Kormányinfó: ötmillió regisztrált, pünkösd után érhetjük el az ötmillió első oltással rendelkező magyart

  • A mostani számítások szerint a pünkösd utáni héten éri el Magyarország az ötmillió első oltást, ezért a kormány a jövő heti ülésén a korlátozó intézkedések további enyhítéséről tárgyal - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
  • Gulyás Gergely bejelentette azt is, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok is kaphatnak védettségi igazolványt, és az oltások számától függetlenül május 28-tól megtarthatók a lakodalmak.
  • Czeglédy Csaba szerepéről a miniszter elmondta, hogy a baloldal vagy teljesen oltásellenes, vagy csak félszívvel támogatja az oltásokat.
  • A kormány tárgyal a bankokkal, a bankszövetséggel a hitelmoratóriumról.
  • A paksi bővítés elmaradása két szempontból is tragikus lenne: a rezsiköltség növekedne, és atomenergia nélkül nem valósítható meg a párizsi klímaegyezményben rögzített cél.
  • Az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról kijelentette: nem tervezik sem a következő évben, sem hosszú távon. Hozzátette: a szervezet vezetője jelenleg egy olyan román jogász, aki több magyarellenes eljárást folytatott le romániai karrierje során.

4 millió 420 ezren kapták meg eddig a vakcinát – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón, és hangsúlyozta, hogy megkezdődött a 16-18 év közöttiek oltása is csütörtökön. 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is kifejtette, hogy a fiatalok oltása után megmaradó 144 ezer adag Pfizer-oltóanyagot is eloltják keddig, ezeket időpontfoglalással lehet igénybe venni, és a legrégebben regisztráltak kapnak erről a lehetőségről sms-ben értesítést.

Gulyás Gergely tájékoztatott, az oltás mindenkinek elérhető közelségben van. Az oltás továbbra is önkéntes, az emberek eldönthetik, melyik oltóanyaggal kívánják az oltást felvenni. Az ötmillió oltást május 26-27-28-a környékén elérjük, és egy idő után elfogynak a regisztráltak, a kormány bízik benne, hogy egyre többen fognak ezután is regisztrálni. Azt látjuk, hogy június elejére, legkésőbb június közepére mindenkit be tudnak oltani, és az ötmillió oltást el tudjuk érni – tette hozzá a miniszter. Gulyás Gergely szerint az 5 millió beoltottat 2 héten belül elérjük, és ekkor jöhet a lazítás következő szakasza – amelyről a kormány a jövő héten dönt. A miniszter emlékeztetett: 

Magyarország benyújtotta a helyreállítási tervét az Európai Bizottsághoz, ami részletesen is megismerhető lesz néhány napon belül. Bár a terv a tárgyalási szakaszban módosult, a legfontosabb célkitűzések nem változtak: az egészségügyet, az oktatást, és a környezetbarát közlekedési megoldásokat részesíti előnyben a kormány. Digitalizációs és környezetvédelmi zöldcéloknak is megfelel a terv, amelyet várhatóan egy hónapon belül jóváhagynak. A gazdasági növekedést, és a fenntarthatóságot tartják szem előtt. A Bizottság is rögzítette, hogy konstruktív és intenzív tárgyalások folytak. Annak köszönhetően, hogy Magyarországon nyugati és keleti vakcinákkal is oltottunk, két hónappal hamarabb állhat helyre a mindennapi élet, de augusztusig a korlátozások mindenképp maradnak - jelentette ki Gulyás Gergely.

A Bértámogatással kapcsolatban elmondta, megbízhatóan folytatódott a program: 87 milliárd forintot igényeltek, 86 milliárdot már folyósított a kabinet. A legutóbbi időszakban 138 ezer munkavállalót támogattak a programon keresztül, május 31-ig lehet benyújtani a bértámogatási igényeket.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő kiemelte: a gyerekek nyári táboroztatására lesz lehetőség, június 1-től megtarthatóak a táborok.

A baloldali előválasztásról elmondta, a kormánynak nincs hivatalos véleménye, ők legfőképp az ország sikeréért szorítanak. Szintén az előválasztással kapcsolatban elmondta, a választójogi törvényen nem terveznek változtatni, ezt a jogszabály tartalma szerint jelenleg nem is tehetik meg.

Czeglédy Csaba szerepéről a miniszter elmondta, hogy a baloldal vagy teljesen oltásellenes, vagy csak félszívvel támogatja az oltásokat, azonban hiába ő az, aki a legnyíltabban áll ki az oltásokkal szemben, mégis a baloldal támogatását élvezi. 

