Papírforma: az utóbbi napok vesszőfutása után is ragaszkodik ahhoz Karácsony, hogy miniszterelnök legyen

  • Több hónapos szenvelgést zárt le maga az érintett: Karácsony hivatalosan is bejelentette, hogy elindul a miniszterelnök-jelöltségért.

Közel egy éve zajlottak a találgatások, Karácsony benevez-e a nagyrészt mostanra teljesen lezsírozott, ám ennek ellenére előválasztásnak csúfolt bohóctréfába - szombaton felszállt a füst, mert maga az érintett mondta bele a kamerákba: igen, indul a miniszterelnök-jelöltségért.

"Az elmúlt bő tíz évet igyekezett Magyarország szolgálatába állítani, az elmúlt időszakban pedig azon kellett gondolkodnia, hogyan tud-e még többet adni ebben a szolgálatban" – mondta a bejelentés felvezetésében Karácsony.

"Egy életünk van, és egy hazánk" – tette hozzá a főpolgármester, aki az ország újraegyesítését tűzte ki céljául. Elmondása szerint sokat töprengett a döntésen, és végül a családja féltő támogatása mellett azért vág bele a miniszterelnök-jelöltségbe, mert úgy érzi, hogy Magyarország nagy bajban van.

Szerinte "sok baj közül talán az a legnagyobb, Magyarországot egyre kevésbé érezzük a közös hazánknak, hogy Magyarország egy és oszthatatlan; egyre inkább azt érezzük, hogy a hazánk végletekig megosztott". "Nem azért jöttem ide, hogy stadiont ígérjek Nyírtassnak. És nem azért jöttem ide, hogy elmondjam, a falu polgármestere lesz hamarosan a leggazdagabb ember Magyarországon. Azt is el kell mondanom, hogy nem helikopterrel jöttem."

Nyírtass Karácsony gyerekkorának helyszíne. Mint mondta, itt vesztette el hat éves korában az édesapját, testvéreivel együtt itt nevelte fel az édesanyja. Szerinte Nyírtass az elmúlt 30 évben talán akkor szerepelt először az országos hírekben, amikor Rogán Antal propagandaminiszter helikopterrel érkezett egy esküvőre. "Az újság, amelyik ezt megírta, az életével fizetett érte" – tette hozzá, utalva a Népszabadságra. Karácsony arról is beszélt, hogy az örökkön küzdő magyarokért akar dolgozni.

"Nem az 1 százalékos kiváltságosokért, hanem a különböző módokon élő, különböző pártokkal szimpatizáló, egyik napról a másikra élő 99 százalékért" akar küzdeni. A bejelentkezés végén felvillant Facebook-oldalán a kilencvenkilenc.hu című honlap, amelyen egyelőre nem található tartalom.

Karácsonyról hónapok óta lehetett tudni, hogy gondolkodik az induláson, a Fideszben pedig már 2020 ősszel is arra a forgatókönyvre készültek, a Főpolgármester is Orbán Viktor kihívója lehet majd. Karácsony néhány hete hivatalosan annyit mondott, hogy akkor biztosan nem indul el, ha nem lesz előválasztás. Ez az akadály a napokban elhárult a főpolgármester elől, az ellenzéki pártok szerdán jelentették be, hogy az előválasztás minden részletkérdéséről megegyeztek, és lehet majd például online is szavazni.

Az elmúlt napokban egyértelművé vált, hogy Karácsony bejelenti az indulását, közösségi médiafelületein ugyanis új fotó jelent meg róla, ahol már-már államférfinak fotózták őt.

 

Karácsonyt pénteken kérte fel miniszterelnök-jelöltnek a Párbeszéd küldöttgyűlése, korábban az MSZP és az LMP is jelezte, hogy a főpolgármestert támogatják az előválasztáson. Az MSZP a bejelentés után hivatalos közleményben is jelezte, hogy Karácsony Gergelyt támogatja.

