése is megmosolyogtató a telexes interjúban, hogy "bárki, bármit mond, én nem nyilatkozgatni meg posztolni akarok, hanem ügyeket megoldani." Ha tud mondani egyetlen ügyet, amit Karácsony oldott meg, Ön nyert!

Ha arra kíváncsi a kedves olvasó, ki hordja otthon a nadrágot, az alákérdezős interjúból ez is kiderül: "igazából a feleségem hamarabb jutott el arra az elhatározásra, hogy ebbe álljunk bele, mint én" - mondta az indulásáról a Főpolgármester.

A Telex is lebuktatja egy hazugsággal Karácsonyt, mert az interjú során visszakérdeznek, hogy ugyan miért hinne a győzelemben bárki, ha Karácsony 2018-ban at mondta, győzelemre készül, de most úgy ítéli meg, esélytelenek voltak?

Az interjú itt olvasható.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-08-26 | 14:00
Összeomlás: örült terelésben és kapkodásban van Karácsony

Összeomlás: örült terelésben és kapkodásban van Karácsony

  • Szerda délelőtt bejelentette, hogy megvétózza az Atlétikai VB-t, majd később pedig azt, ingyenessé teszi 14 év alatt a BKV-t.
  • Tegnap még a helyettese azt nyilatkozta, kifogytak a pénzből, a csőd felé robog Budapest.
  • Ha ez így van, honnan lesz pénz a 14 év alattiak ingyenes tömegközlekedésére?
  • Facebookon azt is üzeni Karácsony, felgyorsítják a Blaha Lujza tér felújítását, új, alternatív belvárosi útvonalakat nyitnak az autósoknak, és a Nagykörúton is módosítanak az autósforgalom érdekében.
  • A semmiből jött, bár régóta követelt közlekedési intézkedések belebegtetése csak azt jelentheti, hogy a saját közvélemény-kutatásai szerint is mélyrepülést vett a kampánya, így muszáj korrigálni az autósellenes politikáján, ha nem akar belebukni az egészbe.
  • Így a cselekvés látszatával - miközben napok óta miniszterelnök-jelölt-jelöltként kampányol - igyekszik menteni Budapest Főpolgármestereként a menthetőt.
  • Az utóbbi hetekben nem igazán volt sikerszériában, így a BENNFENTES szerint mostanra annyira bezuhanhattak a számai, hogy teljesen hiábavaló az eszeveszett kapkodás.
Bel 2022-04-22 | 13:15
A rendőrök Mohács térségében fogták el az embercsempészt

A rendőrök Mohács térségében fogták el az embercsempészt

  • A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. április 22-én 5 óra 30 perckor Mohács térségében intézkedtek két férfival, valamint egy nővel szemben.
  • Az egyik férfi szerb, a másik férfi, valamint a nő iraki állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
  • A szerb állampolgárságú férfival szemben felmerült az embercsempészés gyanúja, vele, valamint a két illegális migránssal szemben az intézkedések folyamatban vannak.
Bel 2021-10-11 | 17:47
5%-ot esett az ellenzék az előválasztás során

5%-ot esett az ellenzék az előválasztás során

  • Ez az eredménye a szervezetlen káosznak és a Karácsony-Márki-Zay bohóckodásnak.
Bel 2022-08-16 | 14:16
Magyar kocsit vezetett az angol embercsempész

Magyar kocsit vezetett az angol embercsempész

  • A Tolna megyei rendőrök 2022. augusztus 15-én nem sokkal éjfél előtt – saját észlelés alapján – állítottak meg magyar rendszámú kisbuszt az M9-es autóúton a 8-as kilométerszelvény közelében, Bogyiszló térségében.
  • Kocsit egy 44 éves angol férfi vezette, aki hét illegális migránst szállított.  
  • A külföldiek közül négyen szír, hárman pedig török állampolgárnak vallották magukat, azonban személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták.  
  • Az illegális migránsokat meghallgatásukat követően a hatályos magyar jogszabályok szerint visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-08-10 | 12:56
Csak tegnap 171 illegális migráns akart áttörni a határon

Csak tegnap 171 illegális migráns akart áttörni a határon

  • A szolgálatot teljesítő rendőrök 2021. augusztus 9-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 171 határsértőt tartóztattak fel.
Bel 2021-08-11 | 15:29
Nincs megállás, a gyerekeink kellenek nekik: már a pedofilok iránt is érzékenyítenek

Nincs megállás, a gyerekeink kellenek nekik: már a pedofilok iránt is érzékenyítenek

  • A pedofilok is csak áldozatok - sugallja a mainstream liberális propaganda.
Bel 2021-09-29 | 23:24
Az alufóliasisakos DK-s lesz a debreceni ellenzéki jelölt

Az alufóliasisakos DK-s lesz a debreceni ellenzéki jelölt

  • Varga Zoltán 2758, Pálinkás József 1665, Szabó Bence 1586, míg Illés-Rácz Mariann 173 szavazatot szerzett a Gyurcsány-showban.
  • Így az alufóliasisakban hoppárézó DK-s jelölt fogja boldogítani a debrecenieket.
  • Mondjuk legalább az elektromágnesese sugárzás nem fogja bántani az agyát.
Bel 2021-08-13 | 18:03
Összeszarják a drogos hajléktalanok Budapestet, Szabó Tímeának erről is a kormány jut eszébe

Összeszarják a drogos hajléktalanok Budapestet, Szabó Tímeának erről is a kormány jut eszébe

  • Nem ám Karácsony Gergely, aki Budapest Főpolgármestere.