A miniszter arról is beszélt, hogy ötszázalékos recessziót volt kénytelen elszenvedni Magyarország, a jövő évre 4,2 százalékos növekedési becslés van, ha ezt kicsit túl tudjuk teljesíteni, vissza tudunk kapaszkodni, majd utána dinamikus, gyors növekedést vár a kormány.

Gulyás Gergely szerint a sajtónak való válaszadás jogos elvárás, mindenki meg tudja ítélni, hogy mit jelent, ha Karácsony Gergely főpolgármester tart a neki nem tetsző sajtóorgánumoktól, akik nem csak pozitívan nyilatkoznak róla. A főpolgármester nagy port kavart Economist-interjúja kapcsán érkező kérdésre kifejtette, az Európai Unióban kevesen vannak, akik ne beszélnének valamilyen idegen nyelvet, ez egy ki nem mondott elvárás a képviselők felé. A cikk mellett megjelent ábrázolással kapcsolatban, amelyben Karácsony Gergely átvágta a határkerítést, Gulyás Gergely elmondta: Az Economist is ugyanazt gondolja a baloldalról, mint mi, hogy lebontanák a határkerítést.

A miniszter kiemelte, hogy eredményesnek látszik az oltásra buzdító kampány, amelybe igyekeznek ismert embereket is bevonni. A miniszter kiemelte: az uniós vakcinaútlevél nem fogja felváltani a magyar védettségi igazolványt. Elmondta: az unió védettségi igazolványának sem a gyártása, sem az előkészítése, sem pedig az erről szóló jogszabályok előkészítése nem kezdődött el.

Azon kérdésre, hogy lehet-e a Fudan-egyetemről helyi népszavazást kezdeményezni, úgy válaszolt, hogy nem akarja megelőlegezni a Nemzeti Választási Bizottság döntését, de emlékeztetett: az önkormányzat hatáskörébe tartozó és nemzetközi szerződéseket nem érintő kérdésekben lehet helyi referendumot kezdeményezni. 

A tárcavezető beszámolt arról is: a kormány tárgyal a bankokkal, a bankszövetséggel a hitelmoratóriumról.
A DK-s Varjú László tagadja, hogy határozatban tiltották volna be a kínai vakcinát. Gulyás Gergely szerint jobb igazat mondani, mint valótlanságot, pláne ha bizonyíték is rendelkezésre áll, a szóban forgó határozatot a mai napig nem vonta vissza a baloldal.

Kérdésként elhangzott, hogy a WHO döntése után felszólítja-e a kormány bocsánatkérésre a baloldalt. Gulyás Gergely elmondta, a baloldal mindazért, amit a járvány alatt csinált, bocsánatkéréssel tartozik, hiszen akkor sem volt képes nemzeti egységben gondolkozni, amikor erre szükség lett volna. – Nincsenek olyan illúzióink, hogy tisztességesen fog eljárni a baloldal, csupán néhány korrekt ellenzéki megnyilvánulásról tudunk - jelentette ki a miniszter.

Sokak szerint ideje lenne új oltási tervet készíteni. Gulyás Gergely úgy véli, a lassulás oka, hogy sokan válogatnak a vakcinák között, ezért százezer helyett 30-40-50 ezer fővel tudunk naponta haladni, de a lényeg az, hogy a felnőtt lakosság közel 56 százaléka már megkapta a vakcinát, amely hamarosan a 60-65 százalékot is eléri majd. Jó, hogy egyre kevesebb olyan ember van Magyarországon, aki megfertőződhet.

Gulyás Gergely arról is beszélt, a koronavírus-járvány alatt a határok zárása gátolta a migrációt, ez most meg fog változni, két-három hónap múlva a migrációs nyomás újra érzékelhető lesz, Európában újra lesz egy vita, hiszen nem tud az Unió egységes álláspontot kialakítani. – Mi azt tudjuk mondani, hogy 2015-ben Európa átélte a migrációt és annak következményeit, amíg Magyarországnak polgári kormánya van, addig ettől meg fogjuk védeni az állampolgárokat – fogalmazott a miniszter.
A paksi bővítés elmaradása két szempontból is tragikus lenne: a rezsiköltség növekedne, és atomenergia nélkül nem valósítható meg a párizsi klímaegyezményben rögzített cél - válaszolta kérdésre Gulyás Gergely.
Az Európai Ügyészséghez való csatlakozás kapcsán kijelentette: nem tervezik sem a következő évben, sem hosszú távon. Hozzátette: a szervezet vezetője jelenleg egy olyan román jogász, aki több magyarellenes eljárást folytatott le romániai karrierje során.

