Szeptember 12-én fél 12-től Ferenc pápa szentmisét tart a Hősök terén

Szeptember 12-én fél 12-től Ferenc pápa szentmisét tart a Hősök terén
  • Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) záró szentmiséjét szeptember 12-én Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén– közölte Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök.

Mohos Gábor ismertette: a kongresszus nyitó szentmiséjét szeptember 5-én a Hősök terén tartják. A szentmisén tömeges elsőáldozást is tartanak, amelyre május végéig lehet jelentkezni.

Szeptember 11-én a Kossuth téren Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutat be szentmisét, amely után a hívek az Oltáriszentséget kísérve a Hősök terére vonulnak.

A záró szentmisét, a statio orbist szeptember 12-én Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén. A fél 12-kor kezdődő szertartáson a Magyar Állami Operaház 120 tagú zenekara és az Opera egyházi énekkarokkal kiegészülő, 2000 tagú kórusa lép fel.

Fábry Kornél, a NEK főtitkára elmondta, szeptember 6. és 10. között a Hungexpo területén a világ öt kontinenséről érkező előadók és lelkiségi programok várják a résztvevőket.

Az előadók közül említette a Fülöp-szigetekről érkező José Palma cebui érseket, Andrew Jom Szu Dzsung bíborost, Szöul érsekét, a brazil Moysés Azevedót, a Shalom közösség alapítóját és Piero Marini érseket, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok pápai tanácsának elnökét. Elmondta azt is, hogy Budapest-szerte szerveznek kulturális programokat a hét során.

A Nemzeti Múzeumban Kereszt-tűzben címmel nyílik a keresztényüldözést bemutató tárlat.

Ferenc pápa a második, aki hivatalban lévő egyházfőként hazánkba látogat. II. János Pál pápa - a szabadság és a hit ikonikus hőse a pápák közül elsőként - két alkalommal is ellátogatott Magyarországra.

1991-ben szentmisét tartott Esztergomban, Máriapócson, Pécsett és Budapesten, ökumenikus istentiszteletet mutatott be Debrecenben. A budapesti Hősök terén tartott szentmisét közel kétszázezren hallgatták végig. 1996-ban a millenniumát ünneplő Pannonhalmi Bencés Apátságot kereste fel és Győrben is misézett. Magyarországi tartózkodásai alkalmával többször találkozott a magyar fiatalokkal, az állami és egyházi vezetőkkel, a tudomány és a művészet képviselőivel.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-08-26 | 09:43
Hisztis óvodásként toporzékol Karácsony: megvétózza az atlétikai VB-t

Hisztis óvodásként toporzékol Karácsony: megvétózza az atlétikai VB-t

  • Ezek ennyit tudnak: lerohasztani egy várost, és nemet mondani mindenre.
Bel 2021-09-27 | 09:42
Az Országgyűlés ma fogadhatja el a veszélyhelyzet január 1-jéig történő meghosszabbítását

Az Országgyűlés ma fogadhatja el a veszélyhelyzet január 1-jéig történő meghosszabbítását

  • Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza.
  • Legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak.
Bel 2021-07-05 | 12:39
Derűlátóak a magyarok a sorsukat illetően

Derűlátóak a magyarok a sorsukat illetően

  • Tízből három magyar abban bízik, személyes életében előbbre léphet a következő egy évben.
  • Ez az arány csaknem kétszerese azoknak, akik attól tartanak, lecsúsznak.
  • Az utóbi hetek gazdasági- és konjunktúra-indexei is azt igazolják, a magyarok bíznak abban, a koronavírus-járványt követően gyorsan helyrejönnek a dolgok.
Bel 2021-09-28 | 17:36
Egyre jobban belegabalyodik a székesfehérvári DK-s az offshore hazugságaiba

