A mulhouse-i ügyészség megerősítette, hogy a rendőrség házkutatást tartott Türingia tartomány AfD-elnökénél. Azzal gyanúsítják, hogy bűnözőként bélyegezte meg a menekülteket - tudósít a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
A nyomozás során házkutatást tartottak Björn Höcke, az AfD türingiai tartományi elnökének lakhelyén. Ezt a mühlhauseni illetékes ügyészség szóvivője szombaton megerősítette. Korábban a Funke Mediengruppe újságjai már beszámoltak arról, hogy néhány nappal ezelőtt rendőrségi akciót hajtottak végre Höcke Eichsfeld városrészben található lakóhelyén.
Az ügyészség csaknem egy éve foglalkozik az AfD frakcióvezetője ellen a türingiai tartományi parlamenti vizsgálatok során emelt vádakkal - egyebek mellett a Carola Rackete tengerimentő ellen tett kijelentései miatt, amelyeket Höcke állítólag a közösségi médiában írt. A kutatás célja bepillantást nyerni arról, ki a begjegyzések szerzője - közölte a hatóság szóvivője szombaton.
Höcke a gyanú szerint egy képet posztolt Racketéről a következő sorokkal: "Kínzást, szexuális erőszakot, emberkereskedelmet és gyilkosságot importáltam". Az ügyészek gyanúja szerint ezt azért tette, hogy egy bizonyos embercsoportot - a menekülteket - általánosan bűnözőnek bélyegezzen.
Annak érdekében, hogy Höcke ellen hivatalos ügyészségi nyomozás indulhasson, az állami parlament igazságügyi bizottsága tavaly decemberben feloldotta a mentelmi jogát.
A Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője, Thomas Haldenwang jobboldali szélsőségesnek nevezte Höckét.
A múlt héten az is kiderült, hogy a türingiai alkotmányvédelmi hivatal most már bizonyítottan szélsőségesnek minősítette a Höcke vezette AfD-t.
Házkutatás Türingia tartomány AfD-elnökénél: azzal gyanúsítják, bűnözőként bélyegezte meg a menekülteket
A mulhouse-i ügyészség megerősítette, hogy a rendőrség házkutatást tartott Türingia tartomány AfD-elnökénél. Azzal gyanúsítják, hogy bűnözőként bélyegezte meg a menekülteket - tudósít a Frankfurter Allgemeine Zeitung.A nyomozás során házkutatást tartot...