Gyurcsányné is mentegeti a 2006-os rendőrterrort, szerinte több rendőr sérült meg, mint tüntető

  • VV Zsolt kanapéján beszélt erről Dobrev Klára.

A ZSHOW time nevű YouTube-csatornán a DK alelnöke először nagyapjáról, Apró Antalról értekezett a volt villalakóval, írja a Mandiner.

Elmondta, hogy kettős érzelmek fűzik nagyapjához, aki egyrészt nagyon szépen rajzolt – olykor besegített a házifeladatába is –, ugyanakkor "felnőtt fejjel nem tud elvonatkoztatni attól, hogy az a politika, amit ő képviselt, az a hatalom, amiben részt vállalt az elfogadhatatlan".

VV Zsolti Dobrev Klára apjának titkosszolgálati múltjára is rákérdezett, amire a DK miniszterelnök-jelöltje kacagásban tört ki és azt állította, hogy ez csak a jobboldali sajtó kreálmánya, ami abból adódhat, hogy "a Dobrev név Bulgáriában olyan, mint nálunk a Kovács".

A műsor későbbi részében a 2006-os események is szóba kerültek. Ezzel kapcsolatban Dobrev azt mondta: "politikai értelemben megrázott, feleségként pedig azt tudom mondani, hogy én olyan mélységesen értettem, átéltem és éreztem azt, amit a Feri ezzel a beszéddel el akart mondani. Én mérhetetlenül büszke voltam arra a beszédre".

Elmesélte azt is, hogy nagyon megrettent, miután a 2006-os események következtében pici golyóálló mellényt vittek a gyermekeinek. "Ha jól emlékszem, akkor bementem hányni a fürdőszobába" – mondta.

A Gyurcsány Ferenc 2006-os eseményekben betöltött felelősségével kapcsolatos kérdésre Dobrev Klára azt mondta: "nagyon sok rendőr megsérült, több rendőr sérült meg súlyosan, mint tüntető".

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-03-30 | 17:47
Budai Gyula odacsapott: 3 ügyben is büntetőfeljelentést tett

Budai Gyula odacsapott: 3 ügyben is büntetőfeljelentést tett

  • Jogosulatlan adatkezelés, tiltott kampányfinanszírozás és költségvetési csalás bűncselekményének gyanúja miatt kezdeményezett eljárásokat az ellenzéki összefogással szemben Budai Gyula.
Bel 2021-11-08 | 09:12
A járvány negyedik hullámának megfékezése és az átoltottság növelése érdekében a kormány 2021. november 22-28. között oltási akcióhetet indít

A járvány negyedik hullámának megfékezése és az átoltottság növelése érdekében a kormány 2021. november 22-28. között oltási akcióhetet indít

  • A beoltottak száma 5 974 514 fő, közülük 5 754 475 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 369 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • Az elmúlt három napban 17 834 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 909 998 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 214 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 810 014 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 68 586 főre emelkedett.
  • 3980 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 434-en vannak lélegeztetőgépen.
  • A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, az üzemorvosok rendelkezésére bocsájtják az igényelt mennyiségű oltóanyagot.
Bel 2021-12-02 | 13:53
Rajtaütött a TEK az embercsempészen - VIDEÓ

Rajtaütött a TEK az embercsempészen - VIDEÓ

  • A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai a TEK műveleti egységével közösen csaptak le egy albán férfira Budapesten.
  • Társa ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Bel 2021-05-22 | 17:57
Orbán elbúcsúztatta a maszkot, megvan az 5 millió beoltott

Orbán elbúcsúztatta a maszkot, megvan az 5 millió beoltott

  • "Az operatív törzs úgy döntött, hogy nem kell maszkot viselni, búcsút inthetünk neki, itt a vége, fuss el véle, kedves maszk, viszontlátásra" – jelentette be szombat délután a kormányfő.
     
Bel 2021-11-15 | 12:48
Orbán aláírta a bérmegállapodást

Orbán aláírta a bérmegállapodást

  • A miniszterelnök szerint mindenkinek részesednie kell a növekedésből.
  • A kormányfő azt is kiemelte: minden bérmegállapodásnak a velejárója nemcsak a minimálbérek emelkedése, hanem a munkáltatókat terhelő adók és járulékok csökkentése is.
  • Ha csökkentik az adókat, akkor a vállalkozók ezt a pénzt a munkásoknak adhatják, több marad a vállalkozásoknál, és ezért több maradhat a családoknál - mondta.
Bel 2022-02-11 | 17:56
Gyurcsány elmondta: kormányozni készül

Gyurcsány elmondta: kormányozni készül

  • Nyilvánvalóvá vált, hogy Márki-Zay csak poszterfiú, Gyurcsánynál van a baloldal feletti hatalom.
Bel 2022-01-13 | 13:16
Márki-Zay úgy uszít a keleti vakcinák ellen, hogy a magyarok többsége helyesli azok beszerzését

Márki-Zay úgy uszít a keleti vakcinák ellen, hogy a magyarok többsége helyesli azok beszerzését

  • Az oltásellenes baloldal régi lemezét elővéve Márki-Zay a keleti, különösen a kínai vakcina ellen uszított a napokban.
  • Azt nyilatkozta, "népirtás" volt az időseknek beadni a kínai vakcinát.
  • Holott az tízezrek életét mentette meg egy olyan időben, amikor nyugatról nem érkezett annyi vakcina, mint amennyi kellett volna.
  • Márki-Zay és a baloldal oltásellenes hangjaival nem ért egyet a magyarok többsége.