Korábban szóba került, hogy a kabinet átalakítaná az élelmiszer-kiskereskedelmi piacot. Gulyás Gergely kiemelte: jelenleg hetvenszázalékos a magyar élelmiszerek aránya a kiskereskedelmi hálózatokban, és technológiai fejlesztésekkel képesek leszünk az árversenyben helyt állni, amellyel tovább javítható majd ez az arány. A tárcavezető arról is beszélt: a közétkeztetésben a beszerzett termékek legalább hatvan százaléka helyi élelmiszerből származik, és ez az arány hamarosan tovább fog növekedni.

Kijelenthető, hogy a megbetegedés és a továbbfertőzés kockázatát is csökkenti a vakcina – mondta a tárcavezető. Gulyás Gergely arra is kitért, hogy az oltottak és beoltatlanok közötti különbségtétel a zárt helyeken levő szolgáltatások igénybevétele kapcsán addig tart, amíg a szakemberek ezt hatékonynak tartják. Mi senkit nem minősítünk önmagában azért, ha valaki nem oltatja be magát - mondta.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-07-29 | 14:05
Újabb embercsempész próbált elmenekülni a rendőrök elől

Újabb embercsempész próbált elmenekülni a rendőrök elől

  • 2022. július 28-án 14 óra 48 perc körül egy magyar rendszámú személyautót akartak megállítani.
  • A gépkocsi vezetője a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyta, és az intézkedőket kikerülte.
  • A sofőr a járművel egy előtte balra kanyarodni szándékozó személygépkocsinak ütközött, majd árokba hajtott.
  • A rendőrök a gépkocsit vezető férfit és a gépjármű utasterében és csomagtartójában szállított összesen hat férfit és egy nőt elfogták, akik magukat szírnek vallották.
  • A külföldiek személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták, a hét migránst a rendőrök a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-06-25 | 17:32
A magyarok 92 százaléka egyetért a pedofilok szigorúbb büntetésével

A magyarok 92 százaléka egyetért a pedofilok szigorúbb büntetésével

  • 60 százalék azok aránya, akik szerint a kiskorúakat meg kell óvni a médiában megjelenő gender- és homoszexuális-propagandától.
Bel 2021-11-23 | 07:32
Bogyiszlónál állították meg a MigránsTaxit

Bogyiszlónál állították meg a MigránsTaxit

  • A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai 2021. november 22-én 22 óra 15 perckor egy magyar rendszámú kocsit ellenőriztek az M9-es autóúton, Bogyiszló térségében.
  • A járművet vezető magyar férfin kívül a gépkocsiban négy – egy fő, magát jemeni, három fő, magát szír állampolgárnak valló – személy utazott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudták, ezért a járőrök a sofőrt, valamint az utasokat elfogták és előállították.
  • Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A jármű vezetőjével szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Bel 2021-09-30 | 12:41
60 körzet után Karácsony enyhén visszaesett, a sorrend változatlan: Dobrev, Karácsony, Márki-Zay, Jakab, Fekete-Győr

60 körzet után Karácsony enyhén visszaesett, a sorrend változatlan: Dobrev, Karácsony, Márki-Zay, Jakab, Fekete-Győr

  • Az összszavazatok alapján Dobrev az első 34 százalékkal, Karácsony 28 százalékon áll, Márki-Zay 21-en.
  • Jakab messze lemaradva 4. helyezett 13 százalékkal, Fekete-Győr a szavazatoknak mindössze 4 százalékát gyűjtötte be.
Bel 2021-06-02 | 11:42
Budapesti terroristát fogott a TEK, robbanóanyag is volt nála

Budapesti terroristát fogott a TEK, robbanóanyag is volt nála

  • A Terrorelhárítási Központ jelzése alapján indult ügyben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség az akciót a TEK közreműködésével hajtotta végre - írja a BLIKK.
  • A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a tegnapi napon végrehajtott akció eredményeként gyanúsítottként hallgatott ki, majd vett őrizetbe egy 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén – írja a Fővárosi Főügyészség.
  • A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a férfit előállította, majd gyanúsítottként hallgatta ki a lakosság megfélemlítése céljából, előre kitervelten, aljas indokból és célból, több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettével, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettével megvalósított terrorcselekmény előkészületének megalapozott gyanúja miatt.