Egyre jobban belegabalyodik a székesfehérvári DK-s az offshore hazugságaiba

  • A DK-s jelölt először csípőből tagadta offshore-érintettségét.
  • Aztán az Országos Előválasztási Bizottságnak elismerte, hogy 2010-től idén nyárig igazgatója volt a cégnek, de azzal védekezik, hogy ettől még sosem volt a cég tulajdonosa, márpedig csak ez lenne kizáró ok az előválasztáson.
  • De egy általa aláírt, angol nyelvű dokumentum tulajdonosként jelöli meg őt. Szerinte abban csak elírás történt.
Bel 2021-06-27 | 13:09
A Belváros polgármestere inkább átvenné egy játszótér kezelését a Fővárostól, csak ne legyen egy merő szemét az egész

A Belváros polgármestere inkább átvenné egy játszótér kezelését a Fővárostól, csak ne legyen egy merő szemét az egész

  • A Főváros válaszra sem méltatja a a belvárosi polgármestert, Szentgyörgyvölgyi Pétert.
Bel 2021-09-26 | 14:15
Előválasztási részvételi rekordok - bemondásra, bizonyítékok nélkül

Előválasztási részvételi rekordok - bemondásra, bizonyítékok nélkül

  • Napok óta lelkendezik a hazai, az ellenzéket maradéktalanul kiszolgáló liberális média, hogy sorra dőlnek meg a részvételi rekordok az előválasztáson.
  • Csakhogy az ellenzék semmiféle bizonyítékot nem szolgáltat a részvételre, az állítólagos rekordokat bemondásra terjeszti az ellenzéki média.
  • Az előválasztás részvételi adatai ugyanis egyáltalán nincsenek hitelesítve még egy közjegyzővel sem, vagyis az ellenzék azt mond, amit csak akar.
  • Az ellenzéki média pedig szolgaian teríti az ellenőrizetlen, hitelesítetlen információkat.
Bel 2021-08-23 | 20:21
Besült az előválasztási csodafegyver – de mi az oka az érdektelenségnek?

Besült az előválasztási csodafegyver – de mi az oka az érdektelenségnek?

  • A SzegedMa 4 különböző közvélemény-kutatáshoz jutott hozzá, ezek mindegyike rendkívül mérsékelt érdeklődést mutat az ellenzéki előválasztás iránt.
  • A BENNFENTES is azt hallotta baloldali körökből, hogy nem érdekli az embereket az előválasztási csodafegyver.
  • Forrásaink szerint ennek oka az, hogy nagyon magasra tolta az elvárásokat a baloldal az előválasztással, majd rájöttek, hogy nem tudnak megfelelni a saját mércéiknek.
  • Az ellenzék ugyanis belátta, mind a 106 körzetben képtelen előválasztást rendezni: egyetlen ellenzéki pártnak sincsen 106 bevethető jelöltje.
  • Nem véletlen, hogy míg a DK tavasszal azt állította, mind a 106 körzetben lesz jelöltje, ez a szám a pártközi alkuk miatt lecsökkent 60 jelöltre.
  • Baloldali forrásaink szerint az előválasztási tüzet oltotta, hogy nyár elejétől sorra jelentették be a pártok, ki-kinek a javára lép vissza egy adott körzetben.
  • Van olyan baloldali közvélemény-kutató, aki szerint annyira alacsony lesz a részvétel, hogy az az egész előválasztás legitimitását alá fogja ásni.
  • Amiben a baloldal egyedül bízhat, az az, hogy az ellenzéki propagandamédia munkatársai hosszú nyári szüntetet tartottak, és visszatérve újult erővel szolgálhatják az ellenzéki pártokat.
  • Ennek már ma is voltak jelei: a Telex lelkendezve írt az előválasztásról, holott korábban megírták, a 106 körzetből jó, ha 10-ben lesz valódi verseny.
  • A többi le van zsírozva előre, a választóknak pedig semmi szerepet nem osztottak.
  • Az ellenzéki propagandamédiára hárul a feladat, hogy megpróbálja feltüzelni az ellenzéki szavazókat.