A miniszterelnök-jelölti előválasztáson Karácsony mellett indul még Jakab Péter (Jobbik), Dobrev Klára (DK), Fekete-Győr András (Momentum) és Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom).

A hat pár közös miniszterelnök-jelöltjét két fordulóban választják majd ki, a második fordulóba a három legtöbb szavazatot kapott jelölt kerül. Az előválasztás első fordulóját 2021. szeptember 18–26. között tartják, a második fordulóra pedig október 4–10. között kerül sor – itt dől majd el, ki lesz Orbán ellenzéki kihívója.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-12-07 | 08:43
8 illegális migránssal a kocsijában, menekülés közben belhajtott egy napelemparkba

8 illegális migránssal a kocsijában, menekülés közben belhajtott egy napelemparkba

  • A Tolna megyei rendőrök az M6-os autópálya Paksi pihenőjében fogták el a férfit, aki egy napelemkollektornak is nekihajtott, miközben menekült a rendőrök elöl.
Bel 2021-06-13 | 12:07
Menekülnek az ellenzék képviselői a sajtó kérdései elől

Menekülnek az ellenzék képviselői a sajtó kérdései elől

  • Az ellenzék képviselői nem válaszolnak, ha kényelmetlen kérdéseket kapnak.
  • Dobrev, Szabó Tímea és Karácsony Gergely is elmenekül a kamerák elől, ha számukra nem tetsző kérdésekre kellene válaszolniuk.
Bel 2021-07-22 | 09:00
Vakcinabőség: 5 millió 583 ezer a beoltott

Vakcinabőség: 5 millió 583 ezer a beoltott

  • A delta vírusmutáns azonban több európai országban erősen terjed, ezért aki még nem oltatta be magát, tegye meg.
  • Megelőzés érdekében az Operatív Törzs újabb intézkedéseket hozott, így Európában elsőként lehetővé teszi Magyarország a harmadik oltást mindenkinek.
  • A még be nem oltott időseket személyesen is fel fogják keresni, és iskolakezdés előtt minden oktatási intézményben elérhető lesz az oltás. 
Bel 2021-09-29 | 13:48
120 mandátumot szerezne a Fidesz most vasárnap

120 mandátumot szerezne a Fidesz most vasárnap

  • A Nézőpont szerint szinte nincs hatással a pártpreferenciákra az előválasztási kampány.
  • A Fidesz július óta folyamatosan emelkedik, igaz, hónapról-hónapra hibahatáron belül.
  • Jelenleg 53-45 százalék az állás a Fidesz javára.
Bel 2021-12-22 | 20:35
Századvég-elemzés: Márki-Zay rezsitervei négyszereznék a rezsiköltségeket

Századvég-elemzés: Márki-Zay rezsitervei négyszereznék a rezsiköltségeket

  • Egy átlagos családnak 64 ezer forinttal kellett volna többet fizetnie akkor, ha Márki-Zay fantazmagóriái szabnák meg a rezsiárakat.
Bel 2021-06-11 | 10:48
Hadházy: a parlamenti pártok úgy alkudoznak, mint a kofák

Hadházy: a parlamenti pártok úgy alkudoznak, mint a kofák

  • Újabb szereplő kritizálja az ellenzéki pártok paktumát az előválasztás előtt.
Bel 2022-04-05 | 09:19
A 41 éves moldáv sofőr négy illegális migránst szállított Ausztria irányába

A 41 éves moldáv sofőr négy illegális migránst szállított Ausztria irányába

  • Az M85-ös számú autóút 90-es kilométerszelvényében, a nagycenki tavaknál ellenőriztek az egyenruhások 2022. április 4-én 21 óra 5 perckor egy román rendszámú gépjárművet.
  • Az autóban a járművezetőn kívül további négy, magát afgán állampolgárnak valló férfi utazott.
  • Külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A rendőrök a gépkocsi vezetőjét elfogták és a migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.
  • Migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében a rendőrök visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.